Avagy: így vezették a világ legösszetettebb konstrukciójának számító űrjárművét
A Space Shuttle pilótafülkéjében mennyezetet, az oldalfalakat és a műszerfalat kapcsolók, biztosítékok, kijelzők és vezérlőkarok borították. A mérhetetlen komplex szerkezet kapitánya és pilótája (na és persze az egész legénység) összesen több mint 2100 kapcsolóval, közel 500 megszakítóval, számos kijelzővel és több száz visszajelző lámpával osztotta meg ezt a helyiséget. Es mindez okkal történt: az űrrepülőgép szinte minden rendszerét kézzel is lehetett vezérelni, ha az automatikus működés meghibásodott.
A Flight Deck – az űrrepülőgép agya
A felső fedélzet, vagyis a Flight Deck volt az egész jármű irányításának központja. Bal oldalon volt parancsnok helye, jobb oldalon ült a pilóta. Előttük helyezkedett el a fő műszerfal, amelyről a hajtóművek, az elektromos rendszer, a hidraulika, a navigáció, az létfenntartó rendszerek és a repülési adatok egyaránt nyomon követhetők voltak.
A két ülés mögött további két munkaállomás kapott helyet. Innen irányították például a Canadarm robotkart, figyelték a rakományteret, indították távirányítással a műholdakat vagy segítették a Nemzetközi Űrállomással történő dokkolást.
Érdekesség, hogy a pilótafülke hat nagy ablakkal rendelkezett, amelyek kiváló kilátást biztosítottak előre és lefelé. Dokkoláskor vagy műholdbefogáskor ezeknek az ablakoknak kulcsszerepük volt.
Kapcsolók mindenhol – de mindennek megvolt a helye
A műszerfal a laikusok számára egy kész káosz, ennek ellenére rendkívül logikusan épült fel.
A bal oldalon elsősorban a parancsnok által használt rendszerek kaptak helyet (bár ugye tudjuk, hogy a repülőkben ez azt jelenti, hogy minden irányítási rendszer meg van kettőzve), jobb oldalon a pilóta kezelőszervei voltak. A felső panelen a hajtóművek, az elektromos hálózat és az üzemanyagcellák kapcsolói sorakoztak. A középső részen a repülési műszerek, míg az alsó panelen a számítógépek billentyűzetei és adatbeviteli egységei helyezkedtek el.
Az űrhajósok hosszú hónapokon át gyakorolták, hogy szinte csukott szemmel is megtalálják a megfelelő kapcsolót. Vészhelyzetben ugyanis másodpercek is döntő jelentőségűek lehettek.
A Space Shuttle számítógépei (sohasem elég belőle kettő)
Az űrrepülőgép öt teljesen egyforma fedélzeti számítógépet használt, amelyek ugyanazt a programot futtatták. Ezek folyamatosan összehasonlították egymás számításait. Ha valamelyik eltérő eredményt adott, a többi automatikusan kizárta azt.
Létezett egy hatodik számítógép is, amelyen teljesen más szoftvert futott. Ez szolgált végső tartalékként arra az esetre, ha valamilyen programhiba egyszerre érintette volna az első öt gépet. Ez a redundáns rendszer a világ egyik legmegbízhatóbb repülésirányító számítógépes architektúrájának számított.
Joysticket az űrben? Hogyne – de egészen másképp működött
A pilóták előtt két különleges vezérlőkar kapott helyet.
A Rotational Hand Controller a jármű forgását szabályozta. Segítségével az űrrepülőgép az orrát emelhette és süllyeszthette, jobbra-balra fordíthatta a gépet, illetve saját hossztengelye körül is elfordulhatott.
A Translational Hand Controller egészen más feladatot látott el. Ez nem forgatta, hanem eltolta az egész űrrepülőgépet. Az apró manőverező hajtóművek segítségével centiméteres pontossággal lehetett közelíteni egy műholdhoz vagy a Nemzetközi Űrállomáshoz.
Dokkoláskor az űrhajósok gyakran egyszerre használták mindkét vezérlőkart. Az egyik a forgást szabályozta, a másik az oldalirányú mozgást, miközben néhány centiméter/másodperc sebességgel közelítették meg a célpontot.
Az alsó fedélzet – ahol valóban éltek az űrhajósok
A Middeck hasonlított egy jól kialakított stúdió lakásra. Itt tárolták az élelmiszereket, a tudományos kísérletek egy részét, a ruházatot és a személyes felszereléseket. Az űrhajósok hálózsákjaikat a falhoz rögzítették, így lebegve aludtak. A fedélzeten helyet kapott egy apró konyharész, egy WC és a légzsiliphez vezető átjáró is. Az űrséták előtt itt vették fel az EMU űrruhákat, majd innen léptek át a zsilipen keresztül a világűrbe.
A Glass Cockpit – amikor megérkezett a digitális korszak
Az 1990-es évek végén a NASA jelentősen modernizálta a pilótafülkét. A korábbi több száz analóg műszert öt nagyméretű színes LCD-kijelző váltotta fel. Ez volt a MEDS (Multifunction Electronic Display System).
A kijelzőkön az űrhajósok tetszés szerint válthattak a különböző információk között. Egyetlen képernyőn megjelenhetett a navigáció, majd néhány másodperccel később ugyanaz a kijelző már a hajtóművek vagy az elektromos rendszer adatait mutatta. Ez jelentősen csökkentette a pilóták munkaterhelését, miközben a rendelkezésre álló információ mennyisége nőtt.
Mennyit vezetett valójában a pilóta?
Sokan azt gondolják, hogy az űrhajósok végig manuálisan repültek az űrrepülőgéppel. Valójában a felszállástól kezdve a pályára állásig szinte minden automatikusan zajlott. A számítógépek irányították a három főhajtóművet, a szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéták leválasztását, a külső üzemanyagtartály leválását, valamint az orbitális pályára állást.
Az űrhajósok feladata elsősorban a rendszerek folyamatos felügyelete volt. Ha bármilyen rendellenességet észleltek, néhány másodperc alatt átvehették a kézi irányítást.
A legnehezebb feladat: a leszállás
A visszatérés során a Space Shuttle már nem rendelkezett hajtóműves meghajtással. Körülbelül 28 000 km/órás sebességgel érkezett a légkörbe, ahol S alakú fordulókkal csökkentette sebességét. A végső megközelítés során a parancsnok átvette az irányítást, és egy rendkívül meredek siklópályán vezette a kifutópálya felé.
Az űrrepülőgép süllyedési szöge mintegy 20 fok volt. Összehasonlításképpen: egy utasszállító repülőgép általában 3 fokos siklópályán közelíti meg a repülőteret.
A Shuttle számára nem létezett átstartolás, mint ahogy ez megtörténhet egy utasszállító repülőgép esetében, ha bármilyen gond adódna. Egyetlen megközelítési lehetőség állt rendelkezésre, ezért a leszállás az egész küldetés egyik legnagyobb koncentrációt igénylő szakasza volt.
A Space Shuttle pilótafülkéje tehát máig is a valaha épített egyik legösszetettebb műszaki konstrukció. Egyszerre volt repülőgép és űrhajó, ezért meg kellett felelnie ennek a kettős arculatnak. Szerintem sokunk szeretné még látni repülni, akár egy újabb verzióban, modernizálva, új és strapabíró hővédő csempékkel…
