három festmény, amelynek titkait a csillagászat segít megfejteni
Vincent a kedvenc festőm, és amikor elkezdtem foglalkozni a csillagászattal, akkor a legnagyobb fejtörést a Kávéház terasza este (éjjel, néha ezt a címet adják neki, de a francia soir szó estet jelent) okozott nekem a legnagyobb fejtörést: sokáig vizsgáltam azt a háromszöget, amelyre rálátni a terasz ponyvája mellettt, még egy nemzetközi amatőr csillagász csoportban is rávettem a festészetet kedvelőket, hogy fejtsék meg a rejtélyt, de abban az időben erre még senki nem jött rá. Viszont most Vincent van Gogh három híres éjszakai festményén valódi csillagképek és bolygók nyomait azonosították elhívatott csillagászok. A csillagászati rekonstrukciók alapján a művész nem egyszerűen képzeletbeli éjszakai tájakat festett, hanem megfigyelt égi jelenségeket is beépített alkotásaiba, bár gondolom, hogy ez csak a kutatóknak volt furcsa, akik ismerik a művészeket, azok tudják, hogy remek megfigyelők. Egy új tanulmány még a leghíresebb Csillagos éj keletkezésének hagyományosan elfogadott időpontját is megkérdőjelezi, így akkor mit is kereshettem én akkoriban, kezdő amatőrcsillagász… de nézzük csak végig a mester csillagos képeit.
Vincent van Gogh 1888 és 1889 között három olyan festményt alkotott, amelyeken az éjszakai égbolt meghatározó szerepet játszik. A Kávéház terasza éjjel, a Csillagos éj a Rhône fölött és a Csillagos éj három egészen különböző látványt örökít meg, mégis közös bennük, hogy a csillagok elrendezése csillagászati szempontból is vizsgálható.
A modern csillagászati programok segítségével vissza lehet keresni, hogyan helyezkedtek el az égitestek egy adott helyről nézve akár több száz évvel ezelőtt. A Föld forgása, tengelyének lassú változása, valamint a bolygók és a Hold mozgása mind figyelembe vehető, így a kutatók rekonstruálhatják, mit láthatott Van Gogh az 1880-as évek végén Dél-Franciaországban.
A feladat azonban bonyolultabb annál, mint hogy a festményeken látható fényes pontokat egyszerűen összehasonlítsuk egy csillagtérképpel. Van Gogh nem fényképeket készített. A csillagokat felnagyította, a fényüket hangsúlyozta, és egyes esetekben a táj különböző irányokból megfigyelt részleteit is egyetlen kompozícióba foglalhatta. Ezt hívják művészi absztrakciónak, vagyis a valóság majdnem valósághű, de a művész szemén és kreativitásán átszűrt másolatnak. Éppen ezért a csillagászati egyezések nem feltétlenül bizonyítják egy festmény pontos keletkezési napját, de segíthetnek rekonstruálni azokat az éjszakákat, amelyek a művészt inspirálhatták.
A Csillagos éj – egy 1889. júliusi hajnal emléke?
A három alkotás közül a legismertebb az 1889-ben festett Csillagos éj, amely Saint-Rémy-de-Provence közelében, Van Gogh szanatóriumi tartózkodása alatt született. A kép hatalmas, örvénylő égboltja alatt egy kis település látható, előtérben egy sötét ciprussal. A festmény hagyományos keltezése 1889 júniusára esik, egy új csillagászati vizsgálat azonban felvetette, hogy az égi látvány egy későbbi időponthoz kapcsolódhat.
A Scientific Reports folyóiratban ismertetett kutatás szerint a festmény több részlete megfeleltethető az 1889. július 22-én, napkelte előtt látható égboltnak.
A képen látható fényes égitest a Vénusz lehetett, amely akkoriban hajnalcsillagként ragyogott. A Hold keskeny, fogyó sarlója szintén megfelelhet a korabeli égi helyzetnek, míg a kutatók a festmény bizonyos csillagait a Bika csillagképben található Hyadok csillaghalmaz tagjaival hozták kapcsolatba.
A Hyadok a Földhöz legközelebbi nyílthalmazok közé tartozik (más néven Melotte 25 nyílthalmaz), és fényesebb csillagai jellegzetes V alakú mintázatot alkotnak. A csoport irányában látható narancssárgás Aldebaran ugyan nem tagja a halmaznak, de a földi megfigyelő számára annak egyik legfeltűnőbb csillagaként jelenik meg.
A kutatók a festményen azonosított fényes pontok helyzetét összehasonlították az adott hajnalra számított csillagtérképpel. Az egyezések alapján azt javasolták, hogy a július 22-i égbolt fontos szerepet játszhatott a kompozíció kialakításában.
A javaslat azonban vitatott. A festmény keletkezésére vonatkozó levelezés és művészettörténeti bizonyítékok továbbra is a júniusi dátumot támogatják. A csillagok festői elrendezése pedig nem annyira pontos, hogy egyetlen lehetséges dátumot kétséget kizáróan bizonyítson.
Mindez felvet egy izgalmas lehetőséget: Van Gogh egy korábban megkezdett festménybe későbbi égboltmegfigyeléseket is beépíthetett, vagy a valóságos égi látványt emlékezetből és képzeletből alakíthatta tovább.
Csillagos éj a Rhône fölött – a Göncölszekér két különböző irányból megfigyelt táj fölött
1888 szeptemberében Van Gogh még Arles városában élt, ahol gyakran dolgozott a szabadban, és különösen foglalkoztatta a mesterséges fények és az éjszakai égbolt találkozása. A Csillagos éj a Rhône fölött című festményén a folyó túlpartján sorakozó gázlámpák aranyszínű tükröződései jelennek meg a sötét vízen, miközben az égbolton hét feltűnő csillag alkot ismerős mintázatot.
Ez a hét csillag a Göncölszekér, amely a Nagy Medve csillagkép része. A kutatók az alakzat csillagainak egymáshoz viszonyított helyzetét vizsgálták, és arra jutottak, hogy Van Gogh viszonylag pontosan megőrizte a csillagok valódi geometriai elrendezését. Ez számomra sem volt kérdés: már fiatalon is szerettem a festészetet, és ismertem a képet, már akkor magabiztosan felismertem rajta a Nagygöncölt.
A vizsgálat azonban egy különös ellentmondást is feltárt. A csillagok alapján az égbolt észak-északnyugati irányba, körülbelül 347 fokos azimut felé néz, míg a folyópart épületei és a táj délnyugati, körülbelül 223 fokos iránynak felelnek meg. A két látvány tehát nem jelenhetett meg egyszerre, ugyanabból a nézőpontból.
A kutatók szerint Van Gogh különböző irányokban és feltehetően különböző időpontokban megfigyelt részleteket egyesített, és ez nem ritka a művészek esetében. A táj és az égbolt ráadásul eltérő látószöggel szerepel a festményen, ami arra utal, hogy a művész tudatosan változtatta meg a látvány térbeli arányait. Aműgy is szeretett játszani a perspektívával, ez neki nem okozott gondot.
A rekonstrukció alapján a csillagok elrendezése 1888. szeptember 26–28. körül, helyi középidő szerint 22:16 után megfigyelhető égbolthoz illeszkedik.
A festmény tehát egy különleges darab: valószínüleg több megfigyelésből felépített kompozíció. Van Gogh megőrizte a csillagok felismerhető alakzatát, miközben a folyó és a város látványát saját elképzelése szerint alakította át.
Kávéház terasza éjjel – a Nyári Háromszög a gázlámpák fölött
És most jöjjön az a bizonyos harmadik: a Kávéház terasza este, ugyancsak Arles-ban készült, 1888 szeptemberében. A képen egy élénksárga fényben úszó kávéház terasza látható, mögötte pedig egy szűk utca nyúlik a sötétbe. Az épületek között viszonylag kis égboltrészlet jelenik meg, rajta több fényes csillaggal.
A csillagászati vizsgálat szerint a három legfeltűnőbb csillag a Nyári Háromszög tagjaival azonosítható. Ez a hatalmas égi háromszög három különböző csillagkép fényes csillagából áll: a Vega a Lant, a Deneb a Hattyú, az Altair pedig a Sas csillagképhez tartozik.
A Nyári Háromszög Európából a nyári és kora őszi estéken könnyen megfigyelhető, így Van Gogh számára is ismerős látvány lehetett.
A kutatók a festmény további két csillagát a Hattyú csillagkép béta és delta jelű csillagaival hozták kapcsolatba. Az öt csillagból álló alakzat geometriai összehasonlítása még a Rhône fölötti festményénél is kedvezőbb egyezést mutatott.
Itt azonban egy másik probléma merült fel. A kávéház erős gázvilágítása és az alkonyati égbolt fényessége miatt a halványabb csillagokat nehéz lett volna megfigyelni. A béta és delta Cygni olyan csillagok, amelyek kedvező körülmények között szabad szemmel láthatók, de a kivilágított tér fölött már könnyen eltűnhettek a háttérfényben.
Ez arra utalhat, hogy Van Gogh az égbolt különböző időpontokban vagy eltérő megfigyelési körülmények között látott részleteit egyesítette. A festményen megjelenő csillagok elrendezése az 1888. szeptember 14–15. körüli égbolttal hozható kapcsolatba.
A kutatás egy korábbi értelmezést is megkérdőjelez, amely szerint a festményen a Vízöntő csillagkép egyes csillagai szerepelnének. A csillagok magassága és fényessége alapján a Nyári Háromszög azonosítása jobban megfelel a rekonstruált körülményeknek.
Hogyan lehet csillagképeket azonosítani egy festményen?
A kutatás egyik legfontosabb eleme az alakzatok matematikai összehasonlítása volt. A csillagászok nem azt vizsgálták, hogy a festmény minden egyes csillaga pontosan ott található-e, ahol a valóságban lennie kellett, hanem azt, hogy az egyes csillagok egymáshoz viszonyított helyzete mennyire hasonlít egy ismert égi alakzatra.
Ehhez egy olyan geometriai eljárást használtak, amely lehetővé teszi két ponthalmaz összehasonlítását akkor is, ha az egyiket elforgatták, elmozdították vagy arányosan átméretezték. A módszer megmutatja, hogy a két alakzat mennyire illeszthető egymásra, és mekkora eltérések maradnak az összeillesztés után.
Ez különösen fontos Van Gogh esetében, hiszen festményein a csillagok mérete, fénye és a körülöttük megjelenő ecsetvonások sokkal inkább művészi kifejezőeszközök, mint pontos csillagászati ábrázolások.
A módszernek ugyanakkor vannak korlátai. Néhány csillagból álló mintázat véletlenül is hasonlíthat egy ismert csillagképre, ezért a kutatóknak figyelembe kellett venniük a csillagok fényességét, az adott időpontban elfoglalt helyzetüket, a látóhatár irányát és a történelmi forrásokat is.
A három festmény együttes vizsgálata alapján a kutatók arra következtetnek, hogy Van Gogh visszatérően valódi égi alakzatokból indult ki, majd azokat a festmények kompozíciójához igazította.
A Csillagos éj esetében még a festmény egy később készült másolatát is összehasonlították a Hyadok alakzatával. A másolaton a csillagok elrendezése valamivel jobban megfelelt a valódi csillaghalmazénak, ami a szerzők szerint arra utalhat, hogy Van Gogh fejében viszonylag pontos kép élt a megfigyelt alakzatról.
Ez azonban még ennek a nyilvánvaló egyezésnek ellenére sem véglegesen bizonyított művészettörténeti tény, hiszen itt a művészettörténetben szereplő dátumok gyakran ellentétben állnak a csillagászok álltal vizsgált égi pozíciókkal.
Amikor a művészet és a csillagászat találkozik
A három festmény közös tanulsága, hogy Van Gogh éjszakai égboltjai a valóság és a művészi átalakítás különleges kombinációi lehetnek, és ez egy remek meglátás: Van Gogh túllépett az impresszionistákon, poszt-impresszionizmusa saját belső világán át szürte át a valóságot, erőteljes ecsetvonásokkal, felismerhető, saját stílust kialakítva. A belső világ zaklatottsága ellenére a Csillagos éj a Rhône fölött esetében a Göncölszekér viszonylag pontos elrendezése mellett két különböző irányból megfigyelt látványt egyesített. A Kávéház terasza éjjel csillagaival a Nyári Háromszögre utalt, de a megfigyelési körülmények valószínűleg nem egyeznek egyetlen pillanatéval. A Csillagos éj pedig egy olyan hajnali égi együttállást idézhetet fel benne, amely a művészettörténet egyik legnagyszerűbb és legnépszerűbb akotását eredményezték, és amelynek rekonstruált időpontja új kérdéseket vet fel a festmény keletkezésével kapcsolatban.
Van Gogh számára az égbolt nem pusztán a táj háttere volt: a csillagok fénye, a Hold alakja, az éjszaka színei és a mesterséges világítás mind olyan vizuális elemeket jelentettek, amelyek segítségével egészen új módon tudta megjeleníteni a világot. A képeken nem csak a világot, hanem őt is látjuk.
Ha van kedvetek megnézni a mester más alkotásait, azt megtehetitek az Amsterdami Van Gogh Múzeumban, illetve a Kröller-Möller Múzeumban, amely egy hatalmas vadaspark közepén van (így kettő az egyben, tudom ajánlani, felejthetetlen élmény).
Forrás: Kim és munkatársai, The actual sky of Van Gogh’s Starry Night: a multidisciplinary reconstruction, Scientific Reports, 2026. Az eredeti, nyílt hozzáférésű tanulmány.
