Jared Isaacman neve néhány évvel ezelőtt még elsősorban a magánűrrepülések iránt érdeklődők számára volt ismerős. Azóta azonban egészen más szerepbe került: ma már a NASA vezetőjeként kell meghatároznia, milyen irányba haladjon a világ legismertebb űrügynöksége a következő évtizedekben. Egy hosszú beszélgetés során nemcsak saját életéről mesélt, hanem arról is, hogyan látja az emberes űrrepülés jövőjét, miért tartja a Holdat a Mars felé vezető út legfontosabb állomásának, miért beszél ismét űrversenyről, hogyan lehetne olcsóbbá tenni az űrkutatást, és mit gondol az UFO-król vagy akár a földönkívüli élet lehetőségéről. Jack Gordon beszélgetett a NASA vezetőjével, ezt az interjút hallgattam meg.
Isaacman története távol áll attól, amit egy NASA-vezetőtől elsőre várnánk. Tizenhat évesen otthagyta a középiskolát, mert úgy érezte, nem ott találja meg azt az utat, amelyen haladni szeretne. Saját vállalkozást indított, amelyből később a Shift4 pénzügyi technológiai vállalat nőtt ki. Kezdetben egyszerűen önálló életet szeretett volna teremteni magának, a vállalkozás sikere azonban lehetőséget adott arra is, hogy komolyabban foglalkozzon régi szenvedélyével, a repüléssel.
Pilótaként fokozatosan egyre összetettebb repülőgépeket vezetett, majd létrehozta a Draken International vállalatot, amely különleges feladatot látott el az amerikai hadsereg számára. A cég nem repülőgépeket adott kölcsön kiképzési célokra, hanem saját pilótái repültek olyan katonai gépekkel, amelyekkel orosz és kínai harcászati eljárásokat modelleztek. Ezek a repülések olyan ismert kiképzéseken zajlottak, mint a Red Flag vagy a Top Gun, ahol a harci pilóták a lehető legvalósághűbb körülmények között készülnek fel a bevetésekre.
A repülés azonban nem jelentette a történet végét. Isaacman gyermekkora óta érdeklődött a világűr iránt, és amikor lehetősége nyílt rá, már nem elégedett meg azzal, hogy repülőgépeket vezessen. 2021-ben ő vezette az Inspiration4 küldetést, amely elsőként juttatott teljes egészében civil személyzetet Föld körüli pályára egy SpaceX Dragon űrhajó fedélzetén. Három évvel később következett a Polaris Dawn, amelynek során végrehajtották az első kereskedelmi űrsétát, miközben egy új generációs űrruha fejlesztésében is részt vettek.
Mindezek után sokan arra számítottak, hogy továbbra is a kereskedelmi űrrepülés világában marad. Ehelyett ma már a NASA élén dolgozik, ahol szerinte egészen más léptékben kell gondolkodni.
Isaacman úgy látja, hogy a NASA-nak valójában nem új képességekre van szüksége, hanem arra, hogy ismét világos célok szerint működjön. Emlékeztetett arra, hogy az Apollo-program idején ugyanaz a szervezet nyolc év alatt jutott el Alan Shepard néhány perces szuborbitális repülésétől Neil Armstrong és Buzz Aldrin holdraszállásáig. Ez szerinte azt bizonyítja, hogy a NASA mindig is képes volt rendkívül összetett mérnöki problémák gyors megoldására.
Az elmúlt évtizedekben azonban a helyzet megváltozott. A NASA egyszerre próbált megfelelni politikai, gazdasági, tudományos és regionális elvárásoknak, miközben számos különböző program futott párhuzamosan. Isaacman szerint ez természetes módon lelassította a döntéshozatalt, mert minden irány fontosnak tűnt, így végül egyik sem kapott akkora figyelmet, amellyel igazán gyors előrelépést lehetett volna elérni.
A beszélgetés során többször hangsúlyozta, hogy szerinte ma ismét kialakulóban van egy valódi űrverseny. Ez már nem ugyanaz, mint a hidegháború idején, de hasonlóan komoly stratégiai jelentősége lehet. Úgy véli, ha az Egyesült Államok nem gyorsítja fel a programjait, könnyen előfordulhat, hogy a következő ember, aki a Hold felszínére lép, kínai tajkonauta lesz. Szerinte ez nem pusztán egy látványos történelmi esemény lenne, hanem azt jelezné, hogy a világ vezető űrhatalmai közötti erőviszonyok átrendeződtek.
Ugyanakkor többször is kiemelte, hogy a Holdra való visszatérés valódi célja nem az, hogy valaki előbb érkezzen oda, mint a másik. A verseny csak lendületet adhat a fejlesztéseknek, de önmagában nem indokolja a több százmilliárd dolláros beruházásokat. A Hold azért fontos, mert ott lehet olyan technológiákat kifejleszteni és kipróbálni, amelyek nélkül a Mars elérése túlságosan kockázatos lenne.
A két égitest között ugyanis óriási különbség van. Ha egy holdi küldetés során súlyos műszaki hiba történik, néhány nap alatt érkezhet segítség a Földről. Egy Mars-expedíció esetében erre már nincs lehetőség. Az utazás hónapokig tart, a kommunikáció pedig perceket késik, ezért a legénységnek szinte minden problémát saját magának kell megoldania.
Éppen ezért a NASA a Holdat egyfajta technológiai próbapályának tekinti. Itt kell megtanulni, hogyan lehet hosszú időn keresztül életben tartani embereket egy másik égitesten, miként lehet helyben nyersanyagokat feldolgozni, energiát termelni, épületeket létrehozni és végül hajtóanyagot előállítani.
Isaacman külön kitért a Hold déli pólusára, ahol a jövőbeli bázis építését tervezik. Ez a térség azért különösen érdekes, mert olyan krátereket rejt, amelyek belsejébe évmilliárdok óta nem jutott közvetlen napfény. Ezekben a rendkívül hideg mélyedésekben jelentős mennyiségű vízjég halmozódhatott fel. Néhány kilométerrel arrébb ugyanakkor olyan magasabb gerincek találhatók, amelyeket szinte folyamatosan ér a napsugárzás. Ez ideális környezetet teremthet egy kutatóállomás számára, hiszen egyszerre állhat rendelkezésre energia és víz.
A víz jelenléte nemcsak az ivóvíz miatt fontos. Elektrolízissel oxigénre és hidrogénre bontható, amelyekből rakéta-hajtóanyag állítható elő. Ha ez a technológia megbízhatóan működik a Holdon, később a Marson is alkalmazható lesz, ahol szintén jelentős mennyiségű vízjég található a felszín alatt. Isaacman szerint sokkal biztonságosabb ezt a rendszert négy napnyi távolságra kipróbálni, mint egy olyan bolygón, ahonnan hónapokig tartana visszajutni.
A Hold talaja szintén sok lehetőséget rejt. A finom porszerű regolit első látásra értéktelen anyagnak tűnik, valójában azonban különféle ásványokat és fémeket tartalmaz. Több kutatócsoport vizsgálja annak lehetőségét, hogy ebből az anyagból 3D nyomtatással építőelemek készüljenek. Ha ez sikerül, a jövő holdi épületeinek jelentős részét már nem kellene a Földről odaszállítani.
Isaacman szerint ma még senki sem tudja biztosan, melyik elképzelés bizonyul majd a leghasznosabbnak. Szóba került a hélium–3 kitermelése, elektromágneses gyorsítórendszerek építése, illetve számos más ötlet is, de szerinte ezek közül csak akkor derül ki, melyik működik valóban, ha az ember elkezd tartósan dolgozni a Hold felszínén.
… (folytatódik a következő részben, ahol részletesen szerepel az űrgazdaság, miért drága a NASA, hogyan csökkentheti az ipar a költségeket, a nukleáris meghajtás, az UFO/UAP kérdés, az összeesküvés-elméletek, a Hold-bázis élő közvetítése és Isaacman jövőképe az emberiség többbolygós jövőjéről).
