De hogyan maradtunk végül egyedül? Avagy indíthatnánk egy fantasy vs tudomány cikksorozatot… de inkább a régészet iránti szeretetből eredő cikket olvashatunk most.
Ha ma azt mondjuk, hogy „ember”, egyetlen élő fajra gondolunk: a Homo sapiensre. A jelenlegi állapot azonban az emberiség történetének szokatlan állapota. Evolúciós múltunk nagy részében a Földön több különböző emberfaj élt egymással párhuzamosan, amelyek találkozhattak, ugyanazokért az erőforrásokért versenyezhettek, tanulhattak egymástól, és bizonyos esetekben egymással is párosodtak. Ella Al-Shamahi paleoantropológus ezt a világot állítja a BBC Human című sorozatának középpontjába, és egy szemléletes hasonlattal úgy fogalmaz:
az emberiség múltja talán közelebb áll A Gyűrűk Ura sokféle értelmes lény által benépesített világához, mint ahhoz az egyszerű evolúciós létrához, amelyet évtizedeken keresztül a tankönyvekben láthattunk.
A BBC ötrészes sorozata mintegy 300 000 év történetét járja végig, abból kiindulva, hogy amikor a Homo sapiens megjelent Afrikában, korántsem ő volt az egyetlen ember a bolygón. A jelenlegi fosszilis és genetikai bizonyítékok alapján legalább hat másik emberfaj létezett velünk részben egy időben, bár a pontos szám erősen függ attól is, hogyan húzzuk meg az egyes fajok közötti határokat.
Ez alapvetően eltér attól a régi ábrázolástól, amelyen egy görnyedt, majomszerű alakból lépésről lépésre kialakul a magas, egyenes testtartású modern ember. Az evolúció valójában nem ilyen folyamatos vonal, sokkal inkább egy folyamatosan elágazó, majd újra összekapcsolódó családfához hasonlít, amelynek számos ága hosszú ideig egymás mellett létezett, majd végül kihalt.
A Homo erectus ennek az elveszett világnak az egyik legsikeresebb szereplője volt. Körülbelül kétmillió éven át létezett valamilyen formában, vagyis fajként sokszorosan hosszabb ideig volt jelen, mint amennyi idő eddig a Homo sapiens történetéből eltelt. Testfelépítése már számos szempontból hasonlított a miénkre, hosszú lábai alkalmassá tették a nagy távolságok megtételére, és ő képviseli az egyik legkorábbi olyan emberi vonalat, amely nagy területekre terjedt ki Afrikán kívül is.
Amikor tehát nagyjából 300 000 évvel ezelőtt Afrikában megjelentek a korai Homo sapiens populációk, nem egy üres világ várta őket. Mire később őseink Eurázsia hatalmas területeire eljutottak, más emberek már régóta ott éltek.
Európában és Nyugat-Ázsia egy részén ott voltak a neandervölgyiek, Ázsiában pedig többek között a gyenyiszovai emberek leszármazási vonalai éltek. Délkelet-Ázsia szigetein egészen különös emberformák maradtak fenn: Flores szigetén például a mindössze körülbelül egy méter magas Homo floresiensis, a „hobbit”, a Fülöp-szigeteki Luzonon pedig a Homo luzonensis. A képhez további, nehezebben besorolható fosszíliák és genetikai nyomok társulnak, ezért Al-Shamahi szerint még az is elképzelhető, hogy a ma ismert szám jelentősen alábecsüli az egykor létezett emberi változatosságot.
A legizgalmasabb kérdés ezek után szinte elkerülhetetlen: ha ennyi különböző ember élt a Földön, miért éppen mi maradtunk?
A válasz régebben egyszerűnek látszott. A Homo sapiens okosabb volt, fejlettebb eszközöket készített, jobb kommunikációs képességekkel rendelkezett, ezért kiszorította primitívebb rokonait. Csakhogy az elmúlt évtizedek régészeti és genetikai eredményei egyre kevésbé támogatják ezt a kényelmes történetet.
A neandervölgyiek például kifinomult kőeszközöket készítettek, tüzet használtak, nagyvadakra vadásztak, pigmenteket és dísztárgyakat alkalmaztak, és egyre több lelet utal összetett szimbolikus viselkedésre is. Nem egy evolúciós zsákutca ügyetlen túlélői voltak. Több százezer éven keresztül alkalmazkodtak Európa és Nyugat-Ázsia gyakran rendkívül zord környezetéhez. Amikor pedig őseink találkoztak velük, a találkozás nem kizárólag versengést jelentett. Szexuális kapcsolat is történt közöttük.
Ennek bizonyítékát ma is magunkban hordozzuk. Az Afrikán kívüli eredetű mai emberi populációk genomjának átlagosan körülbelül 1–2 százaléka neandervölgyi eredetű, egyes ázsiai és óceániai populációk pedig jelentős gyenyiszovai genetikai örökséget is hordoznak. A „mi” és „ők” közötti biológiai határ ezért jóval átjárhatóbb volt, mint ahogyan korábban elképzeltük. A BBC sorozata is hangsúlyozza, hogy a különböző embercsoportok közötti kapcsolat történetéhez a keveredés éppúgy hozzátartozik, mint a versengés.
Ez egyben megnehezíti azt a kérdést is, hogy vajon a Homo sapiens egyszerűen „kiirtotta-e” a többi embert.
Közvetlen bizonyítékunk nincs egy olyan világméretű háborúra, amelyben őseink módszeresen elpusztították volna a többi emberfajt. Bizonyos helyeken természetesen lehetett erőszak és versengés, hiszen a populációk ugyanazokat a területeket és erőforrásokat használhatták, de a kihalás valószínűleg jóval összetettebb folyamat volt. A gyors éghajlati változások, a kis populációméret, a beltenyésztés, a betegségek, az erőforrásokért folyó verseny és a Homo sapiens terjeszkedése egyszerre fejthetett ki nyomást.
Ráadásul bizonyos embercsoportok esetében maga a „kihalás” szó is félrevezető lehet. Ha egy kis létszámú neandervölgyi populáció fokozatosan keveredett egy sokkal nagyobb Homo sapiens népességgel, akkor az önálló neandervölgyi populáció valóban eltűnhetett anélkül, hogy minden tagját megölték volna. Egy részük genetikai értelemben egyszerűen beolvadhatott őseink közé. Így amikor ma azt mondjuk, hogy a neandervölgyiek kihaltak, hozzá kell tennünk: genomjuk egy része tovább él bennünk.
A BBC sorozatának egyik fontos gondolata ezért az, hogy a Homo sapiens sikere nem valamiféle előre megírt evolúciós végkifejlet volt. Amikor fajunk története elkezdődött, nem álltunk egy képzeletbeli dobogó tetején.
Más emberfajok már százezer, a Homo erectus pedig több mint egymillió éve léteztek meglehetősen erős populációkban és sikerekkel. Al-Shamahi megfogalmazásában kezdetben inkább mi voltunk az „underdog”, az újonnan érkező kisebb szereplő.
Hogy végül mi billentette felénk a mérleget, arra valószínűleg nincs egyetlen válasz. Egyre erősebb az az elképzelés, hogy fajunk egyik meghatározó előnye a nagy és rugalmas társadalmi hálózatok kialakítása, valamint a tudás generációkon át történő felhalmozása lehetett. Egyetlen ember nem képes feltalálni mindazt, amire egy közösségnek szüksége van, de egy olyan társadalom, amelyben az információ átadható, továbbfejleszthető és távoli csoportok között is terjedhet, olyan kollektív alkalmazkodóképességet hozhat létre, amely jóval meghaladja az egyén képességeit. Al-Shamahi is a kooperációt és a kumulatív kultúrát emeli ki a Homo sapiens felemelkedésének lehetséges kulcsai között.
Ez magyarázhatja azt a rendkívüli ökológiai rugalmasságot is, amely végül fajunk egyik legfontosabb tulajdonságává vált. A Homo sapiens afrikai környezetekből kiindulva eljutott Európa jégkorszaki tájaira, Ázsia hegyeibe és sivatagaiba, Ausztráliába, majd az utolsó jégkorszak idején Amerikába is. A BBC sorozatának negyedik epizódja éppen ezt a folyamatot követi, az ötödik pedig azt a körülbelül 12 000 éve felgyorsuló átalakulást, amikor egyes emberi közösségek a vadászó-gyűjtögető életmódról a tartós települések és később a mezőgazdaság felé fordultak.
Az eredmény evolúciós léptékben egészen szokatlan. Egyetlen emberfaj maradt.
Ma több mint nyolcmilliárd Homo sapiens él a Földön, miközben a neandervölgyiek, gyenyiszovaiak, Homo erectus, Homo floresiensis, Homo luzonensis és a többi egykori emberi populáció már nincs jelen önálló formában. Fajunk az Antarktisztól a sivatagokon át az űrállomásokig olyan környezeteket ért el, amelyekben biológiai alkalmazkodás nélkül, elsősorban technológia és kultúra segítségével képes fennmaradni.
Talán éppen ezért érdemes megfordítani a hagyományos kérdést. Nem az a furcsa, hogy egykor többféle ember élt a Földön. Az evolúció működését tekintve ez volt a természetes állapot. A különös korszak az, amelyben most élünk.
Mi vagyunk az emberi családfa egyetlen ma is élő ága, miközben genomunkban még mindig ott vannak egyes eltűnt rokonaink nyomai. Az emberiség története ezért kevésbé hasonlít egy egyenes útra, amely szükségszerűen hozzánk vezetett, és sokkal inkább egy hatalmas evolúciós kísérletre, amelyben hosszú időn keresztül többféle ember próbált egyszerre alkalmazkodni ugyanahhoz a változó bolygóhoz.
És csak az egyikük maradt itt, hogy elmesélhesse a történetet.
A sorozat hivatalos ismertetője és az öt epizód leírása a BBC Earth – Human oldalán található.
