A legtöbben úgy képzelik az üstökösöket és az aszteroidákat, mint kisebb bolygókat, amelyek felszínén ugyanúgy lehetne sétálni, mint a Holdon. Az elmúlt évtizedek űrszondás megfigyelései azonban egészen más képet mutatnak. Ezek az égitestek különös világok, ahol a gravitáció alig képes a felszínen tartani egy embert, miközben egyes esetekben maga a talaj is folyamatosan változik. Heti Sci-fi kontra tudomány cikkünk jelentkezik.
A képek a For All Mankind című sorozat egyik emlékezetes jelenetét ábrázolják, amint Grigorij Kuznyecov szovjet űrhajós, a történet szerint első emberként lép a Kronos nevű aszteroida felszínére. Bár a Kronos és maga a küldetés fiktív, a jelenet mögött álló fizika meglepően közel áll ahhoz, amit a valóságban is várhatnánk egy jövőbeli aszteroida-expedíció során.
A sorozatban az űrhajós biztonsági hevederekkel és kötelekkel rögzíti magát a felszínhez. Erre meglehetősen jó oka van: az aszteroidák, kisebb kisbolygók gravitációja ugyanis rendkívül gyenge. A NASA által vizsgált Bennu aszteroida például körülbelül 500 méter átmérőjű, és a szökési sebessége mindössze nagyjából 20 centiméter másodpercenként. Ez lassabb, mint egy kényelmes emberi séta sebessége. Mit jelent ez a gyakorlatban? Egy túl erős elrugaszkodás, egy kalapácsütés vagy akár egy fúró működtetése során fellépő visszaható erő is elegendő lehet ahhoz, hogy az űrhajós eltávolodjon a felszíntől. Egy 80 kilogrammos ember szinte súlytalannak érezné magát munka közben (milyen jó lenne ez az érzés néha a Földön is). Ha valaki ott túl erősen elrugaszkodna a felszíntől, könnyen előfordulhatna, hogy soha többé nem tér vissza.
Ezért valószínű, hogy a jövő aszteroida-kutatói sokkal inkább hasonlítanának hegymászókra, mint holdjárókra. Kötélrendszerek, horgonyok, kapaszkodók és különféle rögzítőeszközök segítségével mozognának a felszínen. Minden lépést meg kellene tervezni, hiszen egyetlen rossz mozdulat hosszú percekig tartó lebegést eredményezhetne.
Ha azonban egy üstökösre látogatnánk, a helyzet még ennél is bonyolultabb lenne. A Rosetta űrszonda megfigyelései alapján az üstökösök felszíne nem valami nyugodt környezet. A 67P/Csurjumov–Geraszimenko üstökösön hatalmas repedések, meredek sziklafalak, mély üregek és kőtömbökkel borított területek találhatók. A felszín alatt vízjég, szén-dioxid-jég és más fagyott anyagok rejtőznek.
Amikor az üstökös közelebb kerül a Naphoz, ezek az anyagok felmelegszenek, és közvetlenül gázzá alakulnak. A felszabaduló gáz repedéseken keresztül tör a világűrbe, gyakran nagy mennyiségű port és törmeléket magával ragadva. A Rosetta több alkalommal is kilométeres magasságba emelkedő gáz- és porcsóvákat figyelt meg.
Egy ilyen környezetben az űrhajósokat nemcsak a gyenge gravitáció veszélyeztetné. Előfordulhatna, hogy a felszín alatt lévő jég váratlanul összeomlik, vagy egy addig csendes repedésből hirtelen gáz tör elő. A kutatások alapján egy rendkívül változékony világ rajzolódik ki, ahol a felszín geológiai értelemben folyamatosan átalakul.
Éppen ezért a Rosetta küldetés egyik legnagyobb meglepetését a Philae leszállóegység szolgáltatta. A mérnökök szigonyokat építettek a szondába, hogy az a leszállás után rögzíteni tudja magát az üstököshöz. A rendszer azonban nem működött megfelelően.
A Philae a leszállás után visszapattant a felszínről. Majd ismét, aztán még egyszer. A szonda órákon keresztül ugrált az üstökös felszínének közelében, mielőtt végül megállapodott egy árnyékos területen.
Ez az esemény jól szemlélteti, mennyire különlegesek ezek a világok. Egy olyan égitesten, ahol egy több száz kilogrammos űrszonda úgy viselkedik, mint egy lassított felvételen pattogó labda, az emberi mozgás is teljesen más lenne, mint amit a Földön megszoktunk.
Mindezek ellenére egy kisbolygó vagy üstökös felszínén állni különleges élmény lehetne. A horizont néhány száz méterre húzódna, a csillagok nappal is látszanának, a fekete égbolt pedig minden irányban körülvenné az embert. Egy apró ugrás után akár percekig lebeghetnénk a felszín felett, miközben az égitest lassan forogna alattunk.
De azért lássuk be, hogy egy üstökös vagy kisbolygó felszínén dolgozni az egyik legnehezebb feladat lenne, amellyel a jövő űrhajósai szembesülhetnek, ezért minden valószínűség szerint ezeket a munkákat robotok fogják majd elvégezni. Sajnos Grigoríj Kuznyecov filmbéli élete is rámegy erre a feladatra: a fogjul ejtett értékes aszteroida, amit a Mars mellé szeretnének vontatni bányászat céljából, nem akar úgy viselkedni, ahogy azt a tervekben elhatározták.
Nagy tanúlság: ha egy aszteroidán forró (vagy ingoványos és gázkitörésekkel teli) lesz a talaj, ideje olajra lépni.
