Ha egyszer egy marsi dombtetőről figyelhetnénk a Nap lenyugvását, valami egészen szokatlan tárulna elénk. Miközben a táj vörösesbarna árnyalatokban izzik, a Nap körül egy finom kék fényudvar jelenik meg. Ez a jelenség elsőre meghökkentő, hiszen a Földön éppen az ellenkezőjét szoktuk meg: a naplementék narancssárgák, vörösek és bíbor színűek.

A különbség oka a Mars légkörében keresendő. Bár a bolygónak is van légköre, az körülbelül százszor ritkább a földinél, és tele van rendkívül apró porszemcsékkel. Ezek a porszemek egészen másképp bánnak a fénnyel, mint a Föld légkörének molekulái.
Bolygónkon a légkör molekulái a kék fényt minden irányba szétszórják. Emiatt nappal az égbolt kéknek látszik, naplementekor pedig a hosszabb úton áthaladó napfényből elsősorban a vörös és narancssárga hullámhosszak jutnak el a szemünkbe.
A Marson viszont a finom por dominál. A porszemcsék a vörös fényt hatékonyabban szórják szét a környező égbolton, miközben a kék fény nagyobb része a Nap irányából érkezik a megfigyelőhöz. Ennek eredményeként közvetlenül a lenyugvó Nap körül kékes ragyogás alakul ki.
Persze ez nem jelenti azt, hogy a teljes marsi égbolt kék lenne. A Naptól távolabb továbbra is sárgás, barnás vagy rozsdaszínű marad az ég, mert a lebegő por mindenütt vöröses árnyalatot kölcsönöz a tájnak és a légkörnek. A kék szín csak a Nap közvetlen környezetében figyelhető meg.
A jelenséget több NASA marsjáró is megörökítette, köztük a Spirit, az Opportunity, a Curiosity és a Perseverance. Ezek a felvételek elég látványosak is, plusz segítenek a kutatóknak jobban megérteni a Mars légkörének összetételét, a porszemcsék méretét és azt, hogyan változnak az időjárási viszonyok a vörös bolygón.

A képen a Mastcam-Z kamerarendszer látható, amely a NASA Perseverance marsjárójának legfontosabb képalkotó műszere. A két kamera a rover árbócának tetején kapott helyet, így nagyjából ugyanabból a nézőpontból figyelhetik a környezetet, mint egy emberi szempár. Ennek köszönhetően térhatású felvételeket is készíthetnek, miközben rendkívül részletgazdag színes képeket rögzítenek.
A Jezero-kráter látványos panorámái, a távoli dombokról készült felvételek és a különleges kék marsi naplementék is ezzel a kamerarendszerrel készültek. A Mastcam-Z változtatható nagyításának köszönhetően ugyanazzal a műszerrel lehet széles látómezejű tájképeket és részletes közeli megfigyeléseket is készíteni.
Naplemente fényképezésekor a kamera gondosan megválasztott expozíciós beállításokat alkalmaz, hogy egyszerre legyen látható a lenyugvó Nap körüli finom kék fényudvar és a sötétebb marsi táj. Ha egyszer emberek figyelhetik meg saját szemükkel a marsi naplementét, valószínűleg ugyanaz az élmény vár rájuk, amelyet ma csak a roverek kamerái közvetítenek felénk: egy vörös bolygó, amelynek alkonyán a Nap nem vörösbe, hanem kékbe öltözik. Várjuk, hogy a Starship-rnedszer készen legyen az első marsutazásra…