Mintegy 6500 évvel ezelőtt, amikor Európa első földművelő közösségei még kőeszközökkel alakították át környezetüket, a mai Csehország területén egy 230 méter átmérőjű, csaknem szabályos kör alakú szentélyt emeltek. A Chleby település közelében feltárt létesítmény több mint ezer évvel megelőzte Stonehenge legismertebb kőépítményeit, alaprajza pedig arra utal, hogy létrehozói hosszú időn keresztül figyelték a Nap és a Hold mozgását, adja hírűl a Nygugat-csehországi Egyetem közleményében.
A Nyugat-csehországi Egyetem Petr Krištuf vezette kutatócsoportja egy több mint 2,5 méter mély árokkal körülvett területet vizsgál, amelynek peremén tizenkét, egymástól eltérő távolságra elhelyezkedő bejárat vagy megszakítás található. Ez a szabálytalanság kezdetben akár a terepviszonyok vagy az építés különböző szakaszainak következménye is lehetett volna, a térbeli modellezés azonban rendezett geometriai rendszert rajzolt ki. A nyílásokból meghatározható látóirányok közül több olyan pontokra mutat, ahol a Nap vagy a Hold az év, illetve egy hosszabb égi ciklus meghatározott időszakaiban felkelt vagy lenyugodott.
Az egyik fő tengely a nyári napforduló napfelkeltéjét kapcsolja össze a téli napforduló napnyugtájával. Az év leghosszabb napján a Nap ezen az irányon emelkedhetett a látóhatár fölé, fél évvel később pedig az ellenkező oldalon nyugodhatott le. Hasonló napfordulós tengely Stonehenge szerkezetében is felismerhető, a chlebyi szentély azonban körülbelül az i. e. 5. évezred közepén állhatott, miközben Stonehenge első földsáncai csak i. e. 3000 körül, hatalmas kőtömbjei pedig még később jelentek meg.
A másik igazodási rendszer a Hold jóval nehezebben felismerhető ciklusához kapcsolódik. A Hold felkelési és lenyugvási pontjai nem csupán az év folyamán vándorolnak a látóhatáron, hanem szélső helyzetük is lassan változik. Körülbelül 18,6 évente következik be az úgynevezett nagy holdforduló, amikor a Hold pályája a horizonton megfigyelhető legészakibb és legdélibb helyzeteket is eléri. Egy ilyen ciklus felismeréséhez nem elegendő néhány hónapnyi megfigyelés: az ismereteket éveken, akár több nemzedéken keresztül kellett gyűjteni és továbbadni.
A „csillagvizsgáló” kifejezést ezért érdemes óvatosan értelmezni. Chlebyben természetesen nem állt a mai értelemben vett obszervatórium, és semmilyen optikai műszerrel nem rendelkeztek. Maga az építmény lehetett a mérőeszköz: egy kijelölt megfigyelési helyről nézve a bejáratok, oszlopok vagy monumentális kapuk keretbe foghatták a Nap és a Hold felkelésének, illetve lenyugvásának irányát. Az égi események ismétlődése így építészeti formában vált láthatóvá.
Az ilyen tájolás gyakorlati jelentőséggel is rendelkezhetett. A korai földművelők életét az évszakok ritmusa határozta meg, ezért tudniuk kellett, mikor közeledik a vetés, az aratás vagy az állatok szaporodásának időszaka. A napfordulók ugyanakkor nem jelzik közvetlenül, hogy egy adott napon milyen munkát kell elvégezni; inkább biztos rögzítési pontokat kínálnak, amelyekhez a közösség hozzáigazíthatta saját naptárát, ünnepeit és szertartásait.
A szentély vallási szerepére az árokban, különösen egyes bejáratok környezetében talált bikakoponyák és szarvak utalnak. A kutatók szerint ezek akár a monumentális kapukat is díszíthették. A bika az őskori európai földműves kultúrákban gyakran kapcsolódott az erőhöz, a termékenységhez és a természet megújulásához, így jelenléte jól illeszkedik egy olyan helyhez, ahol az évszakok körforgását közösségi rítusokkal követhették.
Emberi maradványok is előkerültek, ezek azonban nem feltétlenül a neolitikus szentély eredeti használatához tartoznak. Egy korábbi ásatás során az Únětice-kultúrához kapcsolható bronzkori temetkezést azonosítottak, amelyben körülbelül tizennyolc, különböző időpontokban eltemetett ember maradványai feküdtek. Ez azt jelzi, hogy a hely emlékezete a szentély megszűnése után is fennmaradhatott, és a későbbi közösségek új jelentést társítottak hozzá.
A vaskorra azonban az egykori rituális központ elvesztette különleges szerepét. Az árkot fokozatosan feltöltötték, területén pedig hétköznapi település alakult ki. A monumentális építmény fizikailag eltűnt a tájból, miközben szerkezetét évezredeken át megőrizte a föld.
A kutatás következő szakaszában a régészek a talaj kémiai összetételét is elemzik. A foszfátok, szerves maradványok és különféle nyomelemek eloszlása megmutathatja, hol fogyasztottak ételt, hol gyűltek össze nagyobb csoportok, tartottak-e állatokat bizonyos részeken, illetve mely területeken végezhettek áldozati vagy temetkezési szertartásokat.
Chleby jelentősége tehát nem abban áll, hogy megtalálták volna „Stonehenge elődjét”, hiszen nincs bizonyíték a két, térben és időben távoli közösség közvetlen kapcsolatára. A felfedezés azt mutatja meg, hogy Közép-Európa újkőkori társadalmai már jóval Stonehenge felépítése előtt képesek voltak hatalmas közösségi munkát megszervezni, összetett geometriai alaprajzot létrehozni, valamint a Nap és a Hold hosszú távon megfigyelt mozgását beépíteni szakrális terük szerkezetébe.
Számukra az égbolt egyszerre lehetett naptár, óra, történetek forrása és a természet rendjének látható megnyilvánulása. A chlebyi szentély ennek az ősi tudásnak a földben fennmaradt lenyomata: egy 6500 éves találkozási pont az emberi közösség, a táj és a kozmosz között.
forrás: Nyugat-csehországi Egyetem
