
A Hold első „reggelije”
1969. július 20-án, néhány órával azután, hogy az Eagle holdkomp leszállt a Nyugalom Tengerén, Neil Armstrong és Buzz Aldrin elfogyasztotta az első hivatalos étkezést a Hold felszínén. A menü meglepően földhözragadt volt: baconkockák, őszibarack, cukros süteménykockák, ananász–grépfrút ital és kávé szerepelt rajta. Az ételek vákuumcsomagolt tasakokban érkeztek, többségüket víz hozzáadásával lehetett fogyaszthatóvá tenni.
Miközben a világ a történelmi holdraszállásra figyelt, Armstrong és Aldrin először evett, pihent és felkészült a holdfelszíni munkára. Így az emberiség első holdi „reggelije” nem valamilyen futurisztikus űrélelmiszer volt, hanem egy egyszerű menü, amelynek központi eleme a bacon volt. Több mint fél évszázaddal később ez az étkezés még mindig az űrrepülés egyik legjobban várt, és az űrhajósok igénylik a változatos, és finom ételeket.
Manapság a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén napi menüben gyakran szerepel marhahús, csirke, hal, rizs, tészta, tortilla, különféle levesek, gyümölcsök és desszertek. A tortilla különösen népszerű, mert nem morzsálódik úgy, mint a kenyér. A morzsák ugyanis súlytalanságban lebegni kezdenének, és akár az érzékeny berendezésekbe is bekerülhetnének.

A legtöbb étel fagyasztva szárított vagy hőkezelt formában érkezik az állomásra. A fagyasztva szárított ételekhez az űrhajósok egyszerűen vizet adagolnak, majd néhány perc múlva már fogyaszthatók is. A hőkezelt ételeket speciális melegítőberendezésben melegítik fel. Hűtőszekrény és fagyasztó csak korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre, ezért az élelmiszereknek hónapokig eltarthatóknak kell lenniük.

A menü összeállítása nemcsak a tápanyagokról szól. A NASA, az ESA, a JAXA és a többi partnerügynökség szakemberei figyelnek arra is, hogy az ételek ízletesek legyenek. Az űrben ugyanis a fejbe áramló testnedvek miatt az orr részben eldugul, ezért az ízérzékelés tompul. Emiatt sok űrhajós a csípős vagy erősebben fűszerezett ételeket kedveli.

Az ISS fedélzetén gyakran találhatunk nemzeti specialitásokat is. Az amerikai űrhajósok kedvencei közé tartoznak a különböző húsételek és desszertek, az európaiak gyakran visznek saját országukra jellemző fogásokat, a japán űrhajósok pedig például miso levest, currys ételeket vagy tengeri algából készült fogásokat is fogyaszthatnak.

Az elmúlt években az űrhajósok már saját zöldségeket is termesztettek az állomáson. A Veggie és az Advanced Plant Habitat kísérletek során salátát, retket, kínai kelt és más növényeket neveltek. Ezek nemcsak friss élelmiszert biztosítanak, hanem pszichológiai szempontból is fontosak, hiszen egy kis darab Földet jelentenek a több száz kilométer magasan keringő laboratóriumban.

A jövő Hold- és Mars-küldetéseihez még nagyobb jelentősége lesz az élelmezésnek. Egy Mars-expedíció akár három évig is eltarthat, ezért az utazóknak részben helyben kell majd élelmiszert termeszteniük. Könnyen lehet, hogy néhány évtized múlva az űrhajósok már nem baconkockákat vagy tortillát, hanem saját termesztésű zöldségeket és frissen készített ételeket fogyasztanak majd a világűrben.
Az Apollo–11 holdkompjában elfogyasztott egyszerű baconos menü és a mai ISS étlapja között több mint fél évszázadnyi fejlődés telt el. Az űrélelmezés ma már a túlélésről szól, hanem arról, hogy az emberek hosszú hónapokon vagy akár éveken át egészségesen és, ami nem az utolsó dolog, jókedvűen dolgozhassanak a Föld körüli pályán.