A világegyetem egyik legrejtélyesebb részecskéje vezette nyomra a csillagászokat egy több mint 11 milliárd fényévre lévő galaxis felé. A kutatók szerint egy rendkívül nagy energiájú neutrínó – vagyis egy úgynevezett „szellemrészecske” – forrása lehet a JCMT0402−0424 jelű galaxis, amely a „Shadow Blaster” (Árnyékvető) becenevet kapta. Ha a kapcsolat megerősítést nyer, ez lehet az első alkalom, hogy egy intenzív csillagkeletkezést mutató galaxist közvetlenül összekapcsolnak egy nagy energiájú neutrínóval.

A neutrínók különleges részecskék. Nincs elektromos töltésük, tömegük rendkívül kicsi, és szinte akadálytalanul haladnak át a bolygókon, csillagokon, sőt még a saját testünkön is. Minden másodpercben billiónyi neutrínó száguld át rajtunk anélkül, hogy észrevennénk őket. Éppen ezért a detektálásuk rendkívül nehéz, a származási helyük meghatározása pedig még ennél is nagyobb kihívás.
A történet 2021-ben kezdődött, amikor az Antarktiszon működő IceCube Neutrínó Obszervatórium egy IC 210922A jelű nagy energiájú neutrínót észlelt. A világ számos távcsöve próbálta megtalálni a forrást, de sem gamma-, sem röntgen-, sem optikai megfigyelések nem adtak egyértelmű választ. A kutatók végül egy különösen fényes, porral borított galaxishoz jutottak el, amely körülbelül 11 milliárd fényévre található.

A Shadow Blaster nevű galaxis évente elképesztő ütemben hoz létre új csillagokat. Infravörös fényessége mintegy 2,7 billiószorosa a Napénak. A megfigyelések szerint ezt nem egy aktív szupernagy tömegű fekete lyuk okozza, hanem egy rendkívül sűrű, gázban gazdag csillaggyár a galaxis belsejében. Az ilyen környezetben a nagy energiájú részecskék folyamatos ütközései ideális feltételeket teremthetnek neutrínók létrejöttéhez.

A legfelső képen látható sárgás ívek különösen érdekesek. Ezek nem különálló objektumok, hanem ugyanannak a távoli galaxisnak a torzított képei. Egy előtérben lévő hatalmas galaxis gravitációja ugyanis meghajlítja a mögötte lévő Shadow Blaster fényét, kozmikus nagyítóként működve. Ezt a jelenséget gravitációs lencsézésnek nevezik. Ennek köszönhetően a kutatók részletesebben tanulmányozhatták ezt az egyébként rendkívül halvány és távoli objektumot.
A felfedezés igen jelentős, segíthet megoldani egy régóta fennálló rejtélyt: honnan érkezik a Világegyetem nagy energiájú neutrínóinak jelentős része? Korábban főként aktív galaxismagokat és fekete lyukak által táplált blazárokat tartottak a legvalószínűbb forrásoknak. Most először merül fel komolyan annak lehetősége, hogy a korai Univerzum hatalmas csillagontó galaxisai is fontos neutrínógyárak lehetnek.
A neutrínók azért különösen értékes kozmikus hírvivők, mert szinte semmi sem téríti el őket útjuk során. Míg a fényt elnyelheti a por és a gáz, a neutrínók gyakorlatilag egyenes vonalban érkeznek meg hozzánk. Emiatt olyan extrém környezetekbe is bepillantást engedhetnek, amelyeket hagyományos távcsövekkel nehéz vagy lehetetlen megfigyelni. A Shadow Blaster ezért egy új ablak a nagy energiájú Univerzum megértéséhez.