Egy Brazíliában talált dinoszauruszcsontban vörösvérsejtek maradványaira bukkantak. A lelet a legősibb ilyen felfedezés lehet, és új részleteket árulhat el a dinoszauruszok egykori szervezetéről.
Egy 115 millió éves dinoszaurusz megkövesedett lábcsontjában vörösvérsejtekre emlékeztető apró képződményeket találtak ausztrál kutatók. A csont egy Brazíliában felfedezett ragadozó dinoszaurusztól származik, és a benne megőrződött sejtszerű maradványok mintegy 40 millió évvel idősebbek a korábban ismert hasonló leleteknél. Ilyen hosszú idő alatt a legtöbb szerves anyag lebomlik, a csontok eredeti összetevőinek jelentős részét pedig ásványok helyettesítik. A mostani vizsgálat alapján azonban az ősi állatok szöveteinek bizonyos részletei jóval tovább fennmaradhatnak, mint ahogyan azt néhány évtizeddel ezelőtt a kutatók elképzelték.

A fosszília az Aratasaurus museunacionali nevű dinoszauruszhoz tartozik, amely a kora kréta időszakában, körülbelül 115 millió évvel ezelőtt élt a mai Brazília területén. A két lábon járó, viszonylag könnyű testfelépítésű állat a theropodák közé tartozott, vagyis abba a nagy dinoszauruszcsoportba, amelynek tagjai között a Tyrannosaurus és a Velociraptor is megtalálható, és amelyből a mai madarak kifejlődtek. Maradványait 2008-ban fedezték fel, és a leletet eredetileg a csontváz felépítése, valamint az állat rokonsági kapcsolatai miatt tanulmányozták. Most viszont a csont belsejében fennmaradt mikroszkopikus anyag került a figyelem középpontjába.
A kutatást Kliti Grice, az ausztráliai Curtin Egyetem munkatársa és kollégái végezték. A csontból származó mintákban olyan apró struktúrákat azonosítottak, amelyek megjelenésük alapján az egykori vörösvérsejtek maradványai lehetnek. A vörösvérsejtek feladata az oxigén szállítása a tüdőből a test különböző szöveteihez, amit a bennük található hemoglobin nevű, vastartalmú fehérje tesz lehetővé. A mai madarak és hüllők vörösvérsejtjei többnyire ovális alakúak, és az emlősök érett vörösvérsejtjeivel ellentétben sejtmagot is tartalmaznak. Mivel a madarak a theropoda dinoszauruszok leszármazottai, vérsejtjeik felépítése segíthet annak megértésében, milyen lehetett a több mint százmillió éve élt rokonaik vére.
A dinoszauruszokból származó sejtszerű maradványokkal először nem most találkoztak a paleontológusok. 2005-ben egy körülbelül 68 millió éves Tyrannosaurus rex combcsontjában rugalmas, érszerű szöveteket és vérsejtekre emlékeztető képződményeket fedeztek fel. A lelet komoly vitát váltott ki, mert addig sokan úgy gondolták, hogy ilyen régi fosszíliákban már semmilyen eredeti szerves szövet nem maradhat fenn. Egyes kutatók szerint a képződmények valóban az egykori állat szöveteiből származtak, mások viszont felvetették, hogy a csontok belsejében megtelepedő mikroorganizmusok is létrehozhatnak hasonló alakzatokat. Tíz évvel később, 2015-ben körülbelül 75 millió éves dinoszauruszcsontokban is találtak vörösvérsejtekre emlékeztető maradványokat, ami új lendületet adott az ősi szerves anyagok kutatásának.
A brazil lelet ennél is jóval régebbi. A 115 millió év alatt a csontot körülvevő üledék fokozatosan kőzetté alakult, miközben a beszivárgó víz ásványi anyagokat szállított a csont belsejébe. A fosszilizáció során az eredeti szövetek egy része eltűnhetett, más részüket ásványok helyettesíthették, és bizonyos szerves molekulák a környező anyagokhoz kötődve ellenállóbbá válhattak. A megőrződésben sokat számít, hogy a csont milyen gyorsan temetődött be, mennyi oxigén jutott hozzá, milyen hőmérsékleti viszonyok között volt, és milyen kémiai anyagokkal érintkezett az évmilliók során.
A vörösvérsejtek esetében a hemoglobin vastartalma is szerepet játszhatott. A vas bizonyos kémiai reakciók során elősegítheti a fehérjék és más szerves molekulák közötti kötések kialakulását, amelyek lassíthatják a lebomlást. Korábbi kísérletek és fosszíliákon végzett vizsgálatok alapján ez az egyik lehetséges magyarázat arra, hogyan őrződhetnek meg egyes biológiai anyagok rendkívül hosszú időn keresztül. A folyamat azonban nem minden környezetben működik ugyanúgy, és a vas jelenléte nem bizonyíték arra, hogy a csontban talált képződmények valóban vérsejtekből származnak.
A vörösvérsejtekre emlékeztető alakzatok eredetét ugyanis nem könnyű megállapítani. A csont belsejében az évmilliók során ásványok rakódhattak le, miközben az eredeti sejtek anyaga fokozatosan átalakult. Előfordulhat, hogy egy sejt alakja felismerhető marad, miközben az egykori fehérjékből már alig található valami. Hasonló képződményeket ráadásul baktériumok is létrehozhatnak, ezért a kutatóknak a mikroszkópos felvételeken túl az anyag kémiai összetételét is meg kell vizsgálniuk. Különösen fontos lenne a hemoglobinhoz köthető molekulák kimutatása, mert ezek sokkal erősebb bizonyítékot jelentenének az egykori vérsejtek jelenlétére, mint a puszta formai hasonlóság.
A dinoszauruszok véréről ma meglehetősen keveset tudunk, pedig sokat elárulhatna arról, hogyan működött a szervezetük. A ma élő madarak és hüllők vörösvérsejtjei méretükben és alakjukban is különböznek egymástól, és ezek az eltérések részben az állatok élettani sajátosságaival függnek össze. A dinoszauruszok esetében különösen érdekes lenne megismerni az oxigénszállítás hatékonyságát, hiszen egy gyors mozgású ragadozó izmainak más lehetett az oxigénigénye, mint egy lassabban mozgó, nagy testű növényevőének. A fosszíliában talált sejtekből természetesen még következtetni sem lehet arra, milyen gyorsan futott az Aratasaurus, vagy mekkora volt az átlagos testhőmérséklete, de a mai állatokkal való összehasonlítás újabb részletekkel egészítheti ki a csontok vizsgálatából származó ismereteinket. A 115 millió éves leletben persze már nincs használható állagú vér: a kutatók olyan apró maradványokat vizsgálnak, amelyek hosszú időn keresztül ellenálltak a lebomlásnak, vagy legalább megőrizték az eredeti szövetek bizonyos jellegzetességeit. A dinoszauruszok genetikai állományának visszanyerésére ebből sajnos nem nyílik lehetőség: a DNS jóval sérülékenyebb, és ilyen korú dinoszaurusz-DNS-t eddig nem sikerült hitelesen kimutatni.
Azonban ez a felfedezés a múzeumokban őrzött fosszíliák vizsgálatát is új irányba terelheti: a paleontológusok hosszú időn keresztül elsősorban a csontok alakját, méretét és szerkezetét tanulmányozták, mert ezekből lehetett következtetni az állatok testfelépítésére, mozgására és rokonsági kapcsolataira. A mikroszkópos és kémiai elemzési módszerek fejlődésével azonban egyre kisebb anyagmennyiségből lehet információkat szerezni, így olyan régi leleteket is érdemes újra megvizsgálni, amelyekről korábban már mindent leírtak, amit a rendelkezésre álló eszközökkel meg lehetett állapítani. Az Aratasaurus csontja is közel két évtizeddel a felfedezése után került ismét a figyelem középpontjába.
Forrás: New Scientist – Dinosaur red blood cells recovered from 115-million-year-old fossil