A válasz meglepően fontos: a jelenlegi legjobb tudományos becslés szerint a globális átlaghőmérséklet emelkedése nagyjából akkor állna meg, amikor az emberiség nettó CO₂-kibocsátása nullára csökken. Vagyis nem szükséges újabb évszázadokat várni arra, hogy a hőmérséklet reagáljon a kibocsátások megszüntetésére.
Az IPCC hatodik értékelő jelentésének (AR6) központi becslése szerint a nettó nulla CO₂-kibocsátás elérése után a további globális felmelegedés közel nulla lehet. Ennek magyarázata azonban nem az, hogy a klímarendszer egyik pillanatról a másikra egyensúlyba kerül. Éppen ellenkezőleg: több, egymással ellentétes folyamat folytatódik, amelyek hatása nagyjából kiegyenlítheti egymást.
Amikor megszűnik a nettó CO₂-kibocsátás, a légköri szén-dioxid koncentrációja lassan csökkenni kezd, mert az óceánok és a szárazföldi ökoszisztémák továbbra is vonnak ki CO₂-t a légkörből. Ez hűtő hatású. Közben azonban az óceánok hőfelvétele is fokozatosan lassul. Mivel az óceán eddig az emberi eredetű felmelegedés következtében felhalmozódott többlethő mintegy 91 százalékát nyelte el, hőelnyelő szerepének gyengülése önmagában a felszín további melegedése felé hat.
A két nagy folyamat tehát ellentétes irányban dolgozik: a csökkenő légköri CO₂-koncentráció hűt, az óceán csökkenő hőfelvétele pedig relatíve melegít. Ehhez társulnak a felhőzet, a felszíni fényvisszaverő képesség, a szárazföldi és óceáni szénkörforgás, valamint a mélyóceán működésének változásai. Ezek együttes eredménye határozza meg az úgynevezett Zero Emissions Commitmentet (ZEC), vagyis azt a hőmérséklet-változást, amely a CO₂-kibocsátás megszűnése után következik be.
A bizonytalanság azonban jelentős. Az IPCC AR6 alapján körülbelül 2 °C addig bekövetkezett felmelegedés mellett az 50 évvel a kibocsátások megszűnése után várható ZEC abszolút értéke 66 százaléknál nagyobb valószínűséggel 0,3 °C alatt marad. A vizsgált modellek között ugyanakkor találunk további melegedést és lehűlést eredményező eseteket is, ezért nem zárható ki egy kisebb „maradék” felmelegedés.
Fontos különbség, hogy a globális átlaghőmérséklet stabilizálódása nem jelenti a klímaváltozás valamennyi következményének azonnali megszűnését. A mélyóceán még évszázadokig alkalmazkodhat, a jégtakarók tovább veszíthetnek tömegükből, és a tengerszint még akkor is hosszú ideig emelkedhet, ha a globális átlaghőmérséklet már lényegében nem nő tovább. A klímarendszer különböző részei ugyanis évtizedes, évszázados vagy akár évezredes időskálán reagálnak.
A mellékelt ábra éppen ezt szemlélteti: a CO₂-kibocsátás nullára csökkenése után a légköri CO₂-koncentráció fokozatosan mérséklődik, az óceán hőfelvétele lassul, miközben a globális felszíni hőmérséklet legjobb becslésünk szerint nagyjából stabilizálódik. A tengerszint viszont tovább emelkedhet.
Ez az egyik legfontosabb következtetés a klímaváltozás jövőjével kapcsolatban: a további felmelegedés nagysága alapvetően azon múlik, mennyi további CO₂-t juttatunk a légkörbe, és milyen gyorsan érjük el a nettó nulla kibocsátást. A nettó nulla tehát nem azt jelenti, hogy a már kialakult következmények eltűnnek, hanem azt, hogy jó eséllyel megállíthatjuk a globális átlaghőmérséklet további tartós emelkedését.
Forrás: Ürge-Vorsatz Diána bejegyzése nyomán; Palazzo Corner és mtsai: The Zero Emissions Commitment and climate stabilization, Frontiers in Science (2023).
A tanulmány teljes szövege – Frontiers in Science
#éghajlatváltozás #klímaváltozás #globálisfelmelegedés #CO2 #nettónulla #IPCC
