A kínai LandSpace újabb fontos földi tesztet hajtott végre a Zhuque–3 Y2 hordozórakétával. Június 29-én sikeres statikus hajtóműpróba során a rakéta a kilövőálláshoz rögzítve maradt, miközben hajtóművei teljes tolóerővel működtek. A vállalat tájékoztatása szerint a rakéta és a földi kiszolgáló rendszerek egyaránt az elvárásoknak megfelelően teljesítettek, így megkezdődhetnek az első repülési kísérlet végső előkészületei.




A statikus hajtóműteszt az utolsó, teljes rendszert érintő ellenőrzések közé tartozik. Ilyenkor a mérnökök egyszerre figyelik a hajtóművek teljesítményét, az üzemanyag-ellátást, a vezérlőrendszereket és az indítóállás működését. Egy sikeres próba jelentősen csökkenti annak kockázatát, hogy a repülés során váratlan műszaki probléma jelentkezzen.
A Zhuque-3 egy újrahasznosítható, folyékony oxigénnel és metánnal működő hordozórakéta. Ez a hajtóanyag-kombináció egyre népszerűbb az új generációs rakéták között, mert tisztább égést biztosít, és kedvezőbb feltételeket teremt a hajtóművek többszöri felhasználásához. Ugyanezt a technológiát alkalmazza a SpaceX Starship és a Blue Origin New Glenn rendszere is.
A közelgő repülési teszt egyik legfontosabb feladata az első fokozat irányított visszatérése és függőleges leszállása lesz. Amennyiben ez sikerül, a LandSpace látványosan közelebb kerülhet ahhoz, hogy rendszeresen újrahasznosítható orbitális hordozórakétát állítson szolgálatba.

A vállalat neve már korábban is bekerült az űrkutatás történetébe. 2023 júliusában a Zhuque–2 lett az első metán–folyékony oxigén hajtóanyagú rakéta, amely sikeresen Föld körüli pályára állt. Ezzel a LandSpace megelőzte több nyugati fejlesztőt ezen a területen.
A mostani tesztet a Dongfeng kereskedelmi űripari innovációs bázison hajtották végre, amely a Jiuquan Űrközpont közelében található. Ez Kína legrégebbi űrindító komplexuma: innen indult 1970-ben az ország első műholdja, a Dong Fang Hong–1, majd 2003-ban a Shenzhou–5 is, amelynek fedélzetén először jutott kínai űrhajós Föld körüli pályára.
A Zhuque–3 fejlesztése a példa rá, hogy a kínai kereskedelmi űripar már nem csak kisebb hordozórakétákban gondolkodik. A cél olyan újrahasznosítható rendszerek megvalósítása, amelyekkel jelentősen csökkenthetők az indítási költségek, miközben egyre gyakoribbá válhatnak az orbitális küldetések. A következő repülés már azt bizonyíthatja, hogy a földi tesztek eredményei a gyakorlatban is igazolhatók-e.