A James Webb-űrtávcső legújabb felvétele az FS Tau fiatal csillagrendszert mutatja be, amely mintegy 450 fényévre található a Földtől a Bika csillagkép irányában. A rendszer mindössze 1–3 millió éves, vagyis kozmikus értelemben újszülöttnek számít. A Nap ehhez képest körülbelül 4,6 milliárd éves.
A képen több protocsillag is látható – olyan csillagkezdemények, amelyek még mindig a körülöttük lévő gáz- és porfelhőből gyűjtik össze tömegük jelentős részét. A bal oldalon látható FS Tau A valójában két egymás körül keringő protocsillagból áll, együttes tömegük nagyjából a Nap tömegének fele. Tőle jobbra található a narancssárgán izzó FS Tau B, amelyből látványos anyagkilövellések indulnak ki. Ezek a vöröses és narancsszínű szálak, ívek és lemezek nem egyszerűen „kifújt” anyagok: a csillag növekedése során a mágneses tér és az akkréciós korong kölcsönhatása löki ki őket nagy sebességgel a világűrbe.
A Webb egyik legfontosabb eredménye, hogy ezekben az anyagkilövellésekben hézagokat fedezett fel. Ezek arra utalnak, hogy a fiatal csillag nem egyenletesen növekszik, hanem időszakos „növekedési rohamokon” megy keresztül. Egy-egy intenzív anyagbefogási szakaszt nyugodtabb periódus követ, majd újabb kitörésszerű növekedés indul. Ez az úgynevezett epizodikus akkréció, amelyet korábban főként elméleti modellek és közvetett megfigyelések támasztottak alá, a Webb pedig most látványos bizonyítékokat szolgáltatott rá.
A kékes gerincek szintén fontos részletek. Ezek olyan sűrűbb porrégiók, amelyeket a kiáramló anyag összenyomott, és amelyek visszaverik a közeli protocsillagok fényét. A vörös árnyalatok molekuláris hidrogént jelölnek, míg a narancssárga területek összetett szénalapú molekulák – úgynevezett policiklusos aromás szénhidrogének – infravörös sugárzását mutatják. A színek tehát valódi fizikai információt hordoznak, nem csupán esztétikai szerepük van.
A fekete háttérben elszórtan látható apró fényfoltok többsége nem csillag, hanem távoli galaxis. A Webb infravörös érzékenysége lehetővé teszi, hogy a sűrű csillagközi poron átlásson, ezért olyan galaxisokat is megfigyelhetünk, amelyek a korábbi látható fényű felvételeken teljesen rejtve maradtak. A vörösebb galaxisok mögött több por található, a fehérebbek előtt viszont alig van elnyelő anyag.
A Hubble korábbi felvételei már megmutatták az FS Tau B sötét, éléről látszó protoplanetáris korongját és néhány rövid anyagsugarat, de a rendszer nagy részét eltakarta a por. A Webb közel-infravörös kamerája ezzel szemben átlát ezen az anyagon, így részletesen kirajzolódnak a gázfilamentumok, az anyagkilövellések szerkezete és a környezet finom részletei. Ez jól szemlélteti, hogy a két űrtávcső nem egymás versenytársa, hanem egymást kiegészítő eszköz: a Hubble a látható fényben, a Webb pedig az infravörös tartományban tárja fel ugyanannak az objektumnak egészen más arcát.
