1967. május 10-én egy különös repülőgép zuhant le a kaliforniai Edwards légibázis kiszáradt tómedrében. Az M2-F2 egy úgynevezett emelőtest (lifting body) kísérleti repülőgép volt, amelynek célja annak bizonyítása volt, hogy egy szinte szárnyak nélküli jármű is képes irányított siklórepülésre a légkörben. A fedélzeten Bruce Peterson, a NASA berepülőpilótája ült.
Az 1960-as évek elején a NASA már nemcsak a Hold elérésén dolgozott. A mérnökök azt is szerették volna tudni, hogyan lehetne egy jövőbeli űreszközt kifutópályára leszállítani, ahelyett hogy ejtőernyővel az óceánba érkezzen. Ennek egyik lehetséges megoldása az emelőtest-koncepció volt.
Az M2-F2 mindössze 6,76 méter hosszú, legnagyobb szélessége 2,94 méter, magassága 2,89 méter volt, felszállótömege pedig körülbelül 2,7 tonna. A gépnek nem voltak hagyományos szárnyai. A felhajtóerőt maga a lapos, félkúp alakú törzs termelte, amely nagy sebességnél aerodinamikailag úgy viselkedett, mint egy szárny. A vezérlést két függőleges vezérsík, emelkedési kormányok és csűrőfelületek biztosították.
A repülések többségén az M2-F2 nem saját erejéből emelkedett fel. Egy B-52 Stratofortress bombázó mintegy 13–14 kilométeres magasságba vitte, ahol elengedték. Innen siklórepülésben kezdte meg a tesztet. A végső megközelítés során egy XLR11 négykamrás folyékony hajtóanyagú rakétahajtómű is rendelkezésre állt, amely legfeljebb 36 kN tolóerőt adott. Ez lehetővé tette a sebesség növelését és különböző repülési helyzetek vizsgálatát, de a leszállás végső szakasza már többnyire hajtómű nélkül történt.
1967. május 10-én az M2-F2 tizenhatodik repülését hajtotta végre. A leszállás során a gép egyre nagyobb oldalirányú kilengésekbe kezdett. Az emelőtest kialakításából adódóan az M2-F2 bizonyos sebességtartományban hajlamos volt úgynevezett pilot-induced oscillationre, amikor a pilóta kormánykorrekciói akaratlanul is felerősítik a lengéseket. A helyzetet tovább nehezítette, hogy egy kísérő mentőhelikopter részben kitakarta Peterson elől a kijelölt leszállási pontot.
Peterson az utolsó pillanatban megpróbálta korrigálni a pályát, de a gép nagy sebességgel a tómeder felszínének csapódott, miközben a futómű még nem volt megfelelő helyzetben. Az M2-F2 felborult és hatszor átfordult, mielőtt megállt. A pilóta súlyos sérüléseket szenvedett, több csontja eltört, és elveszítette jobb szemének látását, de túlélte a balesetet.
A NASA részletesen elemezte a történteket. Arra jutottak, hogy az M2-F2 oldalirányú stabilitása nem volt megfelelő, ezért a gépet jelentősen áttervezték. Egy harmadik függőleges vezérsíkot építettek a törzs közepére, és több aerodinamikai módosítást is végrehajtottak. Az új változat M2-F3 néven repült tovább, és a korábbi instabilitási problémák jelentős részét sikerült megszüntetni.
Az emelőtest-program eredményei közvetlenül hozzájárultak a későbbi Space Shuttle aerodinamikai tervezéséhez. Bár az űrrepülőgép már nagyméretű delta szárnyakat kapott, ugyanazt az alapelvet alkalmazta: az űrből visszatérve hajtómű nélkül, nagy sebességű siklórepüléssel érkezett a kifutópályára.
A baleset a televíziózás történetébe is bekerült. A róla készült felvételeket később felhasználták a The Six Million Dollar Man című sorozat nyitójelenetében. A főszereplő Steve Austin ezredes kitalált karakter volt, de a képsorok egy valódi NASA-kísérletet és Bruce Peterson életének egyik legdrámaibb pillanatát örökítették meg.
