Egy 72 másodperces rádiójel, egy hét órán át tartó gammakitörés és egy csillag, amelynek fényváltozásaira még mindig nincs teljes magyarázat. A csillagászok olyan kozmikus jelenségeket figyeltek meg, amelyek eredete évtizedek óta foglalkoztatja a kutatókat, és időnként még a földön kívüli civilizációk lehetőségét is felveti.
A világegyetem folyamatosan elektromágneses sugárzással árasztja el a Földet. Rádióhullámok, infravörös sugárzás, látható fény, röntgen- és gammasugarak érkeznek távoli csillagokból, galaxisokból, fekete lyukak környezetéből és olyan objektumokból, amelyek természetét még nem sikerült pontosan meghatározni. A modern csillagászat egyik legfontosabb feladata ezeknek a jeleknek az értelmezése, hiszen a sugárzás intenzitása, frekvenciája, polarizációja és időbeli változása olyan fizikai folyamatokról árulkodhat, amelyeket közvetlenül soha nem figyelhetnénk meg.
Az elmúlt évtizedekben a rádiótávcsövek és az űrobszervatóriumok számos olyan jelenséget fedeztek fel, amelyek nem illeszkedtek az akkor ismert csillagászati modellekhez. Néhány esetben később sikerült azonosítani a lehetséges fizikai mechanizmust, máskor viszont a megfigyelések új kérdéseket vetettek fel. A BBC Sky at Night Magazine 2026. október 28-án hét ilyen esetet gyűjtött össze, amelyek között több évtizedes rejtélyek és egészen friss felfedezések egyaránt szerepelnek. Vizsgáljuk meg őket mi is itt, a Kozmoszban!
A Wow! jel – 72 másodperc, amelyre máig nincs biztos magyarázat
1977. augusztus 15-én az Ohio Állami Egyetem Big Ear rádiótávcsöve szokatlanul erős, keskeny frekvenciatartományban jelentkező rádiójelet észlelt a Nyilas csillagkép irányából. A jel körülbelül 72 másodpercig volt megfigyelhető, majd eltűnt, és a későbbi keresések során sem sikerült újra azonosítani.
Amikor Jerry Ehman csillagász néhány nappal később átvizsgálta a számítógép által kinyomtatott mérési adatokat, bekarikázta a szokatlan intenzitásértékeket jelölő „6EQUJ5” karaktersort, és melléírta a ma már híressé vált „Wow!” felkiáltást. A karakterek nem egy megfejtésre váró üzenetet alkottak, hanem a rádiójel egymást követő intenzitásértékeit rögzítették.
A jel különösen azért keltette fel a kutatók érdeklődését, mert frekvenciája a semleges hidrogén 1420 megahertz körüli rádióvonalának közelében helyezkedett el. A hidrogén a világegyetem leggyakoribb eleme, ezért a földön kívüli intelligencia keresésével foglalkozó SETI-kutatók már korábban felvetették, hogy egy technológiai civilizáció számára ez a frekvenciatartomány alkalmas lehet a csillagközi kommunikációra.
Az elmúlt közel ötven évben számos természetes magyarázat született, köztük hidrogénfelhőkkel, üstökösökkel és különféle asztrofizikai folyamatokkal kapcsolatos elképzelések, ám egyik sem nyert általános elfogadást. A legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy a jel soha nem ismétlődött meg igazolható módon, így a kutatók mindössze egyetlen rövid megfigyelésre támaszkodhatnak. A Wow! jel eredete ezért továbbra is ismeretlen, és bár időről időre felmerül a mesterséges eredet lehetősége, jelenleg semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy intelligens civilizáció hozta volna létre.
A Helix-köd – egy elpusztult bolygó utolsó nyomai?
A Földtől mintegy 650 fényévre található Helix-köd, más néven NGC 7293, egy Naphoz hasonló csillag fejlődésének késői szakaszában keletkezett planetáris köd. Középpontjában egy fehér törpe, a WD 2226-210 található, amely egykor jóval nagyobb csillag volt, majd külső rétegeinek elvesztése után rendkívül sűrű, forró csillagmaradvánnyá alakult.
A csillagászok már az 1980-as években szokatlan röntgensugárzást észleltek a központi objektum környezetéből. Ez azért okozott fejtörést, mert az ilyen típusú fehér törpék esetében a megfigyelt nagy energiájú sugárzás nem magyarázható egyszerűen a csillag felszínének hőmérsékletével.
A Chandra és az XMM-Newton röntgenobszervatórium adatainak elemzése alapján a kutatók felvetették, hogy a sugárzás egy korábban a csillag körül keringő óriásbolygó pusztulásával függhet össze. Az elképzelés szerint a bolygó pályája más égitestek gravitációs hatására megváltozott, majd olyan közel került a fehér törpéhez, hogy az erős árapályerők szétszakították.
A bolygó anyagának egy része a csillag felé áramolhatott, ahol rendkívül magas hőmérsékletre hevült, és röntgensugárzást bocsátott ki. A megfigyelésekben azonosított, körülbelül 2,9 órás időskálán jelentkező változások további támpontot adhatnak a csillag közelében zajló folyamatok megértéséhez.
Ha a feltevés igazolást nyer, a Helix-köd központi csillaga egy bolygó szétszakadásának és fokozatos elnyelésének ritka példája lehet. Ez a Naprendszer távoli jövője szempontjából is érdekes, hiszen a Nap több milliárd év múlva szintén vörös óriássá, majd fehér törpévé alakul, miközben bolygórendszerének szerkezete jelentősen megváltozik.
A hétórás gammakitörés – amikor egy kozmikus robbanás túl sokáig tart
A gammakitörések a világegyetem legnagyobb energiájú ismert robbanásszerű jelenségei közé tartoznak. A rövid gammakitöréseket gyakran kompakt égitestek, például neutroncsillagok összeolvadásával hozzák kapcsolatba, míg a hosszabb események egy része nagy tömegű csillagok összeomlásakor keletkezik. A legtöbb gammakitörés másodpercekig vagy percekig tart, ezért egy több órán át fennmaradó esemény különösen szokatlan.
2025-ben a csillagászok a GRB 250702B jelű eseményt észlelték, amelynek teljes aktivitása megközelítőleg hét órán, vagyis 25 000 másodpercen keresztül követhető volt. A műszerek három, azonos égi irányból érkező gammakitörést regisztráltak, és az öt nagy energiájú megfigyelőrendszer adatainak együttes elemzése arra utalt, hogy ezek ugyanahhoz a rendkívüli eseményhez kapcsolódtak.
A kutatók egyik lehetséges magyarázata egy fekete lyuk és egy héliumban gazdag csillag rendkívül szoros kölcsönhatása. Ebben a forgatókönyvben a fekete lyuk behatol a csillag külső rétegeibe, miközben az anyag egy része körülötte felhalmozódik, és nagy energiájú sugárzást létrehozó folyamatokat indít el.
A hosszú időtartam arra utalhat, hogy az energiafelszabadulást fenntartó mechanizmus jóval tovább működött, mint a szokványos gammakitörések esetében. Az ilyen események tanulmányozása segíthet megérteni, hogyan viselkedik az anyag szélsőséges gravitációs és hőmérsékleti körülmények között, különösen akkor, amikor egy kompakt objektum egy másik csillag belsejében vagy közvetlen közelében mozog. A GRB 250702B pontos eredetét azonban még nem sikerült véglegesen meghatározni.
Rádiójelek egy idegen bolygóról
A Naprendszeren kívüli bolygók, az exobolygók kutatásában az egyik legnehezebb feladat a bolygók saját sugárzásának elkülönítése a körülöttük található csillagok sokkal erősebb jeleitől. A legtöbb exobolygót ezért közvetett módszerekkel fedezték fel, például a csillag fényességének apró csökkenéséből vagy gravitációs mozgásának változásaiból.
A körülbelül 63 fényévre található Beta Pictoris rendszer egyik bolygója, a Beta Pictoris b azonban új lehetőséget kínálhat a távoli világok vizsgálatára. A dél-afrikai MeerKAT rádiótávcső-rendszerrel végzett megfigyelések során a kutatók a bolygóhoz kapcsolható változó rádiósugárzást azonosítottak, amelynek eredetét a bolygó mágneses környezetében zajló folyamatokkal magyarázzák.
A jelenség hátterében a bolygó mágneses terében mozgó elektromosan töltött részecskék állhatnak, amelyek rádióhullámokat bocsátanak ki. Hasonló folyamatok a Naprendszerben is megfigyelhetők, például a Jupiter környezetében, ahol a rendkívül erős mágneses tér és a töltött részecskék kölcsönhatása intenzív rádiósugárzást hoz létre.
A Beta Pictoris b esetében a rádiójelek elemzése a bolygó mágneses terének erősségéről és szerkezetéről szolgáltathat információkat. Ez különösen fontos, mert a mágneses tér szerepet játszhat egy bolygó légkörének fejlődésében és a csillagszéllel való kölcsönhatásában.
Az ilyen mérések révén a csillagászok idővel olyan tulajdonságokat is tanulmányozhatnak távoli bolygókon, amelyeket a hagyományos fényességmérésekből rendkívül nehéz meghatározni. A rádiójel természetes eredetű, és semmi nem utal arra, hogy technológiai tevékenységhez kapcsolódna.
A Tejútrendszer központjából érkező, kiszámíthatatlan jel
2020-ban az ausztrál ASKAP rádiótávcső-rendszer egy rendkívül szokatlan rádióforrást azonosított a Tejútrendszer központjának irányában. Az ASKAP J173608.2−321635 jelű objektum sugárzása időnként megjelent, majd eltűnt, miközben intenzitása akár egyetlen nap alatt is jelentősen megváltozhatott.
A forrást 2020 januárja és szeptembere között több alkalommal észlelték, de a kutatóknak nem sikerült egyértelműen azonosítaniuk azt az égitesttípust, amely ilyen viselkedést produkálhat.
A rádiósugárzás egyik legérdekesebb tulajdonsága az erős polarizáció volt, amely arra utal, hogy a sugárzás létrejöttében vagy terjedésében rendezett mágneses tér játszhat szerepet. A csillagászok először pulzárokra, magnetárokra és más kompakt csillagmaradványokra gyanakodtak, azonban a forrás nem mutatta az ezekre jellemző összes tulajdonságot.
A további megfigyelések során infravörös és röntgentartományban sem sikerült egyértelmű megfelelőjét megtalálni. Ez megnehezíti a természetének meghatározását, mivel a különböző hullámhosszakon végzett mérések rendszerint segítenek megkülönböztetni egymástól a lehetséges sugárzási mechanizmusokat.
A Tejútrendszer központjának környezete ráadásul rendkívül összetett, sűrű csillagmezőkkel, ionizált gázfelhőkkel és számos változó rádióforrással. Elképzelhető, hogy az ASKAP J173608.2−321635 egy ritka, eddig kevéssé ismert rádiótranziens-típus képviselője, amelynek tulajdonságait a következő generációs rádiótávcsövek segítségével lehet majd pontosabban meghatározni.
A 44 percenként ismétlődő kozmikus jel
2025-ben egy másik rendkívüli rádióforrás is a csillagászati kutatások középpontjába került. A Földtől körülbelül 15 000 fényévre található ASKAP J1832−0911 szabályos, mintegy 44 percenként ismétlődő rádiókitöréseket bocsát ki, amelyekkel egy időben röntgensugárzást is sikerült megfigyelni.
A felfedezés azért jelentős, mert a klasszikus pulzárok, vagyis a gyorsan forgó, erős mágneses térrel rendelkező neutroncsillagok jellemzően másodperces vagy annál rövidebb időskálán ismétlődő jeleket produkálnak. A 44 perces periódus jóval hosszabb, és az ismert neutroncsillagmodellekkel nehezen magyarázható.
Az ausztrál ASKAP rádiótávcső és a NASA Chandra röntgenobszervatóriumának adatai alapján a kutatók azt is megállapították, hogy a forrás rádió- és röntgensugárzásának intenzitása körülbelül hat hónap alatt jelentősen csökkent. A két hullámhossztartományban tapasztalt együttes változás arra utal, hogy a sugárzások mögött egymással összefüggő fizikai folyamatok állhatnak.
Az egyik lehetőség szerint az objektum rendkívül erős mágneses térrel rendelkező neutroncsillag, egy magnetár lehet, amelynek forgása jelentősen lelassult. Egy másik elképzelés egy fehér törpét tartalmazó kettős csillagrendszerrel számol, amelyben a mágneses kölcsönhatások vagy az anyagáramlás időszakos energiakibocsátást eredményezhetnek.
A jelenlegi modellek azonban nem magyarázzák meg maradéktalanul az összes megfigyelt tulajdonságot. A felfedezés ezért különösen fontos a hosszú periódusú rádiótranziensek kutatásában, hiszen elképzelhető, hogy a csillagmaradványok eddig alig ismert fejlődési állapotára vagy sugárzási mechanizmusára derülhet fény.
Tabby csillaga – természetes porfelhők vagy egy idegen civilizáció építménye?
A hét jelenség közül talán a KIC 8462852, közismertebb nevén Tabby csillaga váltotta ki a legtöbb találgatást. A nagyjából 1500 fényévre található csillag fényességében a Kepler-űrtávcső olyan szabálytalan csökkenéseket figyelt meg, amelyek bizonyos esetekben a 20 százalékot is meghaladták.
Egy csillag fényessége természetes módon is változhat, és az előtte elhaladó bolygók szintén átmeneti halványodást okoznak. A bolygóátvonulások azonban rendszerint ismétlődő, viszonylag szabályos fényességcsökkenéseket eredményeznek, míg Tabby csillagánál a változások mélysége, időtartama és időbeli eloszlása rendkívül egyenetlen. Tabby csillaga (Tabby’s Star) elnevezés Tabetha S. Boyajian amerikai csillagász becenevéből származik, aki az adathalmazban felfedezte ezt a különös csillagot (hivatalos katalógusjelölése KIC 8462852).
A megfigyelések nyomán több magyarázat született, köztük üstökösrajok, nagyméretű törmelékfelhők és a csillag körül egyenetlenül eloszló poranyag lehetősége. A csillag különböző hullámhosszakon mért fényességváltozásai fontos bizonyítékot szolgáltattak a por szerepe mellett, mert az apró porszemcsék eltérő mértékben nyelik el és szórják a különböző hullámhosszúságú fényt.
A jelenség azonban a földön kívüli intelligencia kutatásában is ismertté vált, amikor felmerült egy hatalmas, mesterséges szerkezet lehetősége. Az elképzelés szerint egy fejlett civilizáció akár nagyméretű energiahasznosító építményeket is létrehozhatna csillaga körül, amelyek bizonyos helyzetekben jelentős mennyiségű csillagfényt takarnának ki. Az ilyen hipotetikus rendszereket gyakran Dyson-struktúráknak nevezik, Freeman Dyson fizikus 1960-ban publikált gondolatkísérlete nyomán.
A mesterséges eredetre azonban nincs megbízható megfigyelési bizonyíték, és a csillag fényességváltozásainak számos tulajdonsága természetes poranyag jelenlétével értelmezhető. A por pontos eloszlása, eredete és a hosszabb időskálán megfigyelt halványodás kapcsolata továbbra is kutatás tárgya.
Tabby csillaga ezért a csillagászati megfigyelések értelmezésének egyik érdekes példája maradt: egy szokatlan jelenségre több, egymástól jelentősen eltérő magyarázat is születhet, amelyek közül a további mérések segítségével lehet kiválasztani a fizikai bizonyítékokkal leginkább összhangban állót.
Mit árulnak el ezek a jelek a világegyetemről?
A hét eset között jelentős különbségek vannak. A Wow! jel egyetlen rövid rádióészlelésből ismert, a Helix-köd röntgensugárzása egy lehetséges bolygópusztulás történetét őrizheti, a GRB 250702B egy rendkívül hosszú energiakibocsátási folyamatra utal, míg az ASKAP által felfedezett rádióforrások a kompakt csillagmaradványok fizikájáról alkotott ismereteinket tehetik próbára. A megfigyelések értelmezésekor a legnagyobb kihívást gyakran az okozza, hogy egy adott sugárzási jelenséget többféle fizikai folyamat is létrehozhat. Egy erős rádiókitörés származhat mágneses térben mozgó részecskéktől, egy csillag fényességének csökkenését okozhatja poranyag vagy egy előtte elhaladó égitest, a nagy energiájú sugárzás pedig egészen különböző csillagfejlődési események következménye lehet.
A csillagászok ezért igyekeznek ugyanazt az objektumot több hullámhossztartományban, lehetőleg hosszú időn keresztül megfigyelni. A rádió-, optikai, infravörös, röntgen- és gammamérések együttes elemzésével fokozatosan kizárhatók azok a magyarázatok, amelyek nem egyeztethetők össze az adatokkal. Az ismétlődő jelek különösen értékesek, mert lehetőséget adnak a periódusok, az energiaváltozások és a sugárzási mechanizmusok részletes vizsgálatára.
A következő években a Square Kilometre Array rádiótávcső-hálózat és más új generációs obszervatóriumok várhatóan sokkal több változó és rövid életű kozmikus rádióforrást azonosítanak majd. A nagyobb érzékenység és a folyamatosabb égboltfelmérés révén olyan ritka események is megfigyelhetővé válhatnak, amelyek korábban egyszerűen elkerülték a csillagászok figyelmét.
A földön kívüli civilizációk kérdése természetesen továbbra is foglalkoztatja a kutatókat és a közvéleményt, de a szokatlan rádiójel vagy fényességváltozás önmagában nem tekinthető intelligens tevékenység bizonyítékának. Ehhez olyan további megfigyelésekre lenne szükség, amelyek meggyőzően kizárják az ismert természetes folyamatokat, és egyértelműen mesterséges eredetre utalnak.
Szerintem ezeknek a felfedezéseknek éppen az adja a legnagyobb tudományos jelentőségét, hogy emlékeztetnek bennünket a csillagászati ismereteink határaira. A világegyetemben ma is zajlanak olyan folyamatok, amelyekre még nincs kielégítő magyarázatunk, és minden új megfigyelés lehetőséget kínál arra, hogy pontosabban megértsük a csillagok, a bolygók és a szélsőséges kozmikus objektumok működését.
A rejtélyes jelek közül néhányra talán hamarosan választ kapunk, mások megfejtésére évtizedeket kell várnunk. Az is elképzelhető, hogy bizonyos jelenségek megértéséhez olyan fizikai modellekre lesz szükség, amelyek ma még nem állnak rendelkezésünkre.
Forrás: BBC Sky at Night Magazine – Iain Todd: 7 of the strangest signals from space ever detected (2026. október 28.). cikke alapján készült önálló feldolgozása a témának.
