Frans de Waal világhírű főemlőskutató egész életében az állatok érzelmeit, intelligenciáját és társas kapcsolatait vizsgálta. Utolsó könyve egy olyan tudományos szemléletváltás történetét meséli el, amely alapjaiban változtatta meg az ember és a többi állat közötti különbségekről alkotott elképzeléseinket.
Vajon mit él át egy elefánt, amikor elveszíti társát? Képes-e egy csimpánz megérteni, hogy egy másik egyed szomorú, és szándékosan megvigasztalni? Érezhet-e igazságtalanságot egy majom, amikor ugyanazért a munkáért kevesebb jutalmat kap, mint a társa? Ezek a kérdések sokáig inkább a filozófia területéhez tartoztak, mivel a tudományos közvélemény jelentős része óvakodott attól, hogy az állatok viselkedését emberi érzelmekkel vagy gondolkodási folyamatokkal magyarázza. Frans de Waal holland főemlőskutató azonban évtizedeken át gyűjtötte azokat a megfigyeléseket és kísérleti bizonyítékokat, amelyek alapján az állatok mentális világa jóval összetettebb annál, mint amit a korábbi elképzelések feltételeztek.
A 2024-ben, 75 éves korában elhunyt kutató tudományos pályafutásának központi gondolata az volt, hogy az emberi érzelmek, a társas intelligencia és az erkölcsi viselkedés bizonyos alapjai hosszú evolúciós múltra tekintenek vissza. A csimpánzok, bonobók, elefántok és más állatok viselkedésében olyan képességeket figyelt meg, amelyek az emberi kapcsolatokban is meghatározó szerepet játszanak. Posztumusz megjelent utolsó könyve, a Minds I’ve Met: From Denying to Embracing the Inner Lives of Animals (Elmék, amelyeket megismertem – Az állatok belső világának tagadásától annak elfogadásáig) személyes emlékeken és tudományos eredményeken keresztül mutatja be, hogyan alakult át az állati tudatról alkotott képünk az elmúlt fél évszázadban.
De Waal egyik legfontosabb kutatási területe a csimpánzok társas élete volt. A hollandiai Arnhem állatkertjében végzett megfigyelései során részletesen dokumentálta, miként alakulnak ki szövetségek, rivalizálások és tartós kapcsolatok egy csimpánzközösségen belül. A domináns pozíció megszerzéséhez gyakran kevésnek bizonyult a fizikai erő, mivel egy erősebb hím elveszíthette vezető szerepét, ha riválisai megfelelő szövetségeseket találtak. Az állatok emlékeztek korábbi konfliktusaikra, figyelembe vették társaik kapcsolatait, és viselkedésüket a csoporton belüli erőviszonyokhoz igazították. A kutató ezeket a folyamatokat olyan részletességgel írta le, hogy 1982-ben megjelent Chimpanzee Politics című könyve az állati társas intelligencia kutatásának egyik meghatározó művévé vált.
A csimpánzok társas életének másik figyelemre méltó sajátossága a konfliktusok utáni kibékülés. De Waal megfigyelte, hogy az egymással összeverekedő egyedek később gyakran ismét közelednek egymáshoz, megérintik vagy kurkásszák társukat, esetenként pedig egy harmadik állat avatkozik közbe a feszültség csökkentése érdekében. Az ilyen viselkedésnek komoly evolúciós jelentősége lehet, hiszen a tartós csoportokban élő állatok számára a kapcsolatok helyreállítása sokszor előnyösebb, mint az állandó ellenségeskedés. A kibéküléshez kapcsolódó viselkedések arra utalnak, hogy a társas kapcsolatok fenntartását segítő mechanizmusok már jóval az ember megjelenése előtt kialakulhattak.
Az állati érzelmek kutatásában különösen érdekesek azok az esetek, amikor egy egyed egy másik szenvedésére reagál. Csimpánzoknál többször megfigyelték, hogy egy konfliktus vesztesévé vált vagy megtámadott állathoz egy társa közeledik, megérinti, átöleli vagy kurkászni kezdi. Ezeket a viselkedéseket a kutatók vigasztalásként értelmezik, különösen akkor, ha a közeledés csökkenti a megtámadott állat stresszre utaló reakcióit. Az együttérzés azonban többféle idegrendszeri és pszichológiai folyamatot foglalhat magában, az egyszerű érzelmi ráhangolódástól egészen a másik helyzetének összetett megértéséig, ezért az állatoknál megfigyelt vigasztalásból önmagában még nem következik, hogy ugyanazokat a tudatos gondolatokat élik át, mint egy hasonló helyzetben lévő ember.
De Waal munkásságának egyik legismertebb eredménye az igazságtalanságra adott állati reakciók vizsgálata volt. Sarah Brosnan kutatóval közösen végzett kísérleteiben kapucinusmajmoknak egyszerű feladatokat kellett teljesíteniük, amelyekért táplálékjutalmat kaptak. Amikor az egyik állat uborkát, a mellette lévő társa pedig ugyanazért a tevékenységért jóval kívánatosabb szőlőt kapott, a rosszabbul jutalmazott majmok egy része elutasította a felkínált ételt, vagy tiltakozó viselkedést mutatott. A kísérlet nagy figyelmet kapott, mert felvetette annak lehetőségét, hogy az egyenlőtlen bánásmódra adott negatív reakció evolúciós gyökerei az embernél jóval régebbiek lehetnek. A későbbi kutatások ugyanakkor vegyes eredményeket hoztak, és továbbra is vita tárgya, hogy a majmok valóban társas igazságtalanságra reagálnak-e, vagy inkább a jobb jutalom elmaradása váltja ki viselkedésüket.
Az elefántok társas kapcsolatai szintén fontos szerepet játszanak az állati érzelmek vizsgálatában. Ezek az állatok hosszú életűek, összetett családi csoportokat alkotnak, és éveken keresztül emlékezhetnek más egyedekre. Több terepi megfigyelés dokumentálta, hogy az elefántok érdeklődést mutatnak elpusztult fajtársaik teste és csontjai iránt, megérintik azokat az ormányukkal, és időnként hosszasan a helyszínen maradnak. A viselkedést gyakran a gyásszal hozzák összefüggésbe, bár egyelőre nem tudjuk megállapítani, hogy az elefántok veszteségélménye mennyiben hasonlít az emberi gyászhoz. Az viszont egyértelmű, hogy társas kapcsolataik tartósak, és a csoport tagjainak elvesztése jelentős változásokat idézhet elő viselkedésükben.
Az állati intelligencia kutatása időközben messze túllépett a főemlősök világán. A varjúfélék egyes fajai eszközöket készítenek vagy használnak, képesek összetett feladatok megoldására, és bizonyos kísérletekben a jövőbeli szükségleteikhez igazodó döntéseket hoznak. A polipok tárgyakat manipulálnak, akadályokat kerülnek meg, és korábbi tapasztalataik alapján változtatják meg viselkedésüket, miközben idegrendszerük szerveződése jelentősen eltér a gerincesekétől. A kutatók számára különösen érdekes, hogy az evolúció egymástól távoli állatcsoportokban is létrehozhatott fejlett problémamegoldó képességeket, ami arra utal, hogy az intelligencia kialakulásának többféle biológiai útja létezhet.
Az öntudat vizsgálatának egyik legismertebb módszere a tükörteszt, amelynek során azt ellenőrzik, hogy egy állat felismeri-e saját testét a tükörben. Egyes emberszabású majmok képesek arra, hogy a tükör segítségével megvizsgálják testük egyébként nem látható részeit, és bizonyos elefántoknál is dokumentáltak hasonló viselkedést. Az utóbbi években egyes halfajokkal végzett kísérletek is felvetették a tükör által közvetített önfelismerés lehetőségét, bár ezek értelmezése vitatott. A teszt legfontosabb korlátja, hogy elsősorban a látásra épül, miközben számos állat más érzékszervek segítségével alkot részletes képet önmagáról és környezetéről. Egy kutya számára például a szagok olyan információkat hordozhatnak, amelyek az ember számára hozzáférhetetlenek, ezért egy látáson alapuló feladat sikertelen teljesítése keveset árul el általános intelligenciájáról vagy tudatosságáról.
De Waal különösen sokat foglalkozott azzal a tudományos előítélettel, amely szerint az emberi és állati viselkedés között mindenáron éles határvonalat kell húzni. Ennek leírására használta az anthropodenial kifejezést, amely az ember és más állatok közötti pszichológiai folytonosság indokolatlan tagadását jelenti. Az antropomorfizmus, vagyis az emberi tulajdonságok megalapozatlan állatokra vetítése valóban félrevezető lehet, de a kutató szerint ugyanilyen problémás, ha eleve kizárjuk a közös érzelmi és mentális mechanizmusok létezését. Az evolúció során az új képességek korábban kialakult idegrendszeri rendszerek módosulásával és továbbfejlődésével jönnek létre, így biológiai szempontból indokolt megvizsgálni, milyen kapcsolat lehet az emberi együttérzés, kötődés vagy társas döntéshozatal és más fajok hasonló viselkedése között.
A kérdés legnehezebb része továbbra is az, hogy mit jelent egy állat számára saját létezésének szubjektív megtapasztalása. Egy másik ember érzéseit sem tudjuk közvetlenül megfigyelni, de a beszéd segítségével részletesen beszámolhat arról, mit gondol vagy él át. Az állatok esetében a kutatóknak viselkedéses megfigyelésekre, tanulási kísérletekre, idegrendszeri mérésekre és evolúciós összehasonlításokra kell támaszkodniuk. A tudatosságot ezért ma már egyre gyakrabban olyan kutatási problémaként kezelik, amelyben több, egymást kiegészítő bizonyíték alapján lehet következtetéseket levonni, miközben a szubjektív élmények pontos természete továbbra is nehezen hozzáférhető.
A 2024-ben közzétett New York-i Nyilatkozat az Állati Tudatról például arra hívta fel a figyelmet, hogy az emlősök és madarak tudatos élményei mellett erős tudományos érvek szólnak, és reális lehetőségként kell számolni a tudatos tapasztalatok jelenlétével más gerinceseknél, valamint több gerinctelen állatcsoportnál is. A nyilatkozat nyilván nem azt állítja, hogy minden állat ugyanolyan tudatossággal rendelkezik, vagy hogy a tudomány már megoldotta volna a tudat természetének problémáját, hanem azt hangsúlyozza, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok elegendőek ahhoz, hogy az állatok lehetséges tudatos élményeit komolyan vegyük, különösen az életkörülményeiket és jóllétüket érintő döntéseknél.
Frans de Waal tudományos öröksége ebből a szempontból jelentősen túlmutat a főemlőskutatáson. Munkássága az emberi természet eredetének megértéséhez is hozzájárult, mert ráirányította a figyelmet arra, hogy az együttműködés, a kötődés, a versengés, a kibékülés és az érzelmi kommunikáció evolúciós története sokmillió évvel fajunk megjelenése előtt kezdődött. Az emberi erkölcs és kultúra természetesen olyan összetettséget ért el, amelynek számos vonása egyedülálló, de alapvető társas képességeink egy részének előzményeit ma is megtalálhatjuk legközelebbi evolúciós rokonainknál.
Utolsó könyve egyszerre tudományos visszatekintés és egy több évtizedes kutatói pálya személyes összegzése. De Waal olyan korszakban kezdte munkáját, amikor az állati érzelmek tudományos vizsgálatát sokan gyanakvással fogadták, élete végére azonban az állati tudat, az empátia és a társas intelligencia kutatása a modern idegtudomány és viselkedésbiológia fontos területévé vált.
Személyes véleményem, hogy De Waal munkásságának egyik legérdekesebb tanulsága, hogy az állatok megismerésével saját magunkat is jobban megérthetjük. Az emberi gondolkodás és érzelemvilág nem az evolúció történetétől függetlenül alakult ki, hanem annak hosszú folyamatából származik, amelynek számtalan más faj is résztvevője. Bár továbbra sem tudjuk pontosan, milyen egy csimpánz, elefánt vagy polip belső világát megtapasztalni, a rendelkezésünkre álló tudományos eredmények alapján egyre több okunk van feltételezni, hogy az emberi tapasztalat csupán egyike a természetben kialakult lehetséges tudatos világoknak.
Források és további olvasmányok (a kutató több kötete magyarul is megjelent, megtalálható a könyvesboltokban): Frans de Waal: Minds I’ve Met: From Denying to Embracing the Inner Lives of Animals (2026); Michael Marshall, New Scientist, 2026; Brosnan és de Waal: Monkeys reject unequal pay, Nature (2003); The New York Declaration on Animal Consciousness (2024).
