A Lepke-köd (NGC 6302) az egyik leglátványosabb planetáris köd az égbolton, nagyjából 3400 fényévre található a Skorpió csillagképben. Bár a neve alapján valami finom, törékeny objektumra gondolnánk, valójában egy rendkívül erőszakos folyamat eredménye. Egy Naphoz hasonló csillag élete végén jár, és az utolsó néhány ezer év során hatalmas mennyiségű anyagot lökött ki maga körül. A képeken látható „szárnyak” valójában több száz kilométer per másodperces sebességgel táguló gázfelhők.
A három különböző hullámhosszon készült felvétel jól mutatja, hogy a Világegyetem egészen más arcát látjuk attól függően, milyen „szemmel” figyeljük.
Az első, látható fényben készült Hubble-felvételen a forró, ionizált gáz ragyogása dominál. Jól kirajzolódnak a köd finom szerkezetei, lökéshullámai és a két hatalmas lebeny. A központ azonban sötétnek látszik. Nem azért, mert ott nincs semmi, hanem mert vastag porfelhő takarja el a csillagot.
A második képen a Hubble közeli infravörös kamerája már részben átlát ezen a poron. Sokkal több háttércsillag jelenik meg, és a központi régió is világosabbá válik. Az infravörös fény kevésbé nyelődik el a porszemcséken, ezért bepillantást enged oda, ahová a látható fény már nem jut el.
A legizgalmasabb talán a harmadik kép, amely a James Webb-űrtávcső és az ALMA rádiótávcső-hálózat adatait egyesíti. A Webb közepes infravörös tartományban már szinte teljesen átlát a poron, és feltárja a központi csillag körüli bonyolult szerkezeteket. Az ALMA ezzel szemben nem a forró gázt figyeli, hanem a hideg molekuláris gázt és port, amelyek hőmérséklete sokszor csupán néhány tíz kelvin.
Ez vezetett a felfedezés egyik legfontosabb eredményéhez. A csillag közepén egy rendkívül sűrű, fánk alakú por- és gázgyűrű – úgynevezett tórusz – húzódik. Ez a sűrű anyagkorong hosszú időn keresztül teljesen elrejtette a központi csillagot a látható fény elől. Ugyanez a tórusz azonban nemcsak eltakar, hanem irányítja is a csillagból kiáramló anyagot. Az egyenlítő síkjában útját állja a gáz terjedésének, ezért az anyag a pólusok irányába tud a legkönnyebben kitörni. Ennek eredménye a Lepke-köd két hatalmas, szimmetrikus „szárnya”.
A különböző távcsövek együtt olyan képet adnak, amelyet egyikük sem tudna önmagában megalkotni. A Hubble megmutatja a forró, világító gázt, a Webb feltárja a por mögött rejtőző szerkezeteket és a meleg port, az ALMA pedig feltérképezi a hideg molekuláris anyagot, amelyből az egész köd alakja kialakult. Így egyszerre láthatóvá válik a csillag halálának teljes folyamata: a központban megbúvó maradványcsillag, az őt körülvevő sűrű tórusz, valamint az abból két irányba kiszabaduló óriási gázáramlások.
Körülbelül 5 milliárd év múlva a Nap ugyan nem pontosan ilyen látványos formában, de hasonló módon fogja ledobni külső rétegeit. A visszamaradó fehér törpe körül akkor is egy planetáris köd jön majd létre, amely néhány tízezer évig ragyog, mielőtt végleg beleolvad a csillagközi tér anyagába.
