Amikor szóba kerül az űrkutatás vagy a kozmológia, gyakran felmerül a kérdés: „Miért költünk pénzt a csillagokra, amikor itt van a klímaváltozás, a környezetszennyezés vagy más földi probléma?” Komolyan mondom, sose gondoltam volna, hogy ennyi komment kapcsolódik majd ehhez az állításhoz, ezért gondoltam, hogy írok egy rövid összeállítást arról, hogy a Kozmosszal foglalkozó tudományág nagy koponyái milyen arányban vannak a Földünk megmentésén dolgozó egyéb tudományágak képviselőivel szemben, A cikk természetesen becsléseket tartalmaz a publikáló, egyetemeken dolgozó szakemberek számát tekintve, de magam is kiváncsi voltam rá.
A világon közel tízmillió kutató dolgozik. Közülük a kozmológusok száma mindössze néhány ezer, a teljes fizikus közösség pedig nagyjából néhány százezer főt számlál. Ezzel szemben a Földünk sorsával aktívan tevékenykedő környezetkutatók, légkörkutatók, oceanográfusok és klímakutatók százezrei foglalkoznak közvetlenül bolygónk állapotának vizsgálatával. Már a létszámokból is látszik, hogy a Föld problémáinak kutatása nem a csillagászok vagy a kozmológusok vállán nyugszik, azért talán ezt itt az elején le is szögezhetjük.
Gyakran úgy beszélünk a tudományról, mintha egyetlen nagy kasszából finanszíroznák, egy nagy masszába gyúrva van az összes tudományág. A valóságban persze korántsem ez. A klímakutatásra, környezetvédelemre, mezőgazdasági fejlesztésekre vagy energiatechnológiákra fordított összegek nem egyszerűen ugyanabból a keretből származnak, mint a kozmológiai kutatások támogatásai. Egy földtudományi kutatóintézet költségvetése nem azért kisebb vagy nagyobb, mert egy csillagászati obszervatórium új műszert kapott, bár általában ez hangzik el érvként az csillagászokat és az űrkutatással foglalkozó szakembereket más munkára ösztökélő emberek szájából.
De a tudomány nem úgy működik, hogy a kutatók egyik napról a másikra szakmát váltanak. Egy kozmológus évtizedeket tölt az univerzum fejlődésének, a galaxisok szerkezetének vagy a sötét anyag természetének tanulmányozásával (ami ugye ezen érvek szerint teljesen haszontalan). Ugyanúgy speciális tudással rendelkezik, mint egy klímakutató, egy geológus vagy egy virológus, így nem lenne ésszerű azt várni tőle, hogy holnaptól a globális felmelegedés modellezésén dolgozzon, ahogyan egy szívsebésztől sem várjuk el, hogy hidakat tervezzen.
Érdekes módon az űrkutatás és a Föld kutatása sokszor ugyanazokat az eszközöket használja, és erre igyekeztem számos cikkben példát is hozni, bár a visszatérő kommentek miatt kissé szálmalomharcnak tűnik: a klímaváltozás, a termőföldek kiterjedésének változása, a vizeink állapotának megfigyelésében kulcsszerepet játszanak a műholdak. Az erdőtüzek, az aszályok, a jégtakarók visszahúzódása vagy a légszennyezés mérése jelentős részben űrből végzett megfigyelésekre épül. Azok a technológiák, amelyeket eredetileg az űrkutatás számára fejlesztettek ki, gyakran a földi kutatásokban is nélkülözhetetlenné válnak.
A kérdés tehát nem az, hogy a kozmoszt vagy a Földet kutassuk-e inkább, vagy az egyiket a másik kárára: a modern társadalmak egyszerre teszik mindkettőt. Miközben kutatók százezrei dolgoznak a környezetvédelem, az energiahatékonyság vagy az éghajlatváltozás megértésén, egy sokkal kisebb közösség az univerzum legnagyobb kérdéseire keresi a választ. A két tevékenység nem egymás ellenfele, hanem ugyanannak az emberi kíváncsiságnak és tudásvágynak két különböző megnyilvánulása. Ezek nem nagy szavak, ez már az ókor óta így van, amikor először próbálták megmagyarázni az uralkódónak, hogyan jár a Nap az égen, vagy mitől lett aszályosabb a máskor termékeny nyár.
Egészen furcsa a csillagászokon vagy a kozmológusokon számon kérni, hogy miért nem a Föld megmentésén dolgoznak. Ugyanilyen alapon megkérdezhetnénk a vulkanológusokat, a régészeket vagy a matematikusokat is. A tudomány ereje éppen abban rejlik, hogy sok ezer szakember foglalkozik különböző problémákkal egyszerre, és bármilyen meglepő is, ezen tudományterületeknek elég sok közös metszéspontjuk van, ahol remekül együtt is működnek egymással.
