Az üstökösök általában a Naprendszer legkiszámíthatatlanabb égitestei közé tartoznak. Jeges magjukból a Nap melege hatására gázok és porszemcsék törnek elő, látványos csóvát hozva létre, miközben lassan alakítják magát az üstököst is. A csillagászok azonban nemrég olyan jelenséget figyeltek meg, amelyre korábban még nem volt bizonyíték: egy üstökös annyira lelassította saját forgását, hogy végül ellenkező irányban kezdett pörögni.
A történet főszereplője a 41P/Tuttle–Giacobini–Kresák üstökös, amely körülbelül ötévente tér vissza a Nap közelébe. Amikor 2017-ben viszonylag közel haladt el a Föld mellett, a kutatók ritka lehetőséget kaptak arra, hogy részletesen nyomon kövessék a viselkedését. Az első mérések azt mutatták, hogy az üstökös nagyjából húszóránként fordult meg saját tengelye körül. Néhány hét alatt azonban valami rendkívüli történt: a forgási periódus folyamatosan növekedett, végül több mint kétszer olyan hosszú lett, mint korábban.
Ez önmagában is szokatlan eredmény volt. A Naprendszer kisebb égitestei gyakran változtatják forgási sebességüket, de ilyen mértékű lassulást még soha nem figyeltek meg üstökösnél. A kutatók először arra voltak kíváncsiak, vajon mi okozhatta ezt a drámai változást.
A magyarázat az üstökös felszínén keresendő: amikor a Nap felmelegíti a jeget, a víz, a szén-dioxid és más illékony anyagok gáz formájában távoznak. Ezek a kitörések viszonylag kontrollálatlan rakétahajtóművekként működnek. A kiáramló gáz reakcióereje folyamatosan tolja az üstököst, és ha a kitörések nem egyenletesen oszlanak el a felszínen, akkor forgatónyomatékot is létrehoznak.
A 41P esetében ezek a természetes hajtóművek különösen kedvezőtlen helyen működtek. A gázsugarak olyan irányban fejtették ki erejüket, amely fokozatosan fékezte az üstökös forgását. A folyamat hetek alatt végbement, ami csillagászati léptékben rendkívül gyorsnak számít.
A történet legérdekesebb része csak később derült ki. Amikor a Hubble-űrtávcső hónapokkal később ismét megvizsgálta az üstököst, a kutatók meglepetésére az már újra gyorsabban forgott. A számítások szerint a két megfigyelés között a forgás teljesen lelassulhatott, rövid időre gyakorlatilag megállt, majd ellenkező irányban indulhatott újra. Más szóval az üstökös forgásirányt váltott.
Az üstökös szokatlan viselkedésében mérete is fontos szerepet játszott. Magja mindössze körülbelül egy kilométer átmérőjű, így sokkal könnyebben befolyásolható, mint a nagyobb üstökösök. Ami egy tíz vagy húsz kilométeres égitestnél alig okozna észrevehető változást, az egy ilyen kis mag esetében jelentős hatással lehet a forgásra.
Ez egy különösen értékes megfigyelés, mert bepillantást enged az üstökösök hosszú távú fejlődésébe. Ezek az égitestek minden egyes Nap-közeli elhaladás során anyagot veszítenek, alakjuk megváltozik, és forgásuk is folyamatosan módosul. Egyes kutatók szerint a hasonló folyamatok végül akár szét is szakíthatják az üstökösmagot, ha a forgás túl gyorssá, vagy instabillá válik.
