Kevesen tudják, hogy a Hold felszínén közlekedő legendás holdjáró egyik legfontosabb tervezője egy magyar mérnök volt. Pavlics Ferenc neve örökre összefonódott az Apollo-korszak egyik legkülönlegesebb járművével, a Lunar Roving Vehicle-lel, vagyis a holdautóval.
Pavlics Ferenc 1928-ban született a Vas megyei Balozsameggyesen. Gépészmérnöki tanulmányait Budapesten végezte, majd az 1956-os forradalom után az Egyesült Államokba emigrált. Tehetsége hamar feltűnt az amerikai autóiparban, később pedig a General Motors mérnökeként kapcsolódott be az Apollo-program fejlesztéseibe.
A NASA az 1960-as évek végén olyan járművet szeretett volna, amely lehetővé teszi az űrhajósok számára, hogy nagyobb távolságokat tegyenek meg a Hold felszínén. A korábbi Apollo-küldetések során az asztronauták gyalog közlekedtek, így viszonylag kis területet tudtak feltérképezni. A holdjáró megjelenése teljesen átalakította a holdkutatást.
A Pavlics Ferenc vezette fejlesztőcsapat egy rendkívül könnyű, összecsukható elektromos járművet alkotott. A Lunar Roving Vehicle tömege a Földön körülbelül 210 kilogramm volt, ám a Hold gyengébb gravitációjábanérnöke ennek csupán töredékét „érezte”. Négy külön elektromotor hajtotta, speciális dróthálós kerekei pedig megakadályozták, hogy a jármű elsüllyedjen a laza holdporban.
A holdautót először az Apollo–15 küldetés használta 1971-ben, később pedig az Apollo–16 és Apollo–17 során is kulcsszerepet kapott. Az űrhajósok ennek segítségével sokkal messzebbre juthattak el a holdkomptól, mint korábban bármelyik küldetés során. Egyes expedíciók alatt több tíz kilométert tettek meg a Hold felszínén, miközben kőzetmintákat gyűjtöttek és geológiai vizsgálatokat végeztek.
A Lunar Roving Vehicle, a holdautó rendkívül ötletes módon volt rögzítve a holdkomp oldalára. A jármű összecsukott állapotban utazott a holdkomp leszállófokozatának egyik külső rekeszében, egy úgynevezett Quad 1 tárolópanel mögött. A mérnököknek nagyon kevés hely állt rendelkezésre, ezért a holdautót szinte „origami-szerűen” kellett összehajtani.
Lunar Roving Vehicle kerekei behajtva feküdtek a jármű teste mellé, az ülések lehajthatók voltak, a futómű pedig több csuklóponton összehajtva rögzült. Az egész jármű körülbelül 1,5 méter magas és nagyjából 4,5 méter hosszú helyre volt bezsúfolva a holdkomp oldalán.
Amikor az űrhajósok megérkeztek a Holdra, először kioldották a külső rögzítőpaneleket és kábeleket. Ezután egy kötél- és csigarendszer segítségével lassan leengedték a járművet a Hold felszínére. A rendszer nagy része gravitáció és rugós mechanizmusok segítségével működött, így nem kellett motorokat használni a kinyitáshoz.
Ahogy a holdautó lefelé fordult a tárolórekeszből, a kerekei automatikusan kihajtódtak és rögzültek. A futóművek bepattantak a helyükre, majd az űrhajósok kézzel fejezték be az összeszerelést. Felhajtották az üléseket, beállították az antennákat, csatlakoztatták a kamerát és ellenőrizték az elektromos rendszereket.
Az egész folyamat meglepően gyors volt: tapasztalt személyzet körülbelül 15–20 perc alatt üzemkész állapotba tudta hozni a holdautót. A mérnökök külön figyelmet fordítottak arra, hogy az űrhajósok vastag kesztyűben is könnyen kezelhessék a zárakat és biztosítóelemeket.
A rendszer annyira jól működött, hogy az Apollo–15, Apollo–16 és Apollo–17 küldetések során sem történt komolyabb meghibásodás a kihajtási mechanizmussal. Ez különösen lenyűgöző annak fényében, hogy a Hold pora rendkívül finom és koptató hatású, ami sok mozgó szerkezet számára komoly veszélyt jelentett.
A holdjáró fejlesztése különösen nehéz mérnöki feladat volt. A járműnek működnie kellett vákuumban, extrém hőmérsékleti környezetben és éles holdpor között is. A Holdon nappal akár +120 Celsius-fok fölé emelkedhet a hőmérséklet, éjszaka pedig –170 Celsius-fok alá zuhanhat. Emellett minden alkatrésznek el kellett férnie a holdkomp szűk tárolórekeszében.
Pavlics Ferenc munkája világszerte elismerést kapott. A mérnök később több kitüntetést is átvehetett, köztük a NASA elismeréseit. Magyarországon ma már sokan a „holdautó magyar tervezőjeként” emlékeznek rá.
A Lunar Roving Vehicle öröksége ma is él. A modern holdjáró-tervek, amelyeket a NASA Artemis-programjához fejlesztenek, sok szempontból ugyanazokra az alapelvekre épülnek, amelyeket Pavlics Ferenc és csapata dolgozott ki több mint fél évszázaddal ezelőtt.
