Hogyan születnek a tudományos elképzelések, és hol kezdődik a spekuláció?
Néhány évvel ezelőtt nagy visszhangot váltott ki egy videó, amelyben a mindössze 13 éves Maxwell Laughlin – aki elméleti fizikusként mutatkozott be – saját elképzelését ismertette a Mandela-effektusról, a párhuzamos univerzumokról és a CERN Nagy Hadronütköztetőjéről, én nem olyan régen futottam bele. A fiatal előadó (ha mondhatunk ilyet erre a komoly fiatalemberre) gondolatai rendkívül kreatívak és fantáziadúsak voltak, ezért sokakat lenyűgöztek, előadói stílusa már-már koravén, egy tapasztalt kutatóra jellemző. Tényleg hatalmas energiával és elszántsággal beszélt a láthatóan számára igen fontos és ismert témáról, és amikor az interjú végén megkérdezték, hogy kicsoda is ő, azt mondta, hogy egy elméleti fizikus. Megvizsgáljuk a téziseit, bár fontos megjegyezni, hogy ezek az elképzelések nem részei az elfogadott fizikai elméleteknek, és jelenleg semmilyen kísérleti bizonyíték nem támasztja alá őket.
Laughlin kiindulópontja az volt, hogy a multiverzumban végtelen számú párhuzamos univerzum létezhet. Elképzelése szerint a valóság minden egyes pillanatban számtalan új ágra bomlik, így minden lehetséges esemény megvalósul valahol. Ebben a gondolatmenetben a mi világunk csupán egyetlen ág a végtelen sok közül, miközben folyamatosan „átkerülhetünk” egy szinte teljesen azonos, de apró részleteiben eltérő univerzumba.
Ezzel magyarázta a Mandela-effektust is. Ez a jelenség azt írja le, amikor emberek nagy csoportjai ugyanarra a dologra rosszul emlékeznek. A legismertebb példa az angol Hófehérke című mesefilm híres mondata. Sokan úgy emlékeznek rá, hogy a gonosz királynő azt mondja: „Mirror, mirror on the wall…”, miközben az eredeti Disney-filmben valójában „Magic Mirror on the wall…” hangzik el. Hasonló példákból számos ismert eset létezik.
A pszichológia ezt az emberi emlékezet működésével magyarázza. Az emlékeink nem videofelvételek, amelyeket változatlanul tárol az agyunk, hanem minden felidézéskor részben újraépülnek. Az agy hajlamos ismert mintákhoz igazítani az információkat, ezért ugyanaz a téves emlék sok embernél is kialakulhat. Laughlin azonban egészen más magyarázatot javasolt. Szerinte nem az emlékeink hibásak, hanem valójában egy másik univerzumba kerültünk át, ahol ezek az apró különbségek mindig is léteztek. A mi világunk szerinte nem változott meg – mi változtattunk univerzumot.
A történet itt válik igazán különössé. Elmélete szerint a váltást a CERN-ben működő Nagy Hadronütköztető idézhette elő. Úgy vélte, hogy egy részecskefizikai kísérlet során egyetlen elektron tömegében bekövetkezett rendkívül apró változás láncreakciót indított el, amely összeomlasztotta eredeti univerzumunkat. Az energia – mivel szerinte nem veszhet el – egy szomszédos, szinte teljesen azonos univerzumba került át, és vele együtt mi is.
Ez az elképzelés beillene a tudománz VS sci-fi rovatba, mert a valóságtól eléggé elrugaszkodott, és a jelenleg elfogadott fizika alapján több alapvető problémája is van.
Az elektron tömege a természet egyik legismertebb alapállandója: a laboratóriumokban végzett kísérletek során nem lehet önkényesen megváltoztatni egy elektron nyugalmi tömegét. A részecskegyorsítók nem alakítják át a részecskék alapvető tulajdonságait; csupán rendkívül nagy energián ütköztetik őket, hogy megfigyelhessék az így létrejövő folyamatokat.
Nivel a részecskegyorsító működése nem közérthető és a hétköznapi világunktól eléggé távoli, így gyakran felmerül az is, hogy a CERN veszélyes lehet-e a Világegyetemre. A válasz megnyugtató (mindenki nyugodjon le, aki épp a CERN ellen készült volna petíciót írni). A Nagy Hadronütköztetőben elért energia ugyan óriásinak számít laboratóriumi körülmények között, de eltörpül azokhoz képest, amelyeket a világűrből érkező kozmikus sugarak sok milliárd éven keresztül természetes módon produkálnak, és ezek igen jelentős hatással vannak az életünkre. Ha ezek az ütközések képesek lennének univerzumokat megsemmisíteni vagy dimenziókat összekötni, a Föld már jóval az emberiség megjelenése előtt elpusztult volna.
A multiverzum gondolata ugyanakkor valóban létezik a modern elméleti fizikában. Bizonyos kozmológiai modellek, valamint a kvantummechanika egyik értelmezése – az úgynevezett sokvilág-értelmezés – felveti párhuzamos univerzumok létezésének lehetőségét. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezek jelenleg matematikai modellek. Egyik sem igazolja, hogy emberek vagy egész univerzumok átkerülhetnének egyik valóságból a másikba, és azt sem, hogy ez magyarázatot adna a Mandela-effektusra.
Érdekes módon Laughlin beszélt a végtelen különböző „méreteiről” is, ez viszont igencsak érdekes téma. A 19. század végén Georg Cantor matematikus megmutatta, hogy például a természetes számok (1, 2, 3, …) végtelen sokan vannak, de a valós számok – vagyis azok, amelyek a tizedesvessző után végtelen sok számjegyet is tartalmazhatnak – még ennél is „többen” vannak. Cantor híres átlós bizonyítása igazolta, hogy bármilyen hosszú listát készítünk a valós számokról, mindig létezik olyan valós szám, amely hiányzik róla. Ez azt jelenti, hogy a valós számok halmazának végtelene nagyobb, mint a természetes számoké. Fontos azonban, hogy ez tisztán matematikai eredmény: jelenleg nem tudjuk, hogy a természetben vagy a fizikai Világegyetemben valóban megjelennek-e ezek a különböző „méretű” végtelenek.
Talán éppen az a történet legérdekesebb tanulsága, hogy a tudomány fejlődését mindig ilyesfajtra merész elméletek indították el. Sok olyan elképzelés született, amelyet elsőre mindenki elutasított, de később pedig igaznak bizonyult. Ugyanakkor a legfontosabb része a tudománynak, hogy minden elméletnek ki kell állnia a kísérletek próbáját. Egy izgalmas hipotézis önmagában még nem válik tudományos ténnyé.
Maxwell Laughlin, fiatal zseni gondolatai ezért inkább egy kreatív gondolatkísérletnek tekinthetők, mintsem a modern fizika elfogadott magyarázatának. A Mandela-effektus, a párhuzamos univerzumok és a multiverzum kérdése továbbra is lenyűgöző témák, de jelenlegi ismereteink szerint semmi sem utal arra, hogy a CERN valaha is áthelyezte volna az emberiséget egy másik valóságba. Sőt, azt se láttuk, hogy választanunk kellett volna a piros és a kék pirulák között… (és a Mátrixra még vissza fogunk térni).
