A kutatók azt javasolják, hogy hat speciális űreszköz segítségével anyagokat permetezzenek a Föld mágneses környezetébe, hogy csökkentsék a nagy napviharok erejét. A számítógépes szimulációk szerint a módszer akár több mint 50 százalékkal is mérsékelhetné egy extrém geomágneses vihar hatásait.
A Nap időnként hatalmas plazmafelhőket lövell ki az űrbe, ezeket koronakidobódásoknak (CME) nevezzük. Ha egy ilyen felhő a Föld felé tart, töltött részecskék milliárdjai érkezhetnek bolygónk környezetébe. A legtöbb esetben a Föld magnetoszférája – vagyis a bolygót körülvevő mágneses védőburok – eltéríti ezeket a részecskéket.
A probléma akkor jelentkezik, amikor a Nap mágneses tere és a Föld mágneses tere kedvező módon kapcsolódik össze. Ilyenkor egy úgynevezett mágneses rekonnekció jön létre, amelyen keresztül nagy mennyiségű energia jut a Föld környezetébe.
Ha a napszél mágneses tere déli irányú, miközben a Föld nappali oldali mágneses tere északi irányú, akkor könnyebben létrejön a rekonnekció.
A két tér összekapcsolódik, és a részecskék bejuthatnak a magnetoszférába. Ez geomágneses vihart idézhet elő, amely műholdakat, GPS-rendszereket, rádiókommunikációt és akár elektromos hálózatokat is veszélyeztethet.
A Bostoni Egyetem kutatója, Brian Walsh és munkatársai által javasolt rendszer neve StormWall. Az elképzelés szerint hat műhold geostacionárius pályán várakozna, fedélzetükön olyan anyagokkal, mint a bárium, a lítium, a nátrium vagy a kalcium. Egy közeledő nagy napvihar esetén ezek az anyagok az űrbe kerülnének, ahol a napsugárzás gyorsan ionizálná őket, vagyis plazmává alakítaná a kibocsátott felhőt.
Ez a mesterséges plazma a Nap felőli oldalon „megvastagítaná” a magnetoszféra külső határát. A nagyobb tömeg miatt nehezebbé válna a mágneses rekonnekció kialakulása, így a napvihar energiájának jelentős része egyszerűen megkerülné a Földet.
A kutatók a 2024 májusában bekövetkezett híres „Anyák napi napvihart” szimulálták. Ez volt az egyik legerősebb geomágneses esemény az elmúlt évtizedekben, és még Magyarországról is látványos sarki fényeket lehetett megfigyelni. A modellek szerint a StormWall rendszer több mint felére csökkenthette volna a vihar intenzitását.
Persze az ötletnek vannak komoly kihívásai. A teljes rendszer működtetéséhez nagyjából egy tucat üzemanyagszállító tartálykocsi tömegének megfelelő anyagot kellene Föld körüli pályára juttatni. Ráadásul a jelenlegi koncepció egyszer használható: miután a műholdak kibocsátják a plazmafelhőt, újra kellene tölteni vagy cserélni őket.
A kutatók szerint azonban a jövőben ez mégis gazdaságos lehet, mivel az emberiség egyre jobban függ a műholdas infrastruktúrától. Több tízezer műhold kering a Föld körül, miközben a tervek között már űrbeli adatközpontok és hatalmas kommunikációs hálózatok is szerepelnek. Egy extrém napvihar károkat okozhatna, amelyek költsége messze meghaladná egy ilyen védelmi rendszer árát.
A környezeti hatásokkal kapcsolatban a kutatók úgy vélik, hogy a kockázat alacsony. A kibocsátott plazma várhatóan néhány órán belül elsodródna a napszéllel, és nem hullana vissza a Föld légkörébe (ilyenkor hallom, ahogy a Chemtrail-hívők hangja felerősödik, de egyenlőre higgyünk a kutatóknak).
Valljuk be, még nagyon messze vagyunk attól, hogy valóban „űrbeli vihargátakat” építsünk. Ugyanakkor néhány évtizede az is elképzelhetetlennek tűnt, hogy több ezer internetes műhold vegye körül a bolygót. A StormWall egyelőre csak egy tanulmány és számítógépes modell, de biztos vagyok benne, hogy a jövő űridőjárás-védelme talán nem csupán az előrejelzésről, hanem az aktív védekezés valamilyen formájáról is szól majd.
