de még ne nyissunk interplanetásris cukorka boltot
A csillagközi felhők nem csupán gázból és porból állnak. Egy nemzetközi kutatócsoport most először mutatta ki bennük az eritrulóz nevű cukormolekulát, amely a málnában is előfordul. A felfedezés arra utal, hogy az élethez szükséges összetett szerves vegyületek már jóval a bolygók megszületése előtt kialakulhatnak.

A molekulát a Tejútrendszer középpontjához közeli G+0.693−0.027 molekuláris felhőben azonosították, mintegy 26 700 fényévre a Földtől. A kutatók a spanyolországi Yebes 40 méteres és az IRAM 30 méteres rádióteleszkóp segítségével észlelték a cukor jellegzetes rádiós spektrumát.

Az eritrulóz négy szénatomot tartalmazó egyszerű cukor. Nem ugyanaz a molekula, mint a DNS-ben vagy az RNS-ben található cukrok, de ugyanabba a kémiai családba tartozik. Éppen ezért fontos nyomot adhat arra, milyen lépések vezethettek a biológiai molekulák kialakulásához.

Érdekes módon a kutatók eredetileg egyszerűbb, három szénatomos cukrokat kerestek, ezekből azonban alig találtak. Az eritrulóz viszont váratlanul nagy mennyiségben volt jelen. A számítógépes modellek szerint a molekula a porszemcséket borító jégben keletkezhet, ahol kisebb szerves vegyületek kozmikus sugárzás és ultraibolya fény hatására reagálnak egymással.
Ez arra utal, hogy a csillagközi tér jóval összetettebb kémiai műhelyként működik, mint azt korábban gondolták. Mire egy új csillag és körülötte bolygók megszületnek, a kiinduló anyag már számos összetett szerves molekulát tartalmazhat.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez a felfedezés sem bizonyítja az élet létezését a világűr ezen pontján, hanem azt mutatja, hogy az élethez vezető kémiai építőkövek nem feltétlenül bolygókon jönnek létre. Elképzelhető, hogy ezek egy része már a csillagközi felhőkben elkészül, majd a kialakuló bolygókra is eljut.
A következő cél még összetettebb cukrok felkutatása lesz. Ha azok is előkerülnek, egyre világosabbá válhat, hogy a galaxisban sok helyen ugyanazok a kémiai folyamatok zajlanak, amelyek végül egy bolygón az élet megjelenéséhez is hozzájárulhatnak (és még mindig feltételes módban beszélünk).