Az utolsó felvonás még meglepetéseket tartogathat
Amikor a Nap jövőjéről beszélünk, általában egy vörös óriássá felfúvódó csillagot képzelünk el, amely végül ledobja külső rétegeit, majd fehér törpeként hűl tovább az Univerzum végeláthatatlan jövőjőben. Egy új kutatás azonban arra utal, hogy a történet ennél mozgalmasabb lehet.
A csillagászok régóta tudják, hogy a Naphoz hasonló csillagok életük végén hatalmas mennyiségű anyagot veszítenek. A kutatók most arra jutottak, hogy ez az anyagvesztés nem feltétlenül egyenletes folyamat. A haldokló csillagok akár több ezer apró „lökést” is kaphatnak, miközben rétegről rétegre kifelé lövik anyagukat az űrbe. Ezek az apró lökések idővel összeadódhatnak, és érezhetően megváltoztathatják a csillag mozgását.
A jelenség különösen érdekes a kettőscsillag-rendszerek esetében. Ha egy csillag elegendően nagy végső sebességváltozást szenved el, akár meg is bonthatja a gravitációs kapcsolatot a társával, és a két objektum külön utakra indulhat az űrben.
A Nap várhatóan nagyjából 5 milliárd év múlva lép a vörös óriás fázisba. Ekkor a külső rétegei fokozatosan levállnak, miközben a központi mag összezsugorodik. A végén egy körülbelül Föld méretű, rendkívül sűrű fehér törpe marad vissza, amely már nem termel energiát magfúzióval, csak lassan tovább hűl.
A mostani eredmények arra utalnak, hogy a fehér törpévé válás nem feltétlenül egy nyugodt átmenet. A csillag utolsó millió éveiben az anyagkibocsátás aszimmetrikus volta elegendő lehet ahhoz, hogy a csillag pályája kissé megváltozzon. Ez ugyan nem jelenti azt, hogy a Nap elvándorol a galaxisból, de a csillag haláltusája dinamikusabb lehet, mint korábban gondolták.
A Nap tehát nem szupernóvaként fog felrobbanni, és nem válik fekete lyukká sem. Az utolsó felvonás azonban korántsem lesz eseménytelen: miközben ledobja külső rétegeit és létrehozza saját planetáris ködét, még egy utolsó lökéssel is búcsút inthet a világnak, mielőtt fehér törpeként több billió éven át lassan kihűl.
