Körülbelül ez a cím fedi le az előző humanoid robotokkal kapcsolatos cikkekhez érkezett hozzászólások legnagyobb részét. Olvasói kommentekben szereplő kérdések és az ahhoz tartozó válaszok az automatizálásról, a munka jövőjéről és arról, mit tanulhatunk a korábbi ipari forradalmakból.
A humanoid robotok és a mesterséges intelligenciával működő gyárak fejlődése egyre több kérdést vet fel a munkahelyek, a gazdaság és a társadalom jövőjével kapcsolatban. Ez ma már tény: a mesterséges inteligencia létezik, és ezek a humanoid robotok ezekkel a nagyon komoly képességekkel rendelkező agyakkal lesznek szerelve. A szakterület kutatói szerint, akik között számtalan az MI biztonságával foglalkozó szakember van, pesszimista (egyes kutatók szerint realista) becslés szerint 2028-ra létrejön az Általános (minden területen kiváló) Mesterséges Intelligencia, optimista becslések szerint ez 2030-ra tehető majd. A pesszimista becslés azt jelenti, hogy ez nagyon gyorsan történik meg, mielőtt még a biztonsággal foglalkozó szakértők, vagy a éppen a fejlesztők megérthetik, hogyan hozza a döntéseket az MI, és hogyan lehet egy nem megfelelő döntés esetén korrigálni. Az optimista becslés azt jelenti, hogy erre két évvel több ideje lesz az szakembereknek, és általában az emberiségnek. És most itt nem csak a humanoid robotokba szerelt MI modellekre gondolok, hanem az ezeknél jóval fejlettebb modellekre, bár nem tudni, hogy az egyes gyárak mely modelleket részesítenek majd előnyben.
Ezzel a háttérrel persze jogosan vetődikfel az olvasóban a kérdés: ha létrejön az Általános MI, mi történik, ha a gépek egyre több ember munkáját képesek átvenni? Ki fogja megvásárolni az automatizált gyárak termékeit, ha a munkavállalók egy része elveszíti a jövedelmét? Valóban képesek lesznek a robotok az emberi kézügyességet és problémamegoldást igénylő feladatokra, és hogyan változhat meg az életünk, ha a termeléshez egyre kevesebb emberi munkára lesz szükség?
Korábbi írásomhoz számos olvasói hozzászólás érkezett, amelyek a robotok műszaki korlátaitól kezdve a gazdasági rendszer jövőjéig sokféle problémát érintettek. A kérdések egy része azonban egyáltalán nem új, mármint úgy értem, hogy ezek a kérdések a tröténelem során sokszor felmerültek. Az elmúlt három évszázadban a gőzgépek, a mechanikus szövőszékek, a varrógépek, a mezőgazdasági gépek, az elektromosság és a számítógépek elterjedése hasonló félelmeket váltott ki, miközben alapvetően átalakította a munkavégzést és a mindennapi életet. A történelmi példák segíthetnek megérteni, milyen gazdasági folyamatok indulhatnak el a robotika következő fejlődési szakaszában.
Az egyik leggyakoribb aggodalom, hogy ha a robotok elveszik az emberek munkáját, akkor nem marad elegendő vásárló az általuk előállított termékekre. Jogos a kérdés, hiszen ez valódi közgazdasági probléma, mert a termelés és a fogyasztás egymástól függ. Egy gyár hiába képes olcsón, hatékonyan és folyamatosan működni, ha a megtermelt árukat nincs kinek eladnia. A történelemben azonban a termelékenység növekedése sokszor együtt járt a fogyasztás szerkezetének átalakulásával. A 18. században egy átlagos európai család jövedelmének jelentős részét élelmiszerre, ruházatra és más alapvető szükségletekre fordította, mivel ezek előállítása rendkívül sok emberi munkát igényelt. A mezőgazdasági és ipari gépesítés következtében fokozatosan csökkent számos termék előállításának költsége, és a gazdaság egyre nagyobb erőforrásokat fordíthatott olyan területekre, amelyek korábban csak a tehetősebb rétegek számára voltak elérhetők. A fejlett országokban ma az egészségügy, az oktatás, a turizmus, a szórakoztatás, a kommunikáció és a személyes szolgáltatások a gazdaság meghatározó részét alkotják. A folyamat természetesen nem volt automatikus: a termelékenység növekedéséből származó előnyök elosztását a bérek, a munkavállalói jogok, az adórendszer és a társadalmi intézmények fejlődése is befolyásolta.
Történelmi tanulmányainkból emlékszünk, hogy a gépek miatti munkanélküliségtől való félelem egyik legismertebb történelmi példája a géprombolók, vagyis a ludditák mozgalma. Az 1811-ben Angliában kibontakozó tiltakozások résztvevői elsősorban képzett textilipari munkások voltak, akiknek megélhetését a gépesített termelés és a megváltozó munkafeltételek veszélyeztették. A mechanikus kötőkeretek és szövőgépek lehetővé tették, hogy kevesebb munkával nagyobb mennyiségű textíliát állítsanak elő, miközben a hagyományos kézművesek elveszíthették korábbi jövedelmüket és alkupozíciójukat. A tiltakozók egy része éjszaka behatolt a műhelyekbe és összetörte a gépeket, mert úgy gondolta, hogy ezek közvetlenül fenyegetik családja megélhetését. A brit kormány katonai erővel lépett fel ellenük, 1812-ben pedig a géprombolást halállal büntethető bűncselekménnyé nyilvánította. Fontos, hogy a ludditák nem a modern varrógép ellen lázadtak, hiszen annak szélesebb körű elterjedése jóval később következett be. Tiltakozásuk elsősorban a kötő- és szövőipar gépesítéséhez kapcsolódott, és a munkások számára kedvezőtlen gazdasági változások ellen irányult.
A géprombolók nem tudták megállítani az ipari forradalmat, de félelmeik a saját élethelyzetükben gyakran megalapozottak voltak. Egy kézi szövőszéken dolgozó mesterember számára kevés vigaszt jelentett, hogy a gépesítés hosszú távon olcsóbb ruházatot és új iparágakat teremt, ha közben elveszítette a munkáját, és nem rendelkezett más megélhetési lehetőséggel. Az ipari forradalom első évtizedeiben a munkakörülmények sok helyen rendkívül rosszak voltak, a munkaidő hosszú, a bérek alacsonyak, a gyermekmunka pedig elterjedt. A későbbi életszínvonal-emelkedéshez a technológiai fejlődés mellett társadalmi küzdelmekre, munkajogi reformokra, oktatási beruházásokra és közegészségügyi fejlesztésekre is szükség volt. A ludditák története ezért rámutat arra, hogy egy gazdasági átalakulás hosszú távú előnyei nem feltétlenül ellensúlyozzák az érintettek azonnali veszteségeit, és talán most is ezekkel nézünk majd szembe.
A varrógép elterjedése egy másik példája annak, hogyan alakíthat át egy találmány egész iparágakat. A 19. század közepén a korszerű varrógépek megjelenése jelentősen felgyorsította a ruházati termékek előállítását. Egyes kézi varrással foglalkozó munkások megélhetése veszélybe került, és a gépesítés több helyen ellenállást váltott ki. Ugyanakkor a varrógép hozzájárult a konfekcióipar bővüléséhez, az olcsóbb ruházat elterjedéséhez, valamint új gyártási, kereskedelmi és javítási tevékenységek kialakulásához. A ruhák iránti kereslet növekedhetett, mert a termékek szélesebb társadalmi rétegek számára váltak hozzáférhetővé. Ez korántsem jelentette azt, hogy minden korábbi varrónő vagy szabó könnyen talált új munkát, és a ruhagyártásban később is gyakran súlyos munkaügyi problémák jelentkeztek. A gépesítés gazdasági hatása mégis jóval összetettebb volt annál, mint hogy egy gép egyszerűen egy ember helyére került, és ez a jövőbeli változásokkal sem lesz így.
A mezőgazdaság gépesítése talán még nagyobb változást idézett elő a társadalom foglalkozási szerkezetében. A 18–19. században számos országban a lakosság jelentős része mezőgazdasági munkából élt, mivel az élelmiszer-termelés rendkívül munkaigényes volt. A vetőgépek, aratógépek, traktorok és később a kombájnok elterjedése lehetővé tette, hogy egyetlen mezőgazdasági dolgozó sokkal nagyobb területet műveljen meg, mint korábban. Ennek következtében a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya hosszú távon jelentősen visszaesett, miközben az élelmiszer-termelés mennyisége nagymértékben növekedett. A felszabaduló munkaerő egy része a városokba költözött, ahol gyárakban, építkezéseken, kereskedelmi vállalkozásokban és később szolgáltató intézményekben talált munkát. A folyamatot természetesen a népességnövekedés, a közlekedés fejlődése, a nemzetközi kereskedelem és az oktatás bővülése is alakította. A mai fejlett gazdaságokban a lakosság viszonylag kis része képes előállítani a társadalom élelmiszer-szükségletének jelentős hányadát, ami korábban elképzelhetetlen lett volna.
A termelékenység növekedése lehetőséget teremtett arra is, hogy a társadalom egyre több munkát és erőforrást fordítson az életminőség javítására. Amikor az alapvető élelmiszerek, ruházati cikkek és használati tárgyak előállítása kevesebb munkát igényel, a gazdaságban több lehetőség nyílhat más szükségletek kielégítésére. A 19. és 20. század során a fejlett országokban fokozatosan bővült az oktatási rendszer, az egészségügyi ellátás, a közlekedés, a kulturális élet és a szabadidős szolgáltatások köre. Egy korábbi mezőgazdasági társadalomban az emberek nagy része közvetlenül a mindennapi létfenntartáshoz szükséges javak előállításán dolgozott, míg a modern gazdaságban emberek milliói foglalkoznak betegápolással, kutatással, oktatással, pszichológiai segítségnyújtással, rehabilitációval, turizmussal, sporttal vagy művészeti tevékenységgel. Ezeknek a területeknek a növekedését az állami finanszírozás, a demográfiai változások és a társadalmi igények alakulása is ösztönözte. A gazdaság tehát képes volt új foglalkozásokat létrehozni olyan szükségletek köré, amelyekre korábban jóval kevesebb erőforrás jutott.
A szolgáltatások bővülésének különösen érdekes példája az egészségügy. A modern orvostudomány fejlődése, a várható élettartam növekedése és a népesség elöregedése következtében egyre nagyobb igény mutatkozik orvosokra, ápolókra, gyógytornászokra, diagnosztikai szakemberekre és idősgondozókra. A gazdasági fejlődés lehetővé tette, hogy sok társadalom olyan egészségügyi szolgáltatásokat finanszírozzon, amelyek néhány generációval korábban még nem léteztek vagy csak nagyon kevesek számára voltak elérhetők. Hasonló folyamat zajlott le az oktatásban is, ahol az általános iskolai tanítástól az egyetemi kutatásig és a felnőttképzésig rendkívül sokféle foglalkozás alakult ki. A robotika fejlődése újabb lehetőséget teremthet az emberi munka átcsoportosítására, például a személyes gondoskodás, a rehabilitáció, a környezetvédelem vagy a tudományos kutatás területére, bár ezeknek a tevékenységeknek a finanszírozása továbbra is gazdasági és politikai döntésektől függ.
A bankautomaták elterjedése azt is megmutatja, hogy egy feladat automatizálása nem feltétlenül vezet az adott foglalkozás azonnali megszűnéséhez. Amikor az ATM-ek széles körben megjelentek, sokan arra számítottak, hogy a banki pénztárosokra hamarosan nem lesz szükség. A gépek valóban átvették a készpénzfelvétel és más egyszerű tranzakciók jelentős részét, az Egyesült Államokban azonban egy ideig mégsem csökkent a banki ügyintézők száma. Az automaták mérsékelték a bankfiókok működtetésének költségeit, így a bankok több fiókot nyithattak, miközben az alkalmazottak feladatai fokozatosan az ügyféltanácsadás és az összetettebb pénzügyi szolgáltatások felé tolódtak. A későbbi digitális bankolás és a fiókhálózatok átalakulása már újabb változásokat hozott. Persze ebben a példában az is benne van, hogy a technológia foglalkoztatási hatása attól is függ, hogyan reagálnak a vállalatok és a fogyasztók az alacsonyabb költségekre.
A humanoid robotok esetében azonban továbbra is komoly műszaki akadályt jelent az emberi kézügyesség és a változatos munkakörnyezethez való alkalmazkodás. Több kommentben felvetették, hogy egy robot miként tudna csipesszel megfogni mikroszkopikus alkatrészeket, vagy hogyan lenne képes mikroszkóp alatt ellenőrizni egy apró tárgy felületét. A válaszhoz érdemes különválasztani a speciális ipari automatákat és az általános célú humanoid robotokat. A félvezetőiparban és az elektronikai gyártásban már régóta működnek olyan gépek, amelyek rendkívül apró alkatrészeket helyeznek el, mozgatnak vagy vizsgálnak meg nagy pontossággal. Ezek a berendezések azonban általában egy szűken meghatározott feladatra készülnek, ellenőrzött környezetben működnek, és pontosan ismert alkatrészekkel dolgoznak. Egy humanoid robot számára jóval nehezebb feladat, hogy ugyanazzal a kézzel különböző méretű, formájú és anyagú tárgyakat kezeljen, miközben a látásából és tapintásából származó információkat folyamatosan összehangolja. Az emberi kéz biológiai felépítése rendkívül fejlett érzékelést és mozgásszabályozást tesz lehetővé, amelynek általános helyettesítése a robotika egyik legnagyobb kihívása.
A robotok karbantartása, energiaellátása és meghibásodása szintén korlátozza, mennyire lehet gazdaságos az emberi munka kiváltása. Egy humanoid robot elektromos motorokat, hajtóműveket, csapágyakat, érzékelőket, számítógépeket és akkumulátorokat tartalmaz, amelyek működés közben elhasználódhatnak. Az akkumulátor kapacitása korlátozza a folyamatos munkavégzés időtartamát, a két lábon járás pedig összetett egyensúlyozást igényel, különösen nehéz tárgyak emelésekor vagy mozgatásakor. A sík gyárpadlón közlekedő kerekes robotok sok esetben egyszerűbbek, stabilabbak és energiahatékonyabbak, ezért a raktárakban és az ipari üzemekben már ma is széles körben alkalmazzák őket. A humanoid forma előnye elsősorban az lehet, hogy a gép képes használni az emberek számára kialakított infrastruktúrát, például a lépcsőket, ajtókat, polcokat és szerszámokat. Egy teljesen automatizált gyárban azonban valószínűleg különböző kialakítású gépek működnének együtt, a folyamatos termelést pedig több robot váltott működésével, automatikus töltéssel és rendszeres karbantartással biztosítanák.
A karbantartási költségeket sem lehet figyelmen kívül hagyni. Egy robot beszerzési ára önmagában keveset árul el arról, hogy gazdaságosabb-e az emberi munkánál, hiszen számolni kell az energiafogyasztással, a javításokkal, az alkatrészcserével, a kalibrálással, a szoftverfrissítésekkel és a termelés esetleges leállásával. Egy precíziós gyártósoron egyetlen rosszul beállított gép jelentős mennyiségű selejtet termelhet, ezért a folyamatos minőségellenőrzés alapvető követelmény. A robotok környezeti hatása sem elhanyagolható, hiszen előállításukhoz fémekre, elektronikai alkatrészekre és energiára van szükség. A gazdasági előnyt végső soron az határozza meg, hogy a teljes élettartam során mennyi értéket képesek előállítani a beszerzési és üzemeltetési költségekhez képest.
A vezetői és adminisztratív munkakörök automatizálása már egy másik gazdasági átalakulás lehetőségét vetíti előre. A mesterséges intelligencia képes lehet készletgazdálkodási, termelésütemezési, dokumentumfeldolgozási és adatelemzési feladatok elvégzésére, így a vállalatok működéséhez idővel kevesebb hagyományos adminisztratív munka válhat szükségessé. A történelemben a számítógépek megjelenése hasonló átalakulást indított el az irodai munkában. A korábban kézzel végzett könyvelési, nyilvántartási és számítási feladatok jelentős részét szoftverek vették át, miközben új informatikai, adatfeldolgozási és digitális szolgáltatási foglalkozások jöttek létre. A vezetői döntések esetében ugyanakkor a jogi felelősség, az emberi kapcsolatok kezelése és a stratégiai mérlegelés továbbra is fontos szerepet játszik. Elképzelhető, hogy a jövő vállalatai jóval kisebb adminisztratív létszámmal működnek majd, de az emberi felelősség kérdése ettől még nem szűnik meg.
A saját tulajdonú, munkába küldhető robot gondolata sem teljesen idegen a gazdaság történetétől, bár elsőre egy sciáfi komédia alapszituácója is lehetne. Amikor a mezőgazdaságban megjelentek a traktorok és a kombájnok, a gépek tulajdonosai olyan munkát tudtak elvégezni, amelyhez korábban sok emberre volt szükség. A gépi szolgáltatásokból önálló vállalkozások alakultak ki, és a géptulajdonosok mások számára is végezhettek munkát. Egy humanoid robot esetében hasonló gazdasági modell képzelhető el, amelyben valaki megvásárol vagy bérel egy robotot, majd annak munkavégzéséből szerez bevételt. A megvalósításhoz azonban megfelelő műszaki megbízhatóságra, biztonsági szabályozásra, biztosításra és egyértelmű felelősségi viszonyokra lenne szükség. A robot tulajdonosa ebben az esetben lényegében egy termelőeszközt működtetne, ahogyan ma egy vállalkozó teherautót, mezőgazdasági gépet vagy automatizált gyártóberendezést használ.
A robotadó és az alapjövedelem gondolata azért kerül egyre gyakrabban elő, mert az automatizálás megváltoztathatja a munkából és a tőkéből származó jövedelmek arányát. Ha egy vállalat ugyanannyi vagy több terméket képes előállítani kevesebb alkalmazottal, akkor a megtakarítás és a többletnyereség jelentős része a gépek tulajdonosainál jelenhet meg. A robotadó egyik elképzelése szerint az automatizálásból származó gazdasági előnyök egy részét az állam közösségi célokra fordíthatná, például oktatásra, egészségügyre, átképzésre vagy jövedelemtámogatásra. Az alapjövedelem ennél szélesebb rendszer lenne, amelyben az emberek rendszeres pénzbeli juttatást kapnának a munkavállalási helyzetüktől függetlenül. Ezeknek az elképzeléseknek azonban komoly finanszírozási és gazdasági kérdései vannak, és egyelőre nincs általánosan elfogadott megoldás arra, hogyan kellene egy erősen automatizált gazdaságban elosztani a megtermelt értéket.
A történelem során a technológiai fejlődés előnyeinek társadalmi elosztása sokszor hosszú politikai és gazdasági folyamat eredménye volt. A 19. századi ipari munkások gyakran rendkívül hosszú munkaidőben dolgoztak, a munkavédelmi szabályok kezdetlegesek voltak, és a társadalombiztosítás modern formái még nem léteztek. A későbbi évtizedekben fokozatosan elterjedtek a munkavállalói jogok, a kötelező oktatás, a nyugdíjrendszerek, az egészségbiztosítás és a rövidebb munkaidő. Ezek a változások országonként eltérő ütemben valósultak meg, és jelentős társadalmi konfliktusok kísérték őket. A gazdasági növekedés megteremtette az anyagi lehetőségek egy részét, de a jóléti intézmények kialakulásához külön társadalmi döntésekre volt szükség.
Az amerikai és a kínai robotikai ipar versenyében szintén érdemes a korábbi ipari forradalmak tapasztalatait figyelembe venni. A 18–19. században Nagy-Britannia a textilipar és a gőzgépek fejlődésének egyik központja volt, később azonban más országok is jelentős ipari hatalommá váltak. A 20. században az Egyesült Államok a tömeggyártás számos területén szerzett vezető szerepet, miközben Japán és Németország az ipari automatizálás, a precíziós gépgyártás és a robotika fontos központjaivá fejlődött. Napjainkban Kína rendkívül jelentős ipari robotpiaccal és gyártókapacitással rendelkezik, míg az Egyesült Államok erős pozíciókat tart fenn a mesterséges intelligencia és a fejlett robotikai szoftverek kutatásában. A technológiai verseny kimenetelét ezért nem lehet pusztán a leglátványosabb humanoid robotok képességei alapján megítélni, hiszen legalább ilyen fontos a megbízhatóság, a tömeggyártás, az alkatrészellátás és a gazdaságos üzemeltetés. Jelen pillanatban nem látható, hogy ki lesz a technológiai verseny győztese, mindkét ország kormánya teljes mellszélességgel támogatja mind az MI fejlesztését, mind pedig a humanoid robotok gyártását. A jelenlegi kormányok érdekei persze mások, mint a lakosság érdekei: a kormányok leginkább a hatalom eszközeit látják a fejlesztésekben, katonai felhasználásuk miatt is sok pénzt ölnek az iparágba.
A robotok hibáiból való tanulás újabb különbséget jelent a korábbi ipari gépekhez képest. A hagyományos gépek általában előre meghatározott műveleteket végeztek, és a működésük módosításához emberi beavatkozásra volt szükség. A mesterséges intelligenciával működő robotok viszont bizonyos körülmények között képesek lehetnek a hibák felismerésére, az emberi visszajelzések értelmezésére és a feladat végrehajtásának módosítására. Ha egy robot rosszul illeszt be egy alkatrészt, a gépi látás és az erőérzékelők segítségével felismerheti az eltérést, majd újra megpróbálhatja a műveletet. Egy természetes nyelvet feldolgozó rendszer akár a műszakvezető szóbeli utasításait is értelmezheti, bár ez nem jelent emberi értelemben vett érzelmi vagy erkölcsi megértést, hanem csak munkatechnológiai fejlődést. A robotika jövőjének egyik fontos iránya éppen az, hogy a gépek egyre kevesebb előzetes programozással legyenek képesek új feladatok elsajátítására, miközben működésük biztonságos és ellenőrizhető marad.
A folyamatos tanulás és az alkalmazkodóképesség szerepe várhatóan növekedni fog, de a történelmi tapasztalatok szerint az átalakulás terheit nem lehet kizárólag az egyes munkavállalókra hárítani. A mezőgazdaságból az iparba, majd az iparból a szolgáltatásokba történő munkaerő-áramlás generációkon át tartó folyamat volt, amelyhez az oktatási rendszer, a városok, a közlekedés és a társadalmi intézmények átalakulása is hozzájárult. A robotika és a mesterséges intelligencia fejlődése ennél gyorsabb változásokat is előidézhet, sőt, ahogy a szakértők megaállapításait hallgatjuk, ez elég gyorsan fog végbemenni, különösen akkor, ha egyszerre sokféle fizikai és szellemi munkakört érint. Új foglalkozások jelenhetnek meg a robotok fejlesztésében, karbantartásában, felügyeletében és a gépi rendszerek biztonságos működtetésében, de nem biztos, hogy ezek száma, földrajzi elhelyezkedése vagy képzettségi követelménye megfelel majd a megszűnő munkahelyeknek. Ez jelentős társadalmi alkalmazkodást követel majd meg, ahogy ez történt már a történelem során számtalan alkalommal, ezért várhatóan a felnőttképzés, az oktatás és a gazdaságpolitika egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy ezt az alkalmazkodást minél jobban elősegítse.
Ki kell mondani, kerek-perec: a korábbi ipari forradalmak tapasztalatai alapján az automatizálás hosszú távon jelentős életszínvonal-emelkedést tehet lehetővé, miközben az átmeneti időszakok súlyos társadalmi feszültségekkel járhatnak. A mezőgazdasági gépek csökkentették az élelmiszer-termelés munkaigényét, a textilipari gépek olcsóbbá tették a ruházatot, az elektromosság és a számítógépek pedig új iparágak és szolgáltatások kialakulásához járultak hozzá. Az így létrejövő gazdasági lehetőségek egy része az egészségügy, az oktatás, a kutatás és az életminőséget javító szolgáltatások bővülésében jelent meg.
A mesterséges intelligencia és a humanoid robotika azonban egy fontos szempontból eltérhet a korábbi technológiai forradalmaktól. A régebbi gépek jellemzően meghatározott fizikai feladatokat vettek át, miközben az emberek más tevékenységek felé fordulhattak. A mai fejlesztések célja egyre inkább olyan általános képességű rendszerek létrehozása, amelyek különböző fizikai és szellemi feladatokat is el tudnak végezni. Egyelőre nem tudjuk, milyen gyorsan fejlődnek majd ezek a képességek, és hogy a gazdaság milyen új munkalehetőségeket teremt a helyükön.
A véleményem az, hogy a jövő egyik lehetséges iránya, hogy a robotok átveszik a veszélyes, monoton és fizikailag megterhelő munkák jelentős részét, később azonban az Általános Mesterséges Intelligencia más, nem fizikai munkákat is át fog venni, így ezeknek a területeknek a száma bővülni fog. Ideális esetben az emberek több időt és erőforrást fordíthatnak az egészségügyre, az oktatásra, a tudományra, az alkotásra, a családi életre és a személyes gondoskodásra. Ehhez azonban arra is szükség lesz, hogy a termelékenység növekedéséből származó gazdasági előnyök szélesebb társadalmi rétegekhez jussanak el. Ez az államok és a kormányok feladata. Nekik kell szabályokat hozni, korlátozni az MI fejlesztését, amíg lehet, hogy ne álljon a világ kész tények elé állítva a még a fejlesztők számára is ismeretlen módon működő, de az emberi képességeket messze túlszárnyaló rendszerrel/modellel szemben, amelyek pár tehetős milliárdos tulajdonában vannak.
A történelem alapján pedig kimondhatjuk, hogy a gépek megjelenése önmagában nem határozza meg, hogy egy társadalom gazdagabbá, igazságosabbá vagy egyenlőtlenebbé válik. A technológia új lehetőségeket teremt, de ezek felhasználásáról az emberek és az általuk létrehozott intézmények döntenek. A humanoid robotok és a szuperintelligens Általános MI korában ezért a legfontosabb kérdés mindenképpen az lesz, hogy a növekvő termelékenységet sikerül-e valóban jobb életkörülményekké, nagyobb biztonsággá és több szabadidővé alakítani a társadalom széles rétegei számára.
