A Nap közvetlen kozmikus környezetében négy olyan fehér törpét azonosítottak a csillagászok, amelyek hosszú időn keresztül teljesen elkerülték figyelmüket. Nem azért, mert különösen halványak vagy távoliak lennének, hanem mert egy vörös törpecsillag mellett keringenek, amely szinte teljesen elfedte jelenlétüket. A Hubble-űrtávcső ultraibolya mérései most végre egyértelműen felfedték ezeket a rendkívül sűrű csillagmaradványokat.
Nem gondolnánk, hogy a XXI. században még mindig lehet viszonylag közeli csillagokat felfedezni, de egy kettőscsillag-rendszerben a fényesebb komponens könnyedén elrejtheti halványabb társát, különösen akkor, ha a két objektum rendkívül közel kering egymáshoz. Ilyenkor a hagyományos távcsövek gyakran csak egyetlen csillagot látnak.
A most vizsgált rendszerekben a látható csillag egy vörös törpe: ezek a Tejútrendszer leggyakoribb csillagai. Tömegük a Napénál kisebb, fényük jóval halványabb, viszont rendkívül hosszú életűek. Mellettük azonban egy egészen más típusú objektum rejtőzött: egy fehér törpe.
A fehér törpe egy Naphoz hasonló csillag életének végállomása. Amikor egy ilyen csillag több milliárd év alatt elfogyasztja nukleáris üzemanyagát, külső rétegeit ledobja, a központi mag pedig összezsugorodik. Az eredmény egy körülbelül Föld méretű objektum, amelynek tömege még mindig elérheti a Nap tömegének 50–70 százalékát. Ez elképesztő sűrűséget jelent: egyetlen köbcentiméternyi anyaga akár több száz kilogrammot, egy teáskanálnyi pedig több tonnát nyomna a Földön.
Bár a fehér törpék rendkívül forrók lehetnek – felszínük hőmérséklete gyakran több tízezer Celsius-fok –, kis méretük miatt összességében nem sugároznak túl sok látható fényt. Ez különösen igaz akkor, ha egy közeli vörös törpével együtt figyeljük őket. A két csillag fénye ilyenkor összemosódik, és a fehér törpe gyakorlatilag láthatatlanná válik.
A kutatók azonban már korábban is gyanították, hogy ezekben a rendszerekben valami nincs rendben. A vörös törpék mozgása apró eltéréseket mutatott, mintha egy láthatatlan, nagy tömegű kísérő gravitációja húzná őket. A kérdés csak az volt, hogy mi lehet ez a rejtett objektum.
A megoldást a Hubble-űrtávcső jelentette. Míg a vörös törpék főként látható és infravörös fényt bocsátanak ki, a forró fehér törpék erősen sugároznak az ultraibolya tartományban. A Hubble ezt a hullámhosszt kiválóan képes vizsgálni, ezért sikerült elkülöníteni a két csillag fényét, és közvetlenül kimutatni a korábban rejtőzködő fehér törpéket.
A felfedezett négy rendszer a G 203-47, a GJ 207.1, az LHS 1817 és a Wolf 1130 jelű kettőscsillagokhoz tartozik. Mindegyik körülbelül 20 parszeken, vagyis nagyjából 65 fényéven belül található, ami kozmikus léptékben szinte a szomszédságnak számít.
Az egyik újonnan megerősített fehér törpe ezzel a Nap kilencedik legközelebbi ismert fehér törpéjévé vált. Ez különösen figyelemre méltó, hiszen azt jelenti, hogy egy ilyen közeli objektum hosszú időn keresztül rejtve maradhatott a csillagászok elől.
A kutatásnak egy másik fontos jelentősége is van: a csillagászok a közeli csillagpopuláció alapján becslik meg, hogy a Tejútrendszerben milyen gyakoriak az egyes csillagtípusok, és hogyan fejlődnek az idők során. Ha a Nap környezetében eddig ismeretlen fehér törpék bukkannak fel, akkor valószínű, hogy galaxisunkban még sok hasonló rendszer vár felfedezésre.
Ez azért is fontos, mert a fehér törpék valójában a legtöbb Naphoz hasonló csillag végső állapotát jelentik. Körülbelül 5–7 milliárd év múlva a Nap is vörös óriássá fúvódik fel, majd ledobja külső rétegeit. A visszamaradó forró mag szintén fehér törpévé válik, amely milliárd éveken át lassan hűl majd tovább. Más szóval a most felfedezett objektumok a saját csillagunk jövőjébe is bepillantást engednek.
