A Mars-kutatás történetében új fejezet nyílhat: a NASA megkezdte a SkyFall küldetés első hardverelemeinek finanszírozását. A program célja, hogy 2028-ban három, az Ingenuity örökségére épülő, de annál lényegesen fejlettebb helikoptert juttasson a Marsra. Ezek nem egy rover kísérői lesznek, hanem önálló légi kutatóegységek, amelyek olyan területeket is elérhetnek, ahová sem kerekes, sem lánctalpas járművek nem tudnak eljutni, írja a space pont com.

A most odaítélt, 13 millió dolláros szerződéset a Firefly Aerospace kapta. A vállalat feladata a küldetés aeroshelljének – vagyis a hővédő pajzsot és a hátsó burkolatot magában foglaló védőburkolatnak – a megtervezése és legyártása. Ez az egység védi majd a szondát a Mars légkörébe történő belépés során, amikor a külső felület több ezer Celsius-fokra is felhevülhet. Emellett az aeroshell biztosítja azt is, hogy a jármű a megfelelő pályán és sebességgel haladjon a leszállási szakaszban.
A SkyFall egyik legkülönlegesebb megoldása, hogy a helikopterek nem hagyományos módon érkeznek a felszínre. Nem lesz külön leszállóegység, amely talajt ér, majd kiengedi őket. Ehelyett a védőburkolat ejtőernyős süllyedése közben, még a felszín felett válnak le, rotorjaik felpörögnek, és azonnal önálló repülésbe kezdenek. A NASA ezt a megoldást „SkyFall Maneuver”-nek nevezi. Az elképzelés jelentősen csökkenti a küldetés tömegét és bonyolultságát, így több tudományos műszer férhet el a fedélzeten.

A három helikopter az Ingenuity továbbfejlesztett változata lesz. Míg az Ingenuity elsősorban technológiai demonstrációként repült, mindössze 1,8 kilogrammos tömeggel és tudományos műszerek nélkül, a SkyFall gépei már valódi kutatómunkát végeznek majd. Fedélzetükön felszín alatti rétegeket vizsgáló érzékelők és nyersanyag-felderítő műszerek kapnak helyet. Fő feladatuk a vízjég előfordulásának keresése és a jövőbeli emberes marsi leszállóhelyek felderítése lesz.
A projekt közvetlenül az Ingenuity sikerére épül. A kis marsi helikopter eredetileg mindössze öt repülésre készült, végül azonban 72 sikeres felszállást hajtott végre, bebizonyítva, hogy a rendkívül ritka marsi légkörben is lehetséges az irányított motoros repülés. Ez alapjaiban változtatta meg a NASA elképzeléseit arról, milyen szerepet kaphatnak a repülő eszközök a bolygókutatásban.
A SkyFall küldetés, ha sikeres lesz, a jövő marsjáróit légi felderítők segíthetik majd, amelyek percek alatt felderítenek több kilométeres útvonalakat, veszélyes terepszakaszokat és ígéretes kutatási célpontokat. Mire az első emberek megérkeznek a Marsra, könnyen elképzelhető, hogy már egész helikopterflották készítik elő számukra a terepet.