A James Webb-űrtávcső egy olyan távoli galaxist figyelt meg, amelyben elképesztően erős gázkiáramlás zajlik. A kutatók szerint ez a „galaxisgyilkos szél” magyarázatot adhat arra, miért találunk az univerzum hajnalán meglepően sok olyan óriásgalaxist, amely nagyon gyorsan kialakult, majd szinte ugyanolyan gyorsan leállította a csillagkeletkezést.
A James Webb indulása óta az egyik legnagyobb meglepetést az úgynevezett „halott” galaxisok jelentik. Ezek a rendszerek már akkor megszűntek új csillagokat létrehozni, amikor a Világegyetem még alig néhány százmillió éves volt. A jelenlegi modellek szerint ekkor még bőségesen rendelkezésre kellett volna állnia a csillagok alapanyagának számító hidrogéngáznak.
Az új megfigyelés középpontjában egy CRISTAL-02 nevű galaxis áll, amelyet alig egymilliárd évvel az Ősrobbanás után látunk. A Webb és az ALMA rádióteleszkóp adatai alapján a galaxisból hatalmas mennyiségű gáz áramlik kifelé. A kiáramlás sebessége elérheti a 740–1280 km/s értéket, ami nagyobb lehet, mint a galaxis szökési sebessége. Magyarul: a gáz egy része egyszerűen örökre elhagyhatja a galaxist.
A csillagok születéséhez hideg gázra van szükség. Ha ezt a készletet egy ilyen kozmikus szél kifújja a galaxisból, a csillaggyár leáll. A kutatók számításai szerint, ha a folyamat folytatódik, a galaxis kevesebb mint 50 millió év alatt elveszítheti a csillagkeletkezéshez szükséges üzemanyagának jelentős részét. Kozmikus léptékben ez szinte pillanatok alatt bekövetkező halálnak számít.
A háttérben valószínűleg egy galaxisütközés áll. Amikor két gázban gazdag galaxis összeolvad, rövid idő alatt rendkívül intenzív csillagkeletkezési hullám indulhat be. Az újonnan születő, nagy tömegű csillagok erős sugárzást és csillagszelet bocsátanak ki, majd szupernóvaként felrobbannak. Ezek együttesen akkora energiát pumpálhatnak a környező gázba, hogy az szó szerint kirepül a galaxisból.
A történetben a szupernagy tömegű fekete lyukak is szerepet játszhatnak. Más James Webb-megfigyelések azt mutatják, hogy az aktív galaxismagokból kiinduló szelek szintén képesek elsöpörni vagy felhevíteni a csillagkeletkezéshez szükséges gázt. Elképzelhető, hogy a korai univerzum óriásgalaxisainak jelentős részét ilyen kettős támadás érte: egyszerre tombolt bennük a csillagontó aktivitás, és a központi fekete lyuk pusztító hatása.
A mellékelt ábrázoláson ezt a folyamatot láthatjuk. Középen a fényes galaxis helyezkedik el, amelyből két irányba hatalmas, tölcsérszerű gázáramlat tör ki. Ezek a több ezer fényév hosszú kiáramlások hordják magukkal azt a nyersanyagot, amelyből egyébként új csillagok születhetnének. Ha a gáz eltűnik, a galaxis fokozatosan vörösödik, öregszik, majd „halott” galaxissá válik.
