A mellékelt képen lévő összehasonlítás jól érzékelteti a méretkülönbséget a Föld legmagasabb hegye és a Mars óriása között. A Mount Everest 8848 méterrel emelkedik a tengerszint fölé, míg az Olympus Mons körülbelül 21–22 kilométerrel magasodik a környező marsi síkság fölé. Ez több mint kétszerese az Everest magasságának.
Az Olympus Mons azonban nem olyan hegy, mint amilyennek a földi hegységeket elképzeljük. Nem egy meredek, sziklás csúcs, hanem egy hatalmas pajzsvulkán, amelynek oldalai rendkívül enyhén emelkednek. A vulkán alapjának átmérője mintegy 600 kilométer, ami nagyjából megfelel Magyarország hosszának. A csúcs közelében található kaldera – a beszakadt vulkáni kráter – körülbelül 80 kilométer széles.
A vulkán azért nőhetett ekkorára, mert a Marson nincs lemeztektonika. A Földön a kéreglemezek folyamatosan mozognak, így a vulkáni forrópontok fölött újabb és újabb vulkánok alakulnak ki. A Marson a kéreg sokkal stabilabb, ezért ugyanaz a vulkáni központ akár több százmillió éven át táplálhatta ugyanazt az építményt.
Az Everest megmászása napjainkban általában 6–9 hetet vesz igénybe. Ennek nagy része nem maga a mászás, hanem az akklimatizáció. A hegymászóknak fokozatosan kell hozzászokniuk a ritka levegőhöz, különben súlyos magassági betegség alakulhat ki. A tényleges csúcstámadás az utolsó táborból rendszerint 10–15 órát vesz igénybe.
Az Olympus Mons esetében egészen más lenne a helyzet. A Mars gravitációja a földinek mindössze 38 százaléka, ami jelentős előnyt jelentene a hegymászók számára. Egy 80 kilogrammos űrhajós súlya a Marson olyan lenne, mintha a Földön alig több mint 30 kilogrammot nyomna. Minden egyes lépés kevesebb energiát igényelne, a felszerelések könnyebbnek érződnének, és a szervezetet is kevésbé terhelné a gravitáció.
A Mars alacsony gravitációjának hatását talán úgy lehet a legkönnyebben elképzelni, ha az Everestet helyezzük át gondolatban egy marsi környezetbe. Ha a Föld legmagasabb hegye ugyanilyen alakban és magasságban létezne a Marson, a mászóknak jóval kevesebb energiára lenne szükségük a csúcs eléréséhez. Az egyes lépések kisebb erőkifejtést igényelnének, a felszerelések könnyebbnek érződnének, és a szervezetet is kevésbé terhelné a gravitáció.
Érdekes módon egy marsi gravitációjú Everest megmászásának legnagyobb nehézségét valószínűleg továbbra sem a szintkülönbség, hanem a levegő ritka volta jelentené. A Földön a hegymászók többsége nem azért küzd a csúcs közelében, mert túl nehéz felfelé haladni, hanem mert rendkívül kevés az oxigén. Ha az Everestet a Mars gravitációjával, de a Föld légkörével képzelnénk el, a csúcs elérése fizikailag jelentősen könnyebb lenne. Egyes becslések szerint a mászók akár 60 százalékkal kevesebb energiát fordítanának ugyanannak a magasságnak a leküzdésére.
Még érdekesebb ez az összehasonlítás: az Olympus Mons több mint kétszer magasabb az Everestnél, de a kisebb gravitáció miatt a csúcsra jutáshoz szükséges gravitációs energia csak körülbelül 15 százalékkal nagyobb, mint az Everest esetében a Földön. Más szóval: ha kizárólag a gravitáció ellen végzett munkát nézzük, az Olympus Mons megmászása meglepően közel állna egy földi Everest-expedícióhoz, miközben a hegy több mint kétszer magasabb. A valódi kihívást nem a meredekség vagy a szintkülönbség, hanem a több száz kilométeres út, a marsi környezet és az létfenntartó rendszerek biztosítása jelentené.
A kisebb gravitáció ellenére tehát az Olympus Mons meghódítása nem lenne egyszerű feladat. A vulkán oldalai ugyan csak 2–5 fokos lejtésűek, vagyis sok helyen lankásabbak, mint egy alpesi hegyi út, a távolságok viszont szinte felfoghatatlanul nagyok. A hegy peremétől a kevésbé meredek csúcsvidékig vezető út hossza száz kilométeres nagyságrendű lehet.
Ha egy expedíció gyalog haladna napi 15–20 kilométert, a csúcsterület eléréséhez akár több hétre is szükség lehetne, de valószínűbb azonban, hogy a jövő marsi kutatói nyomásbiztos rovereket használnának majd. Ezek a járművek napi 50–100 kilométert is megtehetnének, így néhány nap alatt feljuthatnának a kaldera környékére. A másik opció lehet majd a marskopter, ami már az Ingenuity küldteés során bizonyította, hogy a Mars ritkább légköre is képes megtartani egy rotorral működő drónt.
A mászás közben a kutatók különböző korú lávafolyásokat vizsgálhatnának, kőzetmintákat gyűjthetnének, valamint olyan helyeket kereshetnének, ahol a múltban jég vagy hidrotermális aktivitás fordulhatott elő. A kaldera pereme különösen érdekes célpont lenne, mivel innen rendkívüli kilátás nyílna a Mars felszínére.
Érdekes módon a csúcson álló űrhajósok talán nem is érzékelnék, hogy a Naprendszer legnagyobb hegyének tetején állnak. Az Olympus Mons olyan hatalmas, hogy görbülete részben beleolvad a bolygó görbületébe. Nem egy éles, égbe törő csúcs rajzolódna ki előttük, hanem egy lassan emelkedő, szinte végtelennek tűnő fennsík.
Ha egyszer emberek járnak majd az Olympus Mons tetején, az valószínűleg nem egy klasszikus hegymászó expedíció lesz, hanem egy többnapos vagy akár többhetes marsi terepkutatás egy olyan vulkánon, amely önmagában nagyobb területet foglal el, mint számos földi ország. Ahogy láttuk, a kisebb gravitáció némileg megkönnyítené a szintkülönbség leküzdését, de a hatalmas távolságok miatt az Olympus Mons meghódítása továbbra is az emberiség egyik legnehezebb felfedezőútja lenne.
