A csillagok nem egyik pillanatról a másikra tűnnek el. Életük végén gyakran látványos és bonyolult alakzatokat hoznak létre, amelyek közül az egyik legkülönlegesebb az NGC 6210 jelű planetáris köd. A Hubble-űrtávcső által készített részletgazdag felvételen egy olyan csillag maradványait láthatjuk, amely tömegében valamivel kisebb volt a Napnál.
Az NGC 6210 mintegy 6500 fényévre található a Földtől a Hercules csillagkép irányában. A ködöt 1825-ben fedezte fel Friedrich Georg Wilhelm Struve. Kis távcsövekben csupán apró korongnak látszik, azonban ez egy rendkívül összetett szerkezetű objektum.
A kép közepén látható a haldokló csillag forró maradványa. Miután a csillag magjában elfogyott a hidrogén és később a hélium üzemanyag is, a csillag instabillá vált, majd ledobta külső rétegeit. Az így eltávozó gáz alkotja a körülötte látható ködöt. A folyamat végén visszamarad egy rendkívül sűrű objektum, az úgynevezett fehér törpe.
A felvételen a kékes színű buborékot elsősorban ionizált oxigén sugárzása rajzolja ki, míg a vöröses-rózsaszín területek ionizált hidrogént és nitrogént jelölnek. A köd alakja meglehetősen kaotikus, de azért, mert több különböző időpontban kidobott anyaghéj rakódik egymásra. Ezek eltérő sebességgel mozognak, kölcsönhatásba lépnek egymással, és olyan üregeket, szálakat, valamint oszlopszerű képződményeket hoznak létre, amelyeket a Hubble kivételes felbontása tett láthatóvá.
A „planetáris köd” elnevezés megtévesztő, mert ezeknek az objektumoknak semmi közük a planétákhoz, a bolygókhoz. A név még a 18–19. századból származik, amikor a korabeli távcsövekben néhány ilyen köd halvány, bolygószerű korongnak látszott.
A csillagfejlődési modellek szerint körülbelül öt milliárd év múlva a Nap is hasonló sorsra jut. Vörös óriássá fúvódik fel, majd ledobja külső rétegeit, és egy planetáris köd közepén fehér törpeként fejezi be életét. Az NGC 6210 tehát egyfajta időablak a Naprendszer távoli jövőjébe, és hála a kozmikus időtávoknak, ez még igazán messze van.
A Hubble felvételét több különböző szűrőn keresztül készített képek kombinálásával állították össze. A különböző színek nem azt mutatják, amit az emberi szem látna egy nagyfelbontású távcsövön át, hanem azt, hogy a köd mely részein milyen gázok sugároznak. Ennek köszönhetően a csillag által hátrahagyott anyag szerkezete és összetétele sokkal részletesebben tanulmányozható.
Az NGC 6210 mindössze néhány tized fényév átmérőjű, és meglehetősen jól szemlélteti, hogy a csillagok halála után anyaguk újra is hasznosulhat. A ködben szétterülő anyag később új csillagok és bolygók építőanyagává válhat, így a csillagok életciklusa a pusztulás után más módon folytatódik.
