Újra felébredt a New Horizons, közel 9,5 milliárd kilométerre a Földtől
Úgy emlékszünk a New Horizons űrszondára, mint annaka küdetésnek a hősére, amely 2015-ben először repült el a Plútó mellett, és teljesen átírta az addigi elképzeléseinket erről a távoli törpebolygóról. De újabb esélyt kapott, és a tudományos karrierje korántsem ért véget. A NASA most bejelentette, hogy az űrszonda sikeresen felébredt eddigi leghosszabb, 321 napos hibernációjából, és kiváló állapotban folytatja útját a Naprendszer legtávolabbi vidékein.
A New Horizons jelenleg mintegy 9,5 milliárd kilométerre jár a Földtől, vagyis körülbelül 63 csillagászati egységre. Ilyen távolságból a rádiójeleknek majdnem 9 órára van szükségük, hogy elérjék a Földet. Ez azt jelenti, hogy amikor a mérnökök parancsot küldenek az űrszondának, annak végrehajtásáról csak órákkal később kapnak visszajelzést.
Felmerülhet a kérdés: miért ringatnak hibernációs álomba egy működő űrszondát? A válasz egyszerű. A Kuiper-öv külső részén hosszú időszakok telnek el úgy, hogy nincs közeli égitest, amelyért érdemes működtetni a szondát. Ilyenkor a fedélzeti rendszerek többségét kikapcsolják, miközben néhány tudományos műszer továbbra is folyamatosan gyűjti az adatokat. Ez csökkenti a rendszerek terhelését, növeli a megbízhatóságot, és leegyszerűsíti a küldetés irányítását. Az űrszonda azonban hetente egyszer rövid állapotjelentést küld a Földre. A NASA szerint a mostani hibernáció teljes időtartama alatt minden ilyen jelzés „zöld” állapotot mutatott, vagyis a fedélzeten minden rendben működött.
Sokan azt gondolják, hogy a Plútó volt a küldetés végcélja, valójában azonban csak az első nagy állomás volt. 2019-ben a New Horizons elrepült az Arrokoth mellett is, amely a valaha közvetlen közelről vizsgált legtávolabbi égitest. Azóta a Kuiper-öv környezetét, a napszél külső tartományait és a bolygóközi porszemcséket vizsgálja.
A következő hetekben az űrszonda megkezdi az elmúlt 321 nap során összegyűjtött tudományos adatok továbbítását. Ezek között szerepelnek a külső helioszféra hidrogéneloszlására, a napszél tulajdonságaira és a Kuiper-öv poranyagára vonatkozó mérések. Ezek az adatok segítenek jobban megérteni, hogyan ér véget a Nap mágneses és részecskesugárzási befolyása, és hogyan kezdődik a csillagközi tér.
A New Horizons hatalmas teljesítménye persze nem egyedüli, de más, mint a korábban elindult szondáké. A Voyager–1 és a Voyager–2 már elhagyta a helioszférát, azok műszerei más célokra készültek. A New Horizons korszerűbb részecske- és porérzékelő műszerekkel vizsgálja most ezt a régiót, így olyan méréseket végezhet, amelyek korábban nem álltak a kutatók rendelkezésére.
Az űrszonda jelenleg évente közel 483 millió kilométert távolodik a Földtől. Minden nappal egy kicsit messzebb jut attól a bolygótól, ahonnan húsz évvel ezelőtt elindult, és tovább írja az emberiség legtávolabbra jutott bolygókutató küldetéseinek történetét. Reméljük, sokáig olvashatjuk az átala készített repülési naplót.
