Az Artemis-program átalakításával a NASA egyszerűbb űrruhákat, módosított rakétákat és két különböző holdraszállási tervet készít elő, hogy 2028-ban ismét emberek léphessenek a Hold felszínére.
A NASA jelentősen átalakítja az Artemis-programot, hogy felgyorsítsa az emberiség visszatérését a Holdra. Az amerikai űrügynökség október 23-án ismertetett tervei alapján a következő évek holdexpedíciói több ponton eltérnek attól, amit korábban elképzeltek. Az eredetileg tervezett Hold körüli űrállomás építését egyelőre félretették, a következő emberes küldetés a Föld körüli pályán próbálja ki a holdraszálláshoz szükséges rendszereket, a 2028-ra tervezett leszálláshoz pedig két különböző megoldást fejlesztenek párhuzamosan. A NASA a holdi űrruhák követelményeit is módosítja, mert a korábbi tervekhez szükséges felszerelések fejlesztése túl sok időt vesz igénybe.
A változtatások mögött egy alapvető probléma áll: a Holdra való visszatéréshez számos különálló, rendkívül összetett rendszernek kell egyszerre elkészülnie. A hatalmas SLS hordozórakétának biztonságosan pályára kell állítania az Orion űrhajót, egy másik járműnek el kell juttatnia az űrhajósokat a Hold felszínére, az űrruháknak pedig lehetővé kell tenniük, hogy az emberek a légkör nélküli, szélsőséges hőmérsékletű környezetben dolgozzanak. Ha ezek közül akár egyetlen rendszer is jelentősen késik, az egész expedíció időpontját módosítani kell.
Előbb próba a Föld körül
Az Artemis II 2026 áprilisában négy űrhajóssal a fedélzetén sikeresen megkerülte a Holdat. A következő küldetés, az Artemis III azonban már nem a Hold felé indul, hanem a Föld körüli pályán marad, ahol körülbelül kéthetes repülés során próbálják ki azokat a műveleteket, amelyek később a holdraszálláshoz szükségesek. A jelenlegi tervek szerint az expedíció legkorábban 2027 nyarán indulhat, és az Orion személyzete két különböző holdkomp prototípusával is találkozik majd.
Az egyik a SpaceX Starship rendszerének holdraszállásra fejlesztett változata, a másik a Blue Origin Blue Moon nevű holdkompja. Az Orion mindkét járművel dokkolási műveletet hajtana végre, hogy a mérnökök ellenőrizhessék az összekapcsolódáshoz szükséges berendezéseket, az űrhajók közötti átjárást és a személyzet biztonságos átszállásának feltételeit. A két vállalat rendszere jelentősen különbözik egymástól, ezért különösen fontos, hogy a NASA még a holdexpedíció előtt megismerje a tényleges működésüket.
A NASA ezzel a megoldással lényegében szétválasztja az új holdraszállás két legfontosabb lépését. Először a Föld közelében, szükség esetén gyorsabban megszakítható körülmények között ellenőrzi az együttműködést, majd a következő expedícióval próbálja meg elérni a Hold felszínét. A 2028-ra tervezett Artemis IV lehet az első emberes holdraszállás az Apollo–17 1972-es expedíciója óta.
Átalakul az SLS, a hatalmas holdrakéta
A NASA közben folytatja az SLS rakéta következő példányának összeszerelését a floridai Kennedy Űrközpontban. A két szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta összeépítésének első szakasza befejeződött, és hamarosan közéjük kerülhet a rakéta hatalmas, narancssárga központi fokozata is. A mérnökök azonban ezúttal szokatlan összeállítást készítenek: a rakétára kezdetben nem szerelik fel sem a felső fokozatot, sem az Orion űrhajót.
A rövidebb rakétát a 39B indítóállásra szállítják, ahol folyékony hidrogénnel és oxigénnel végzett feltöltési próbák várnak rá. A korábbi Artemis-küldetések előkészítése során többször problémát okozott a rendkívül hideg folyékony hidrogén szivárgása a földi kiszolgálóberendezések és a rakéta közötti csatlakozásoknál. A NASA ezért áttervezte ezeket az alkatrészeket, és most még azelőtt szeretné ellenőrizni a működésüket, hogy a teljes űrhajórendszert összeállítaná.
Az SLS felső fokozatának jövője szintén változik. A NASA korábban egy nagy teljesítményű, új fejlesztésű fokozatot, az Exploration Upper Stage-et kívánta alkalmazni, ezt azonban a költségek és a fejlesztési késedelmek miatt törölték. Helyette a United Launch Alliance Centaur V rakétafokozatának módosított, hosszabb üzemanyagtartályokkal felszerelt változata kerülhet az SLS-re. Az Artemis IV még használhatja a korábbi ICPS fokozat utolsó elkészült példányát, de a NASA már azt is vizsgálja, hogy miként térhetne át hamarabb a Centaurra.
Ez a döntés stratégiai fontosságú: a Holdhoz vezető repülés során a rendelkezésre álló hajtóanyag és a rakéta által elérhető sebesség határozza meg, hogy az Orion milyen pályára juthat, mennyi tartaléka marad a manőverekhez, és milyen segítségre lesz szüksége a holdkomptól vagy más hajtóműves egységektől. A NASA ezért a teljes holdexpedíció felépítését a rendelkezésre álló rakéták és űrhajók képességeihez igazítja.
Egyszerűbb űrruha az első holdraszálláshoz
Az Artemis-program egyik legnehezebb feladata meglepő módon az űrruhák elkészítése. Az Axiom Space által fejlesztett AxEMU eredeti változatát hosszabb holdfelszíni expedíciókra tervezték, ahol az űrhajósok több alkalommal, órákon keresztül dolgozhatnának a járművükön kívül, és akár a Hold déli pólusának különösen hideg, állandó árnyékban fekvő területeit is megközelíthetnék.
Az ilyen felszerelésnek egyszerre kell biztosítania az oxigénellátást, a megfelelő belső nyomást, a szén-dioxid eltávolítását, a testhőmérséklet szabályozását, a kommunikációt és a sugárzás, illetve a mikrometeoritok elleni védelmet. Mindezt úgy kell megoldani, hogy az űrhajós képes legyen járni, lehajolni, szerszámokat használni és mintákat gyűjteni. A sok követelmény miatt az űrruha tömege megnőtt, a fejlesztés pedig jelentős késésbe került.
A NASA ezért egy egyszerűsített, Sortie Suit nevű változat elkészítését kérte az Axiomtól. Az új változat kisebb tömegű lesz, és a kezdeti expedíciók rövidebb felszíni tevékenységeire készül. Legalább kétórás holdfelszíni munkavégzésre kell alkalmasnak lennie, ugyanakkor nem tervezik használni a déli pólus állandó árnyékban fekvő, rendkívül hideg vidékein. A hosszabb expedíciókhoz szükséges, teljes képességű AxEMU fejlesztése ettől függetlenül folytatódik.
A döntés bizonyos szempontból az Apollo-program korai küldetéseire emlékeztet. Neil Armstrong és Buzz Aldrin 1969-ben körülbelül két és fél órát töltött a holdkompon kívül, míg az Apollo–17 űrhajósai 1972-ben már három különálló felszíni kirándulást hajtottak végre, összesen több mint 22 órányi munkával. A NASA most hasonlóan fokozatos megközelítést választ: először rövidebb felszíni tevékenységeket kíván megvalósítani, és a későbbi expedíciókon bővítené a lehetőségeket.
Két különböző út a Holdra
A 2028-as holdraszállás legfontosabb újdonsága, hogy a NASA két párhuzamos tervet vizsgál, és egyelőre nem kívánja véglegesen kiválasztani, melyik vállalat járművével jutnak majd el az űrhajósok a felszínre. Mindkét megoldás rendkívül összetett, mert az Orion űrhajó önmagában nem rendelkezik elegendő hajtóanyaggal ahhoz, hogy minden szükséges pályamódosítást végrehajtson a Hold körül.
A Blue Origin terve több, egymással összekapcsolt hajtóműves egységet alkalmazna. Ezek először a Föld körüli pályán állnának össze, majd csatlakozna hozzájuk a Blue Moon Mk2 holdkomp, amelyet a New Glenn rakéta egy nagyobb teljesítményű változata indítana. A rendszer ezután elindulna a Hold felé, ahol az Orion űrhajóval találkozna. A két leszálló űrhajós átszállna a Blue Moon fedélzetére, a hozzá kapcsolódó hajtóműves egység pedig segítene a megfelelő alacsony holdpálya elérésében, mielőtt a holdkomp megkezdené a végső ereszkedést.
A SpaceX megoldása más elven működik. A Starship holdraszálló változata a Föld körüli pályán kapná meg a Holdhoz szükséges hajtóanyagot, amelyet több különálló tartályhajó-járat juttatna fel egy orbitális üzemanyagraktárba. Az októberben bemutatott tervben a Starship két különböző magasságú Föld körüli pályán is tankolna, mielőtt magas Föld körüli pályán találkozna az Orionnal. Az összekapcsolt űrhajók ezután együtt indulnának a Hold felé, és alacsony holdpályára állnának. A Starship a személyzet átszállása után ereszkedne le a felszínre.
A két terv eltérő műszaki kockázatokat hordoz. A Blue Origin rendszerében több hajtóműves egységnek kell pontosan együttműködnie, miközben a különböző pályákon végrehajtott találkozások és leválások további manővereket igényelnek. A SpaceX rendszerének egyik legnagyobb kihívása a nagy mennyiségű, rendkívül hideg hajtóanyag átszivattyúzása az űrben, valamint az ehhez szükséges sok indítás és pályaművelet összehangolása. Egyik megoldás sem tekinthető jelenleg teljes egészében kipróbált holdraszállási rendszernek.
A NASA azért szeretné mindkét lehetőséget fenntartani, mert így a fejlesztések előrehaladása alapján később dönthet arról, melyik rendszer alkalmas hamarabb az emberes küldetésre. A párhuzamos fejlesztés azonban azt is jelenti, hogy két különböző űrhajórendszerhez kell megtervezni a dokkolási eljárásokat, a személyzet átszállását, a vészhelyzeti megoldásokat és a repülési pályákat.
Visszatérés a Holdra, hosszabb távra
A NASA terveiben a Hold déli pólusa továbbra is kiemelt célpont, mert a térség egyes, állandó árnyékban fekvő krátereiben vízjég található, amely a későbbi kutatóbázisok számára fontos erőforrássá válhat. A vízből megfelelő berendezésekkel ivóvíz, oxigén és akár rakétahajtóanyag is előállítható, bár ezeknek az eljárásoknak a holdi ipari alkalmazása még jelentős fejlesztéseket igényel.
A hosszabb távú cél egy olyan holdi infrastruktúra létrehozása, amelyben robotok, automatikus teherszállító járművek, felszíni kutatóberendezések és időszakosan érkező emberes expedíciók működhetnek együtt. A NASA már az első újabb holdraszállás előtt szeretne műszereket és járműveket eljuttatni a térségbe, hogy a később érkező űrhajósok előkészített környezetben kezdhessék meg munkájukat.
Az új menetrend ugyanakkor továbbra is rendkívül szoros. Az Artemis III Föld körüli próbáját 2027-re, az Artemis IV első holdraszállását 2028-ra tervezik, miközben a holdkompok, az űrruhák és több fontos hajtóműves rendszer fejlesztése még folyamatban van. A program következő időszakának sikere ezért elsősorban azon múlik, hogy a különböző vállalatok és a NASA képesek lesznek-e a tervezett időben elvégezni a szükséges teszteket, és a különálló rendszereket egyetlen biztonságosan működő expedícióvá összeállítani.
Az Artemis-program mostani átalakítása egy fontos, és üdvözlendő szemléletváltást is jelent: a NASA a teljes, hosszú távú holdi infrastruktúra elkészülte helyett ismét a mielőbbi emberes holdraszállást helyezi előtérbe, miközben a későbbi küldetések során fokozatosan fejlesztené tovább az űrruhákat, a holdkompokat és a felszíni berendezéseket. A következő két év így meghatározó lehet abban, hogy az emberiség több mint fél évszázados szünet után valóban visszatér-e a Hold felszínére, és ezúttal megkezdi-e a tartósabb jelenlét kialakítását.
Források: NASASpaceflight, 2026. október 24. – NASA Artemis Update: SLS Stacking, Sortie Suit, Dual 2028 Paths; NASA, 2026. október 23. – Artemis-programfrissítések; NASA Office of Inspector General – Az űrruhák fejlesztésének késései.
