Az Artemis II sikeres holdkerülő repülése után a NASA a következő, technikailag jóval összetettebb küldetésekre készül. Az amerikai űrügynökség október 23-án ismerteti a holdprogram felgyorsításának részleteit, valamint azt, hogyan kívánja teljesíteni a 2028-ra kitűzött holdraszállási célt. A következő emberes küldetés azonban még nem a Holdra vezet, hanem Föld körüli pályán próbálja ki a későbbi leszálláshoz szükséges rendszereket.
A NASA 2026. október 14-én bejelentette, hogy október 23-án, pénteken sajtótájékoztatót tart a floridai Kennedy Űrközpontban az Artemis-program következő szakaszáról. Az eseményen Jared Isaacman, a NASA igazgatója, Amit Kshatriya társult igazgató és Jeremy Parsons, az Artemis-program vezetője ismerteti a következő küldetések előkészítését, valamint a 2028-ra tervezett emberes holdraszállás megvalósításának lehetőségeit. A tájékoztató közép-európai nyári idő szerint 20 órakor kezdődik, és a NASA élőben közvetíti.
A bejelentés hátterében az Artemis-program jelentős átalakulása áll. Az eredeti elképzelések szerint az Artemis III lett volna az a küldetés, amely több mint fél évszázaddal az Apollo–17 után ismét embereket juttat a Hold felszínére. A NASA azonban módosította a repülési sorrendet, és a 2027-re tervezett Artemis III-at egy Föld körüli pályán végrehajtandó technológiai és műveleti tesztre alakította át. Ennek célja, hogy az űrhajósok még a Hold közelében végrehajtandó, lényegesen kockázatosabb műveletek előtt kipróbálhassák az Orion űrhajó és a kereskedelmi fejlesztésű holdkompok együttműködését.
A döntés mérnöki szempontból indokolható, hiszen az Artemis-program nem egyszerűen megismételni szeretné az Apollo-korszak holdraszállásait, hanem olyan közlekedési és felszíni infrastruktúrát kíván létrehozni, amely hosszabb távon is lehetővé teszi az emberi jelenlétet a Holdon. Ehhez több, egymástól függetlenül fejlesztett űreszköznek kell rendkívül pontosan együttműködnie, miközben a személyzet biztonságát a teljes küldetés alatt garantálni kell.
Az Artemis II már bizonyította, hogy az Orion képes embereket szállítani a Holdhoz
Az Artemis-program legfontosabb közelmúltbeli eredménye az Artemis II 2026 áprilisában végrehajtott repülése volt. Az SLS hordozórakéta április 1-jén indította útnak az Orion űrhajót négyfős személyzettel: Reid Wiseman, Victor Glover és Christina Koch amerikai, valamint Jeremy Hansen kanadai űrhajóssal. A küldetés során az Orion megkerülte a Holdat, majd visszatért a Földre, ezzel több mint ötven év után ismét embereket juttatva a Hold térségébe.
Az Artemis II személyzete 2026. április 6-án a Hold pereme mögött lenyugvó Földet is megörökítette. Kép: NASA.
A repülés során a NASA nemcsak az Orion hajtóműveit, navigációs és kommunikációs rendszereit vizsgálta, hanem azokat az életfenntartó berendezéseket is, amelyeknek hosszabb időn keresztül biztosítaniuk kell a megfelelő légköri összetételt, hőmérsékletet és egyéb életfeltételeket. A visszatérés különösen fontos része volt a küldetésnek, mivel a Hold térségéből érkező űrhajó a Föld légkörébe közel 40 000 km/h sebességgel lép be, és a hővédő pajzsának rendkívüli hőterhelést kell elviselnie.
A sikeres Artemis II ugyanakkor csak az Orion és az SLS rendszerének egyik legfontosabb vizsgája volt. A holdraszálláshoz szükséges teljes rendszer ennél sokkal összetettebb, mert az Orion önmagában nem képes leszállni a Hold felszínére. Ehhez külön holdkompra van szükség, amelynek az űrhajósokat a Hold körüli pályáról a felszínre, majd ismét vissza kell szállítania.
Miért nem az Artemis III száll le a Holdra?
Az új küldetési sorrend egyik legfontosabb változása, hogy az Artemis III 2027-ben négy űrhajóssal alacsony Föld körüli pályára indulna. A tervek szerint az Orion itt próbálhatja ki a kereskedelmi fejlesztésű holdraszálló rendszerekkel végrehajtandó találkozási, megközelítési és dokkolási műveleteket. A NASA a SpaceX és a Blue Origin holdkompfejlesztéseivel is számol a programban, a következő tesztek pontos műveleti részleteiről pedig a közelgő tájékoztatón várhatók további információk.
A dokkolás az emberes űrrepülés egyik legösszetettebb művelete, különösen akkor, amikor két különböző vállalat által fejlesztett űreszköznek kell egymással összekapcsolódnia. Az űrhajók mozgását rendkívül pontosan kell összehangolni, miközben a fedélzeti számítógépek, érzékelők, kommunikációs rendszerek és mechanikus dokkolóberendezések együttes működését is ellenőrizni kell.
A Föld körüli pályán végrehajtott próba jelentős előnye, hogy probléma esetén az Orion viszonylag gyorsan visszatérhet a Földre. A Hold közelében ugyanez sokkal nehezebb lenne, mivel a két égitest közötti mintegy 384 000 kilométeres távolság miatt a hazatérés napokat vehet igénybe, és a rendelkezésre álló hajtóanyag mennyisége is korlátozza a lehetséges manővereket.
A módosított Artemis III tehát egy olyan műszaki kockázatcsökkentő küldetés lesz, amelynek eredményei közvetlenül befolyásolhatják a későbbi holdraszállások biztonságát és ütemezését.
A holdraszállás legnagyobb kihívása már nem maga az odautazás
Az Apollo-program idején a NASA egyetlen, szorosan integrált űrrendszerrel oldotta meg a Hold elérését. A Saturn V rakéta a parancsnoki és műszaki egységet, valamint a holdkompot egyetlen indítással juttatta a világűrbe. Az Artemis-program ezzel szemben több indításra, különböző űreszközökre és részben kereskedelmi fejlesztésű technológiákra épül.
A SpaceX Starship HLS rendszere például olyan nagyméretű holdkompot használna, amelynek holdutazás előtti üzemanyag-ellátásához Föld körüli pályán végrehajtott kriogén hajtóanyag-átfejtésre van szükség. Ez önmagában is jelentős technológiai kihívás, hiszen a folyékony oxigént és metánt rendkívül alacsony hőmérsékleten kell tárolni, miközben a mikrogravitációs környezetben történő folyadékmozgatás és -átfejtés egészen másként viselkedik, mint a Földön.
A Blue Origin holdkomprendszere szintén összetett fejlesztési feladatokat jelent, beleértve a kriogén hajtóanyagok kezelését, a leszállás precíz irányítását és a Hold felszínéről történő biztonságos felszállást. A két vállalat eltérő műszaki megoldásokat alkalmaz, de mindkét rendszer esetében számos olyan technológiát kell üzembiztosan működtetni, amelyet emberes holdraszállás során még nem alkalmaztak.
Mindez megmagyarázza, hogy a NASA miért tartja szükségesnek a fokozatos tesztelést. Az Orion holdutazásra való alkalmassága ugyanis csak egyetlen eleme annak a technológiai láncnak, amelynek minden részének megfelelően kell működnie ahhoz, hogy az űrhajósok biztonságosan elérhessék a Hold felszínét, majd visszatérhessenek a Földre.
Miért éppen 2028?
A 2028-as határidő egyszerre műszaki, politikai és stratégiai célkitűzés. Az Egyesült Államok szeretné megőrizni vezető szerepét az emberes holdkutatásban, miközben Kína szintén egyre előrehaladottabb programot hajt végre, amelynek célja, hogy 2030 előtt kínai űrhajósok léphessenek a Hold felszínére.
A két program között ugyanakkor jelentős különbségek vannak. Az amerikai Artemis több nemzetközi partnerre és magánvállalatra támaszkodik, míg a kínai holdprogram elsősorban állami fejlesztésű hordozórakétákra, űrhajókra és holdkompokra épül. Mindkét megközelítésnek vannak előnyei és kockázatai, de az amerikai rendszer esetében a különböző fejlesztési programok összehangolása különösen fontos feladat.
A NASA jelenlegi tervei szerint az Artemis IV 2028-ban már emberes holdraszállást hajthat végre, amennyiben a szükséges rendszerek elkészülnek és sikeresen teljesítik a teszteket. Ez azonban továbbra is tervezett időpont, nem garantált indítási dátum.
A Hold déli pólusa és a tartós emberi jelenlét
Az Artemis-program hosszabb távú célja a Hold déli pólusának térségében végzett kutatás, ahol a felszín különleges megvilágítási viszonyai és az állandóan árnyékban lévő kráterek új lehetőségeket kínálnak a tudomány számára. A kutatók szerint ezekben a rendkívül hideg területekben vízjég és más illékony anyagok halmozódhattak fel, amelyek nemcsak a Hold történetének megértéséhez szolgáltathatnak információkat, hanem egy későbbi holdbázis erőforrásaivá is válhatnak.
A víz különösen fontos, mert megfelelő technológiával ivóvízként, oxigénforrásként, illetve hidrogén és oxigén előállításával rakéta-hajtóanyag alapanyagaként is felhasználható. Egy ilyen rendszer jelentősen csökkenthetné a Földről szállítandó anyagok mennyiségét, bár a holdi jég kitermelésének és ipari feldolgozásának gyakorlati megvalósítása még komoly kutatás-fejlesztési feladat.
A NASA ezért a holdraszállást egy hosszabb folyamat kezdetének tekinti. A későbbi küldetések során egyre több tudományos műszert, felszíni járművet, energiaellátó rendszert és lakható egységet kívánnak a Holdra juttatni, hogy az űrhajósok fokozatosan hosszabb időt tölthessenek a felszínen.
A Hold ilyen szempontból a Mars felé vezető út egyik legfontosabb kísérleti helyszíne is lehet. A holdi környezetben lehetőség nyílik olyan technológiák kipróbálására, amelyekre később egy többéves marsi expedíció során is szükség lesz, például a zárt életfenntartó rendszerek, a helyi erőforrások felhasználása, a sugárvédelem és a nagy megbízhatóságú energiaellátás területén.
Mit tudhatunk meg az október 23-i tájékoztatón?
A NASA egyelőre nem ismertette részletesen, milyen konkrét ütemezési vagy műszaki változásokat jelent be. A sajtótájékoztató egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy a 2027-es Artemis III tesztrepülés milyen feladatokat hajt végre, milyen készültségi szinten vannak a kereskedelmi holdkompok, és milyen feltételek teljesülése szükséges a 2028-as holdraszálláshoz.
A program felgyorsítása ugyanis nem pusztán az indítási dátumok előrehozását jelenti. A fejlesztések, tesztek, személyzeti felkészítések és repülésbiztonsági ellenőrzések olyan egymásra épülő folyamatot alkotnak, amelyben egyetlen kritikus rendszer késése is hónapokkal módosíthatja a teljes menetrendet.
Az Artemis II megmutatta, hogy a NASA ismét képes embereket küldeni a Hold térségébe és biztonságosan visszahozni őket. A következő feladat ennél összetettebb: egy olyan, több űreszközből és különböző technológiákból álló rendszer megépítése, amely lehetővé teszi az ismétlődő emberes holdraszállásokat.
A 2028-as dátum ezért egyszerre jelent ambiciózus célt és komoly mérnöki kihívást. A következő két évben dőlhet el, hogy az Artemis-program képes lesz-e az Apollo-korszak történelmi teljesítményét egy tartósabb, rendszeresen működtethető holdkutatási programmá továbbfejleszteni.
Forrás: NASA, 2026. október 14. — NASA to Discuss Artemis Acceleration, Status of Upcoming Moon Missions
Élő közvetítés: NASA Live, 2026. október 23., péntek, 20:00 CEST.
Kozmosz.eu | Űrkutatás | Artemis-program
A cikk a NASA október 14-i bejelentésének állapotát tükrözi; az október 23-i sajtótájékoztató részletes eredményei még nem ismertek.
