Jared Isaacmannel készzült Jack Gordon interjú magyar verziójának második részét ismerheti meg a kedves olvasó az alábbiakban
A beszélgetés egyik legérdekesebb része az volt, amikor szóba került az úgynevezett űrgazdaság. Ez a kifejezés egyre gyakrabban jelenik meg az űriparral foglalkozó cikkekben, de sokan még mindig úgy gondolnak rá, mint a milliárdosok űrturizmusára vagy néhány magáncég rakétaindításaira. Isaacman szerint azonban ennél sokkal többről van szó.
Úgy fogalmazott, hogy az új űrverseny segít felgyorsítani a fejlesztéseket, de hosszú távon nem ez lesz az oka annak, hogy az ember tartósan jelen lesz a világűrben. A valódi mozgatórugó csakis a gazdaság lehet. Ha minden holdi vagy marsi küldetést kizárólag az adófizetők finanszíroznak, akkor minden egyes program politikai viták tárgya marad. Előbb-utóbb mindig felmerül a kérdés, hogy miért költenek ekkora összegeket a világűrre, amikor a Földön is rengeteg megoldásra váró probléma létezik.
Éppen ezért olyan tevékenységeket kell találni, amelyeknek valódi gazdasági értékük van. Isaacman szerint el kell jutni odáig, hogy bizonyos termékeket vagy technológiákat csak a világűrben lehessen gazdaságosan előállítani. Lehet, hogy ez valamilyen különleges anyag lesz, amely kizárólag mikrogravitációban kristályosodik megfelelően, vagy olyan félvezető, gyógyszer vagy optikai eszköz, amelyet a Földön nem lehet ugyanilyen minőségben elkészíteni. Elképzelhető az is, hogy a Hold nyersanyagai vagy a helyben előállított rakéta-hajtóanyag jelentik majd ezt a gazdasági alapot. Ma még senki sem tudja biztosan, melyik irány bizonyul sikeresnek, de Isaacman szerint ezt csak úgy lehet kideríteni, ha az ember ténylegesen jelen van a világűrben.
Ezután a beszélgetés egyik leggyakoribb kritikája került szóba: miért ilyen drága a NASA?
Az interneten rendszeresen jelennek meg képek és mémek, amelyek szerint egyetlen csavar több millió dollárba kerül egy amerikai űrprogramban. Isaacman szerint ezek a példák kiragadott esetek, amelyek nem mutatják meg, valójában mire költi a pénzét az űrügynökség.
Szerinte a NASA feladata alapvetően más, mint egy kereskedelmi vállalaté. Egy magáncég általában már ismert technológiákat alkalmaz, majd azokat próbálja gyorsabban, olcsóbban vagy megbízhatóbban működtetni. A NASA ezzel szemben olyan problémák megoldásán dolgozik, amelyekre korábban senki sem adott választ.
Ha egy teljesen új űrhajót vagy hajtóművet kell megtervezni, gyakran nemcsak maga a jármű hiányzik, hanem azok a gyártási technológiák, tesztberendezések és laboratóriumok is, amelyek nélkül egyáltalán nem lehetne elkészíteni. Előfordul, hogy új anyagokat kell kifejleszteni, új vizsgálati módszereket kell kidolgozni, sőt olyan próbaállomásokat kell felépíteni, amelyek korábban nem is léteztek. Ezeknek a költségeit az emberek ritkán látják, amikor egy-egy program végösszegéről olvasnak.
Isaacman szerint azonban a NASA munkája nem ér véget azzal, hogy sikerül megoldani egy technológiai problémát. Éppen ellenkezőleg: ekkor kezdődik a következő lépés. Úgy véli, amikor egy technológia kellően kiforrottá válik, át kell kerülnie a magániparhoz. A NASA ilyenkor már nem főszereplő, hanem megrendelő lesz. A piaci verseny pedig természetes módon csökkenti az árakat.
Ennek legjobb példája a rakétaindítások története. Az Apollo-program idején gyakorlatilag kizárólag a NASA indított nagy rakétákat. Nem létezett kereskedelmi piac, hiszen szinte senkinek sem volt szüksége rendszeres indításokra. Az elmúlt húsz évben azonban teljesen megváltozott a helyzet. A NASA mellett megjelent a Védelmi Minisztérium, a hírszerző szervezetek, távközlési vállalatok, műholdüzemeltetők, kutatóintézetek és más országok űrügynökségei is mint megrendelők.
A nagyobb kereslet versenyt teremtett, a verseny pedig olyan fejlesztéseket indított el, amelyeket korábban sokan elképzelhetetlennek tartottak. Isaacman külön megemlítette, hogy ma már teljesen természetesnek vesszük a visszatérő első fokozatokat, a tengeri platformokra történő leszállásokat vagy a Mechazilla torony által végrehajtott fokozatelkapást. Ezek néhány évvel ezelőtt még merész kísérleteknek számítottak, ma pedig fokozatosan az iparág mindennapjainak részévé válnak.
Szerinte pontosan így kell működnie az űrkutatásnak. A NASA elvégzi az úttörő munkát, majd amikor egy technológia már kereskedelmi alapon is életképes, átadja az iparnak. Ezután az ügynökség ismét olyan feladatok felé fordul, amelyeket még senki más nem tud megoldani.
Jelenleg ilyen területnek tartja a nukleáris meghajtást. Isaacman szerint hiába rendelkezik óriási tapasztalattal a SpaceX, a Blue Origin vagy más magánvállalatok, jelenleg egyikük sem készül arra, hogy reaktorokat indítson a világűrbe. Ez olyan fejlesztési terület, amely továbbra is elsősorban állami kutatóintézeteket és nemzeti űrügynökségeket igényel.
A nukleáris technológia azonban nem kizárólag meghajtásra lehet fontos. A Hold déli pólusán számos olyan kráter található, ahová soha nem süt be a Nap. Ha ezekben szeretnének vízjeget bányászni vagy ipari létesítményeket működtetni, folyamatos energiaellátásra lesz szükség. Napelemeket természetesen lehet telepíteni a közeli magaslatokra, de Isaacman szerint hosszabb távon sokkal megbízhatóbb megoldást jelenthetnek a kis méretű atomreaktorok.
Még nagyobb szerepet kaphatnak ezek a Marson. A vörös bolygón gyakoriak a globális porviharok, amelyek hetekre vagy akár hónapokra is jelentősen csökkenthetik a napelemek teljesítményét. Ha egy emberes bázisnak oxigént kell előállítania, vizet kell tisztítania és rakéta-hajtóanyagot kell gyártania, akkor állandó energiaforrásra lesz szüksége. Isaacman szerint erre jelenleg a nukleáris energia tűnik a legéletszerűbb megoldásnak.
A beszélgetés itt még tovább ment. Isaacman arra is emlékeztetett, hogy a Nap energiája a távolsággal rendkívül gyorsan csökken. A Jupiter térségében már lényegesen kevesebb napenergia áll rendelkezésre, a külső Naprendszerben pedig a napelemek egyre kevésbé hatékonyak. Ha az emberiség egyszer nemcsak a Marsra, hanem a Szaturnusz vagy a Neptunusz térségébe is szeretne eljutni, vagy akár csillagközi szondákat kíván indítani, akkor nagy energiasűrűségű meghajtási rendszerekre lesz szükség.
Isaacman szerint a nukleáris meghajtás valószínűleg csak egy köztes lépés lesz ezen az úton, de nélküle sokkal nehezebb lenne eljutni a Naprendszer távolabbi vidékeire.
A beszélgetés következő témája már egészen más irányba fordult. Az interjú készítője arról kérdezte, mennyire foglalkozik a NASA az összeesküvés-elméletekkel, és valóban fontosnak tartja-e, hogy megpróbálja meggyőzni azokat, akik szerint a Holdra szállás vagy akár a Nemzetközi Űrállomás sem valódi. Isaacman válasza meglepően egyszerű volt. Szerinte a NASA feladata nem az, hogy vitákat nyerjen meg az interneten, hanem hogy olyan küldetéseket hajtson végre, amelyek önmagukért beszélnek. A legfontosabb cél továbbra is az, hogy embereket juttassanak a világűrbe, új távcsöveket építsenek, kutassák a Holdat és a Marsot, miközben a következő generáció számára is vonzóvá teszik a tudományos és mérnöki pályát.
Ennek ellenére úgy gondolja, hogy a nyitottság ma fontosabb, mint valaha.
Ezért szeretné, ha a jövő holdi küldetéseit nagy felbontású kamerák dokumentálnák, és nemcsak az űrhajókon, hanem a holdkompokon, a holdjárókon és magán a Hold-bázison is folyamatos élő közvetítés működne.
Elárulta, hogy egy külön internetes felületet is terveznek, ahol bárki valós időben követhetné, hogyan épül fel az első állandó emberi létesítmény a Hold felszínén.
Szerinte ez nem az összeesküvés-elméletek miatt fontos, hanem azért, mert a világ minden pontján élő emberek részesei lehetnek ennek a történelmi folyamatnak.
cikk első része itt található: Jared Isaacman szerint új korszak kezdődik az űrkutatásban – a Hold-bázistól a Marsig vezető út – Kozmosz
