Hogyan működik az Érkezés földönkívüli írásrendszere, milyen nyelvtani szabályokat képzelt el Ted Chiang, és miért jelentene rendkívüli feladatot egy ilyen nyelv elsajátítása? Mindig is érdekelt, merüljünk bele! Heti Sci-fi VS tudomány cikk kiegészítése.
Az Érkezés (Arrival, 2016) című film egyik legismertebb látványeleme a földönkívüliek kör alakú írása, amelynek szabálytalan, tintafoltszerű vonalai elsőre inkább absztrakt festményekre emlékeztetnek. A filmhez készült jelek azonban egy sokkal részletesebb irodalmi elképzelésből születtek. Ted Chiang eredeti elbeszélésében a Heptapod B olyan kétdimenziós nyelvtani rendszer, amelyben egy vonal görbülete, vastagsága, iránya és más vonalakhoz viszonyított helyzete is meghatározott nyelvi funkciót tölthet be. Az írás alapegységei egymással összekapcsolódva olyan összetett szerkezeteket alkotnak, amelyeknek a jelentése a teljes alakzat elrendezéséből fejthető meg.
Chiang meglepően részletes szabályokat képzelt el ehhez a nyelvhez. A szemagramok egyes vonásainak módosítása például hasonló szerepet tölthet be, mint az emberi nyelvekben a szavak toldalékolása. Az elbeszélésben a „hallani” jelentésű jel egyik vonalának megváltoztatásával a „tisztán hallani” jelentés fejezhető ki. Ugyanez a grafikai módosítás más igéknél is alkalmazható, így a „látni” vagy az „olvasni” jelentésű jel esetében is hasonló jelentésváltozást eredményezhet. A rendszer tehát szabályosan ismétlődő nyelvtani műveleteket használ, amelyeket az írás alakjának megváltoztatásával valósít meg.
Az emberi írásban egy betű vonalvastagságának megváltoztatása rendszerint tipográfiai különbség, a Heptapod B-ben viszont akár nyelvtani információt is hordozhat. Egy jel két részének egymáshoz közelítése, a vonalak méretarányának módosítása vagy az egész szerkezet elforgatása megváltoztathatja a közlés értelmét. Chiang elképzelése szerint ezek a tulajdonságok következetes szabályrendszert alkotnak, így az olvasó a jelek közötti geometriai viszonyok alapján azonosíthatja a nyelvtani kapcsolatokat.
Az egyik legérdekesebb sajátosság az alany és a tárgy megkülönböztetése. Az emberi nyelvekben ezt gyakran a szórend vagy a nyelvtani esetek jelzik. A magyarban például az „ember látja a kutyát” és a „kutyát látja az ember” mondat ugyanazt a cselekvési viszonyt fejezi ki, mert a tárgyrag segít azonosítani, ki lát és kit látnak. A Heptapod B-ben hasonló kapcsolatokat a szemagramok egymáshoz viszonyított iránya is meghatározhat. A jelentés így egy térbeli szerkezetből olvasható ki, amelyben a nyelvtani viszonyokat a geometriai elrendezés hordozza.
Az eredeti elbeszélés még ennél is tovább megy. Louise Banks megfigyeli, hogy a heptapodok írásában a mondatok, bekezdések és hosszabb szövegek között nincsenek olyan világos határok, mint az emberi írásban. A közlés méretét alapvetően az határozza meg, mennyi információt kapcsolnak össze egyetlen grafikai szerkezetben. A nyelvnek nincs szüksége a beszéd ritmusát követő írásjelekre sem, mert a szerkezeti kapcsolatokat maguk a szemagramok fejezik ki. Egy nagyobb szöveg így egyetlen, rendkívül összetett hálózattá növekedhet, amelynek különböző részei többféle útvonalon is értelmezhetők.
Egy vonal három jelentéssel
Chiang az elbeszélésben egy konkrét példával magyarázza el, hogy mennyire szokatlan lehet egy ilyen rendszer működése. Louise egy hosszabb idegen közlést elemez, amely a heptapodok bolygójáról tartalmaz adatokat. A közlésből kiderül, hogy a bolygónak két holdja van, amelyek közül az egyik jelentősen nagyobb a másiknál, légkörének három fő összetevője a nitrogén, az argon és az oxigén, felszínének pedig tizenöt huszonnyolcad részét víz borítja.
Amikor Louise lelassítva visszanézi a jel létrehozását, felfedezi, hogy az első megrajzolt vonal egyszerre három különböző közlésrészhez kapcsolódik. A vonal egyik szakasza az oxigén jelének része, egy másik a két hold méretkülönbségét fejezi ki, a harmadik pedig az óceánra utaló szerkezethez tartozik. Az egyetlen folyamatos vonás tehát három, egymástól tartalmilag távol álló állítás nyelvtani felépítésében vesz részt.
Ez az elképzelés így messze túlmutat azon, hogy egy írásrendszerben a jelek egymás mellé vagy köré kerülnek. A Heptapod B-ben ugyanaz a vonal több különböző jelentésegység közös alkotóeleme lehet. Ha a közlés egyik részét módosítani kellene, az hatással lehetne a teljes alakzat felépítésére. Egyetlen állítás megváltoztatása ezért más, látszólag független állítások grafikai szerkezetének átrendezését is szükségessé tehetné.
Chiang az arab kalligráfia bonyolult kompozícióival állítja párhuzamba ezt a tulajdonságot. A kalligráfusok képesek olyan összefüggő műveket alkotni, amelyekben a betűk és szavak egy nagyobb vizuális kompozíció részévé válnak. Ehhez azonban gondos előzetes tervezésre van szükség. Az elbeszélés heptapodjai ugyanezt a fajta integrált szerkesztést a mindennapi kommunikáció természetes sebességével végzik.
A két holdról, a légkörről és az óceánról szóló példa egy másik részletet is megvilágít. Az idegeneknek már az első vonal megrajzolásakor ismerniük kell a közlés minden összetevőjét, mert az egyes részek végső elhelyezkedése egymástól függ. A szöveg megalkotása így olyan, mintha egy teljes épület tartószerkezetét kellene egyetlen folyamatos mozdulattal létrehozni, miközben minden elem helyzetét a többihez igazítjuk.
Megtanulható lenne?
A Heptapod B elsajátításának egyik kevésbé tárgyalt problémája a vizuális munkamemória korlátozott kapacitása. Az emberi agy egyszerre csak meghatározott mennyiségű, egymástól független információt képes aktívan fenntartani, bár a tanulás és a gyakorlás révén nagyobb, ismerős egységeket is kezelhetünk egyetlen összefüggő mintázatként. Egy sakkmester például sokkal könnyebben jegyez meg egy valódi játszmából származó állást, mint ugyanannyi véletlenszerűen elhelyezett figurát. A szakértelem lehetővé teszi, hogy az egyes elemek helyett összetett kapcsolatokat ismerjünk fel.
Hasonló folyamatra lenne szükség a Heptapod B megtanulásához. A kezdő olvasó számára a jelek kusza vonalakból állnának, a gyakorlott használó viszont egyre nagyobb szerkezeti egységeket ismerhetne fel. A legnehezebb feladat valószínűleg az írás aktív létrehozása lenne, különösen akkor, ha egy hosszú közlés valamennyi elemének elhelyezkedését már az első vonás előtt meg kellene tervezni. Az emberi munkamemória korlátai miatt ehhez valamilyen külső tervezési módszerre, előzetes vázlatra vagy számítógépes segítségre lehetne szükség. Az Esőember talán előnyben indulna, de neki más korlátai lennének (de különleges képességek terén gondolhatunk épp a Kapcsolat című filmben szereplő látássérült tudósra is, akinek a hallása ki volt hegyezve a rejtett hangfrekvenciára).
A nyelv feldolgozásának másik problémája a hibajavítás. Az emberi beszédben egy félrehallott szó jelentése gyakran rekonstruálható a mondat többi részéből, az írott szövegben pedig a betűhibák ellenére is felismerhetünk szavakat. A Heptapod B esetében egy apró geometriai eltérés akár nyelvtani változást is okozhatna, miközben a teljes alakzat összefüggései bizonyos hibák kijavítását is lehetővé tehetnék. A rendszer tényleges hibatűrése attól függne, milyen mértékben ismétlődik az információ a különböző grafikai kapcsolatokban. Chiang ezt a kérdést részletesen nem dolgozta ki, pedig egy valódi kommunikációs rendszerben alapvető jelentősége volna.
A filmes változat további technikai problémát vet fel. A heptapodok tintaszerű anyagból hozzák létre jeleiket, amelyek a levegőben jelennek meg. Egy ilyen írásmódnál az anyag kibocsátásának sebessége, a részecskék mozgása és a közeg áramlása is befolyásolná a kész jel alakját. Ha a vonalvastagság vagy a finom elágazások jelentést hordoznak, akkor a kommunikációhoz rendkívül pontos szabályozásra volna szükség. A film alkotói ezt a fizikai problémát a látványtervezés szabadságával oldották meg, így a jelek tisztán és gyorsan formálódhatnak meg.
A film és a novella két különböző írása
A film kör alakú logogramjai Martine Bertrand grafikai terveiből születtek, Patrice Vermette látványtervező csapatának munkájában. A gyűrűs forma jól illeszkedett a film vizuális világához, ugyanakkor jelentősen eltér Chiang eredeti leírásától. Az elbeszélés szemagramjai egymásba fonódó, változatos formájú hálózatok, amelyeknek nincs szükségszerűen kör alakú határuk. A film készítői a történet egyik elvont nyelvészeti elképzelését alakították át olyan grafikai rendszerré, amelyet a nézők azonnal felismerhetnek.
A forgatás során körülbelül száz különböző logogramot használtak, és ezek a látványtervezéshez készített szabályok alapján épültek fel. A jelek egy része meghatározott jelentéshez kapcsolódott, de a film számára kidolgozott rendszer nem rendelkezett olyan részletes és általánosan alkalmazható nyelvtannal, mint a teljesen kidolgozott mesterséges nyelvek. Jessica Coon nyelvész elsősorban a nyelvészeti kutatómunka és a kapcsolatfelvétel hiteles ábrázolásában segítette az alkotókat.
A két változat különbsége egy érdekes következménnyel jár. Chiang eredeti Heptapod B nyelve elméletileg olyan összetett grafikai szerkezetek létrehozását teszi lehetővé, amelyek mérete a közölt információ mennyiségével növekedhet, így talán közelebb áll az emberi íráshoz. A film kör alakú jelei ezzel szemben jól elkülöníthető vizuális egységeket alkotnak, ezért sokkal könnyebben azonosíthatók és megjegyezhetők. A filmes megoldás esztétikailag hatásosabb, az eredeti elbeszélés viszont következetesebben viszi végig azt a gondolatot, hogy egy nyelv szerkezete alapvetően kétdimenziós is lehet.
A Heptapod B megtervezése során Chiang tulajdonképpen egy olyan írásrendszert képzelt el, amelyben a nyelvtan geometriai kapcsolatokként működik. Az emberi nyelvészet számos fogalma alkalmazható volna egy ilyen rendszer leírására, de az olvasás, a mondatalkotás és a hibajavítás folyamatai egészen más kognitív követelményeket támasztanának. A film számára megalkotott kör alakú jelek ma már önálló vizuális jelképpé váltak, az eredeti elbeszélés legérdekesebb ötlete azonban a közös vonásokból felépülő, tetszőlegesen bővíthető nyelvtani hálózat maradt.
Források: Ted Chiang: Story of Your Life (1998); Gregory Brophy és Shawn Malley: There Is No Time – Literature/Film Quarterly; Los Angeles Times – Decoding the linguistic geekiness behind Arrival.
